Reggeli Sajtófigyelő, 2005. július - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2005-07-16
3 Cikkek: Tyúklépések Népszabadság • Kis Tibor • 2005. július 16. Kedves dolog Mikulás Dzurindától, hogy "akár hajnali hatkor" is hajl andó volna találkozni Gyurcsány Ferenccel. Csak éppen teljesen hiteltelen, amit állít. Rengeteg alkalma lett volna ugyanis rá a szlovák kormányfőnek, hogy ezt megtegye, de eddig még nem élt a lehetőségekkel - nemhogy reggel hatkor, de még este hatkor sem. Akárcsak külügyminisztere, aki már hetek óta nem hajlandó elárulni, mire is gondolt, amikor "egyoldalú lépésekkel" vádolta a magyar kormányt. Más kérdés, hogy a jelekből ítélve Budapest sem törte magát különösebben ennek kiderítéséért. Mindebből pedig egyetlen dolog lehet világos a közvélemény számára: a két kormány duzzog egymásra. Nincs ebben persze semmi szokatlan, szlovákmagyar relációban gyakran megesett az ilyesmi az elmúlt másfél évtizedben. A baj csak az, hogy e pillanatban talán a szokásosnál is rosszabb passzban vannak a kétoldalú kapcsolatok. Ráadásul újabb aggodalomra okot adó jelenségek is kezdik megterhelni. A haragszomrádot játszó kormányok például mintha még most sem figyeltek volna fel a rozsnyói és a révkomáromi események üzenetére; er re utal meglehetős passzivitásuk is. Pedig szinte példátlanul felháborító események zajlottak le az említett két városban - Rozsnyón fényes nappal Hlinkaegyenruhás fiatalok leköpködték az ottani Kossuthszobrot, és a magyarokat a város főterén az "Ázsiába való visszatérésre" buzdították. Ennél is súlyosabban esik latba a szlovák és a magyar szélsőséges csoportok révkomáromi heppeningje, ahol is szemtanúk szerint a csodának (és néhány rendőr lélekjelenlétének) köszönhető, hogy nem folyt vér. Akárcsak Rozsny ón, szlovákokkal szemben itt sem volt hatósági retorzió (magyarokkal szemben viszont igen). Márpedig ahogy a dolgok e pillanatban kinéznek, az újabb Rozsnyók és Révkomáromok szinte be vannak programozva a magyarszlovák kapcsolatrendszerbe. A szóban forg ó szélsőséges csoportokat nyilván bátorítja az elmúlt hetekben tapasztalt hatósági elnézés, és a kapcsolatok feszültségeit kihasználva próbálnak a zavarosban halászni. Talán mégsem kellene hagyni a dolgokat odáig fajulni, hogy kézi csatákat vívhassanak val ahol a "hlinkások" és az "árpádsávosok". Ennél nagyobb szégyen aligha érhetne két új uniós országot. Az adott kormányokról már nem is beszélve. Ráadásul a magyarszlovák viszonyban ettől függetlenül is bőven akadnak régóta rendezésre váró ügyek. Olyanok is, amelyek alkalmasak arra, hogy az évszázados nemzeti gyanakvásokat ébren tartsák, szítsák. E tekintetben a két politikai osztály folyamatosan rosszul teljesít a rendszerváltás óta; mintha még ma is a mumus szerepét osztanák egymásra a szereplők - főleg persze választások előtt. És minthogy mindkét helyen választási év előtt állnak, a magyar és a szlovák kártya már nyilván be van készítve egyikmásik politikus mandzsettájába. Mikulás Dzurinda és Gyurcsány Ferenc még javíthatna e vigasztalan képen a köve tkező hónapokban. Helyzetéből adódóan talán a szlovák kormányfő tehetne többet, de a magyar fél lehetőségei sem elhanyagolhatók - elég, ha csak a készülő újabb kisebbségi támogatási csomagra gondolunk. Hiszen nem utolsósorban a magyar kormányfő politikai í télőképességén múlik, hogy ez megközelítőleg se váltson majd ki olyan felháborodást a szomszédoknál, mint annak idején Orbán státustörvénye. Eggyel több ok, hogy Gyurcsány még a kampány beindulása előtt próbáljon valahogy zöld ágra vergődni Dzurindával. Akár még az olyan tyúklépések is fontosak lehettek volna, mint amilyenekre a visegrádiak szerdai munkavacsorája kínált volna lehetőséget. Ezt az alkalmat is elszalasztották a kormányfők. Pedig nem kellene a terepet teljesen átengedni egyrészről Slotáknak é s a "hlinkásoknak", a másik oldalon pedig a Durayknak és a hatvannégy vármegyéseknek. Ennél azért a magyarszlovák viszony sokkal többet érdemelne a Duna mindkét partján. vissza
