Reggeli Sajtófigyelő, 2005. július - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2005-07-21
30 Megjegyzendő azonban, hogy az ukrán jogrend kizárja a kettős állampolgárságot. Az Ukrajnában élő magyarok számára sok realitása a kettős állampolgárságnak egyelőre nincsen. A vajdasági magyarság elsősorban útlevelet szeretne, mozgási és kapcsolattartási lehetőséget. Ágoston András, a V ajdasági Magyar Demokrata Párt elnöke lapunknak elmondta: "Örülünk, és támogatjuk a nemzeti vízumot, de továbbra is várjuk a kettős állampolgárságot, mert a nemzeti vízummal nem látogathatjuk meg például a szlovákiai, az erdélyi és kárpátaljai testvéreinke t." A Vajdasági Magyar Szövetség ezúttal egyetért a VMDPvel. "A lényegi kérdésre nem kaptunk választ - mondja Kasza József elnök. - Ezzel akarnak leírni bennünket. Magyarország felelőssége a nemzeti stratégia kidolgozása és a kettős állampolgárság megadás a. Addig harcolunk, amíg megadják nekünk." A Magyar Helsinki Bizottság blöffnek tartotta a határon túliaknak tett ígéreteket. A kormány megígérte azt is, hogy a határon túli magyar fogalmát közjogilag definiálja. A kabinet szerint ez később lehetővé te nné, hogy a határon túliak könnyített honosítással kapjanak állampolgárságot, illetve hogy idővel bevezessenek egy olyan útlevelet, amely Magyarországra és az EU tagállamaiba való belépésre jogosít. Az uniós államokba érvényes útlevelet azonban a magyar ha tóságok más országok állampolgárainak nem adhatnak. A határon túli fogalmát pedig csak úgy lehet közjogi tartalommal megtölteni, ha arról megállapodás születik azzal az állammal, amelynek a határon túli magyar az állampolgára - vélekedik a Magyar Helsinki Bizottság. A kormány célul tűzte ki a határon túli magyarok alkotmányos státusának rendezését is. Hogy ez a kettős állampolgárságot jelentie, egyelőre nem tudni. Utazást könnyítő vízum már van. Kettős állampolgárság nincs. A korlátozott jogokkal járó külhoni útlev éllel rendeződhetne a baltikumi kis hontalan magyar közösség sorsa is. Több mint kétszáz magyar él Lettországban, ám ők nem lett állampolgárok, szavazati joguk sincs, pedig sokan közülük már ott születtek. Útlevelükben az áll: hontalan. Noha ők is az EU po lgárai. Az ő érdekükben emelt szót nemrégiben az Európai Parlamentben Hegyi Gyula szocialista képviselő. Lettországban nincs magyar követség, amikor Magyarországra akarnak jönni, a hontalan útlevelükbe a vízumot Észtországban tudják beszerezni. Ha mondjuk autóval jönnének, akkor litván, lengyel, szlovák, magyar vízumot kell venniük. Talán nem véletlenül mondta Hegyi: a magyar kormánynak fel kell vetnie, tarthatatlan az, hogy a magyarokat magyarságuk miatt diszkriminálják egy európai uniós országban. vissza Készítette: Boér Krisztina, Balogh Zsuzsanna i a Figyelőben előforduló rövidítések: - Nsz = Népszabadság - MN = Magyar Nemzet - MH = Magyar Hírlap - Nszv = Népszava - MaNcs = Magyar Narancs - MF = Magyar Fórum - ÉS = Élet és Irodalom - VH = Vasárnapi Hírek - Vg = Világgazdaság - Ng = Napi Gazdaság - Reg = Reggel