Reggeli Sajtófigyelő, 2005. július - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2005-07-12
17 elismeréssel figyeltük a hat fiatalembert, átlagos é letkoruk talán huszonnyolc év körül lehetett: felkészültek, okosak, tájékozottak és világlátottak, görcsnélküliek voltak. Meggyőzően keltették azt a reményt, hogy nagy hasznára lehetnek az unióstag Romániának éppúgy, mint a magyar közösségnek. (Éjfél utáni g is azt morogtuk egymás között: lámlám, nemcsak dumálni lehet a generációváltásról, hanem meg is lehet oldani - eredményesen és színvonalasan is.) S erre, tessék! Lehet, hogy a soksok ambiciózus és tehetséges fiatal csak pillanatokra válhatott politika i főszereplővé? Lehet, hogy talán fölösleges aggódni? Részben, mert a felkészültségükön egy kormányválság- és váltás semmit sem fog változtatni. Részben pedig várjuk meg azt az őszi választást, nem tudni még előre, hogyan kerül ki az RMDSZ az újabb megmére ttetésből. Tusnádfürdőn voltunk, július első hetében, a csíki terület és a hazai alapítványok által közösen szervezett európai uniós ifjúsági tábor meghívott előadóiként. Miként tavaly is, az idén is a száznál több magyar fiatal egy táborban lehetett a lé nyegesen több erdélyi résztvevővel, látogathatták egymás programjait, beszélgethettek, sörözhettek, táncolhattak hajnalokig. Igen ám… tavaly is… Csakhogy közben volt december ötödike is... Nem állítom, hogy nem volt bennünk valamiféle szorongás, aggodalo m amiatt, hogyan fogadják majd a magyarországiakat éppen itt, Hargita és Kovászna vidékén. Mennyire feledhető az a soksok félreértés, sérelem, tévhit és mesterségesen keltett csalódás, amelyet a tavalyi év végi, rémesre sikeredett, hathetes kampány idején fölöslegesen és komoly károkat okozóan keletkeztettek… Némi fogódzóhoz elegendő benyomást nagyon hamar szerezhettünk: az erdélyi fiatalok számára szervezett esti fórumon a disputa résztvevői a magyarországiakat "határon túli magyaroknak" nevezték mindenfé le indulat nélkül, némi kedves iróniával, de egy pillanatra sem feledve a tavalyi népszavazás tanulságait. S tényleg - tűnődtem el - ez is nézőpont kérdése, onnét tekintve lehetek én is határon túli… (A táborban többször hallott régi székely vicc aktualizá lása is érthetővé lett: hogy t.i. - 1920 után azt még megértettük, miért csatolták Romániát Székelyföldhöz - de, arra nem számítottunk, hogy megérjük még egész Európa idecsatolását is…) Az előadásunkon igyekeztünk világossá tenni azt az álláspontot, amely ről jóelőre sejtethettük, hogy az ott élők legfeljebb vitaalapként fogadják el. Ám az értelmezésünk szerinti decemberi népszavazás értékelése tulajdonképpen (egyetlen hozzászóló kivételével) nem okozott különösebb problémát. Úgy tűnik, a többséget a jövő f oglalkoztatja, s ez a jövő 2OO5 nyarán azt jelenti, hogy Romániában is mindinkább a csatlakozási folyamat gyakorlati kérdéseivel foglalatoskodnak. A tábor tematikája, az egyes szekciók, a domináns érdeklődés mindmind olyan érzéseket keltett, mint amelyeke t háromnégy évvel ezelőtt hasonló jellegű rendezvényeken itthon megtapasztalhattunk. Mindenki abban érdekelt, hogy minél felkészültebben, a lehetőségekkel a lehető legjobban élve lehessen végigpörgetni a csatlakozásig hátralévő éveket. A kozmikus problémá k eltünedeztek, s a helyükbe lassan, de feltartózhatatlanul azok a kérdések léptek: hogyan lehet minél sikeresebben pályázni, milyen magyar tapasztalatokkal érdemes számolni, miféle forrásokhoz juthatnak hozzá az önkormányzatok, hogyan alakulnak a külföldi munkavállalás feltételei, hol érdemes továbbtanulni, kikkel és milyen feltételek mellett kifizetődő együttműködni… Mindez egykét évre visszatekintve, hihetetlenül nagy változás. A testetlen szorongást és a messiásváró, határtalan optimizmust felváltott a a racionális kalkuláció világa, ami - különösen az előzményeket tekintve - óriási előrelépés. Apró, de talán jellemző adalék: e sorok íróját féltucatnyi újságíró, riporter faggatta ottléte során, de - szemben az előző évekkel - ezúttal már nem az örök ma gyar sorsproblémákról beszélgettünk, hanem a csatlakozási tapasztalatok első évének hozadékáról. Magyarán, arról, hogy mit érdemes a magyarországi lecke kapcsán még időben korrigálni. Tudom, senki sem szereti, ha felidézzük, mégis érdemes legalább alkalman ként szembesülni azzal, hogy fényévekre kerültünk a tizenöt évvel ezelőtti problémaköröktől. Észre sem vesszük, de olyan mértékben válik természetessé és rendszeressé a két ország közötti kapcsolatok kifinomult és többrétegű rendszere, amelynek következtéb en hagyományos problémáink eltűnnek, s a helyükben merőben újakat fogalmazhatunk meg, s ami még fontosabb: közösen. Hamarosan a Fideszvezérkar is megtartja a maga szokásos, bálványosi táborát, amelynek megvannak a maga erőteljes hagyományai. A magam rés zéről titokban abban reménykedem, hogy különösebb deklarációk nélkül, de annak az összejövetelnek a főszereplői is sokat merítenek a tavaly decemberi kudarc tanulságaiból, s nekik is módjukban lesz majd közönségük figyelmét olyan kérdések felé fordítani, a melyek közös megoldhatósága felől
