Reggeli Sajtófigyelő, 2005. július - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2005-07-09
17 az EUcsatlakozás és a gazdálkodási hagyományok elvesztése nyomán sokkal radikálisabb átalakuláson fognak átesni, mint a magyarországi tájak, és ez az átalakulás komoly értékvesztést fog eredményezni. Ezért kell segíteni nekünk is agrárkörnyezetvédelmi programmal, érdekképviselet erősítésével a mezősé gieknek, székelyeknek és a mócoknak. vissza • igazgató, WWF Magyarorszá g A londoni robbantások Az angolok – vagy legalább azok közülük, akik eddig is így gondolták – nem fogják most úgy vélni, hogy a "hálátlan" harmadik világnak most aztán akkor nem kell segíteni Szeptember 11e után is írtam a "Magyar Hírlap"nak. Most ismét írnom kell, közben mögénk került a megrendülés rutinja. New Yorkot nagyon szeretem, nagyon fájt. Londonban egy darabig féligmeddig otthon volta m, a helyszíneken minden követ, járdaszegélyt is merek. Három óra hosszat kerestem a két gyerekemet telefonon, jól vannak. Mint minden angol, visszafogottak, ironikusak, tűnődők, nem sok keleteurópai fegyelmezetlenséget örököltek tőlem. Tucatjával nézem az angol, skót honlapokat, hallgatom a RealPlayer en a rádiókat, olvasom az újságokat, a blogokat: hisztéria sehol, büdösarabozás sehol, "iszlám mentalitásról" szóló sunyiskodás sehol. A gyerekeim szerint az iskolában se volt semmi ilyesmi, véletlenül se. Az ember szkeptikus "a nemzeti karakterről" szóló általánosításokkal kapcsolatban, különösen olyasvalaki, aki hosszú, szkeptikus könyvet írt az efféléről, de ez az az Anglia, amelyet szeretünk és ismerni vélünk A "Pendragonlegendá"ból, a "Doveri átkelés"ből, régi "Olcsó Könyvtár"kötetekből, recsegős háborús filmekből. A "stiff upper lip", a "mustn’t grumble" Angliája, a türelmes sorbaállás, az "understatement", a kesernyés, paradox humor. Ezek közhelyek, félig se igazak talán, de most életre keltek. Emlékszem, az első londoni élményem: szemközt kőműv esek dolgoztak az állványon – mennyire meglepett, hogy London fehér – , könnyű eső esett, a kőművesek abbahagyták a munkát, s az állványon teáztak. Itták azt az erős, édes teát sok tejjel, szívták hozzá a "Senior Service" cigarettát (ez az ottani Fecske), iszonyú zöldek voltak a fák, kopott fehérek a meszelt házak, zúgott az eső. Otthon. Száműzöttek otthona. Közel volt az adósok börtöne, ahol Dickens apja élt. Akkor is voltak merényletek, az IRA folyton robbantgatott, ezért mindenünnen, a vonatokról is les zerelték az egyszerkétszer bombát rejtő szemétládákat, mindenki nyugodtan eldobott mindent, ültek a szürke öltönyös északlondoni ingázók a helyiérdekű vonaton a tükörfényes cipőjükben, a padló tele zsírpapírral, teás papírpohárral – a merénylők közvetve összepiszkították az angolok környezetét, de senki nem panaszkodott. Londonban több százezer ír van, senki egy rossz szót nem szólt soha róluk vagy nekik. "Mi is miket műveltünk velük" – mondta valaki, és csakugyan. "Szégyellem, hogy megbombáztuk a békés D rezdát" – mondta egy tanártársam Oxfordban. Ő is többes szám első személyben. És kritikusan. Mi soha nem beszélünk többes szám első személyben. És önkritikusan se. El tudja valaki képzelni ezt a mondatot: "de azért mi is mit műveltünk a románokkal Erdélyb en"? Mi nem szeretjük és nem ismerjük magunkat. Kiderül ilyenkor, ezer csalódás után, hogy a Nyugat – a fene a jó dolgát – mégis más. Az angolok – vagy legalább azok közülük, akik eddig is így gondolták – nem fogják most úgy vélni, hogy a "hálátlan" harm adik világnak most aztán akkor nem kell segíteni. Akik eddig is önző rasszisták voltak, azok maradnak, akik nem, nem lesznek azzá. A baloldali sajtó továbbra is leprázni fogja a kormányt és a konzervatív ellenzéket a bevándorlók, menekültek, vendégmunkások védelmében. Londoni ismerőseim továbbra se fogják beíratni a gyereküket olyan iskolába, ahol NINCS ELÉG fekete gyerek. Továbbra se fogják tudni elképzelni, hogy a magyarországi katolikus püspöki kar képes lehet az iskolai szegregáció megszüntetése ELLEN a gitálni hivatalos nyilatkozatban. Azt se tudnák elképzelni, hogy a magyar – nem a brit – rendőrség utasítást kapott arra, hogy figyelje a metrón a "furcsa külsejű" utasokat. Furcsa külsejű utasok? Szeretjük a furcsa külsejű utasokat. Weird is beautiful. A robbantók – nem szeretjük a robbantókat – nemcsak a fura külsőt nem szeretik, hanem a szép női arcot se szeretik (el kell takarni), ők csak kihasznált, félrevezetett, szerencsétlen emberek, akiket szintén félrevezetett, ám csöppet se kihasznált és csöppe t se szerencsétlen emberek vezetnek. Ők a csúfságot és a butaságot szeretik, szegények, de nem ártanak másnak, csak a valóban szenvedő és megalázott iszlám népeknek. Elfeledtetik az európai népekkel azokat a sokszorosan nagyobb méretű disznóságokat, amelye ket az iszlám – és általában a szegény – népek ellen követünk el mi, gazdag nemzetek.
