Reggeli Sajtófigyelő, 2005. július - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2005-07-01
14 ParaKovács Imre szellemességtől vibráló cikkében (Magyar Hírlap, június 29.) olvaso m az alábbi sorokat. "Két dolgot azonban elképzelhetetlennek tartottam, pedig abból élek, hogy elképzelem az elképzelhetetlent, de azért nekem is vannak határaim; az egyik az volt, hogy egy KISZben megcombosodott zsúrfiú miniszterelnök legyen, a másik, ho gy Orbán Viktor a pártjával védetné meg családi vállalkozásának gazdasági érdekeit, hogy szorgos kis harmadvonalbéli savazók tüntetik el a nyomokat. Nem volt benne a levegőben." Hogyhogy nem volt benne? Hogyhogy éppen azt nem tudta fantasztikus képzelőer eje ellenére elképzelni, ami cseppet sem számít újdonságnak? Hát egy Kádár korabeli élelmiszeripari középfunkcionáriust el tudott képzelni miniszterelnöknek? Vagy egy egykori pufajkást? Netántán egy kádárista titkos ügynököt, aki – miután lebuktatták – az zal mert védekezni, hogy a Szovjetunió szárnyait akarta megtépázni ügynöki buzgalmával? Továbbá: mit jelent az, hogy "zsúrfiú"? Ilyen megjelöléseket Rákosi éveiben használtak: jampi, jampec, zsúrfiú, úri gyerek. És miért ne lehessen ma miniszterelnök valak i, aki fiatal korában a KISZben kezdte a "combosodást", ha nem tapadnak a nevéhez különös disznóságok? Ami pedig Orbánt illeti: miért nem tudja ParaKovács elképzelni, hogy "a pártjával védetné meg családi vállalkozásának gazdasági érdekeit", amikor ez az egész szőlőügy egy déjà vu élmény, volt egyszer már egy pártszékház, és a fiúk a bányában is becsülettel dolgoztak az Orbán család anyagi gyarapodásán. Mielőtt ParaKovács Imre vagy bárki más hülyének nézne, megvallom, hogy a politikai állapotokat magam is alig bírom elviselni. A Fidesz évek óta azt a kettős varázsbölcsességet ismételgeti, hogy radikálisan csökkenteni kell az államadósságot, és radikálisan emelni kell a lakosság életszínvonalát. Tökéletesen amorális társaság, olyannyira, hogy ezt nem is r estellik, olyannak mutatják magukat, amilyenek, és ezzel érdekes módon tetszést aratnak. A szocialisták pedig eszményeik egén Marx Károlyt Szili Katalinra cserélték fel, ami intellektuális szempontból problematikus aktus. Az elnökválasztás során kiderült, hogy fogalmuk nincs, milyen világban élnek, párthatározatokkal kormányoznának, és megsértődnek, ha más pártok nem érzik magukra kötelezőnek a párthatározatukat. Egyetlen esélyük a világos alternatíva, a baloldali politizálás volna, de ettől félnek, mert má r Prohászka Ottokárnak és Teleki Pálnak is rossz volt a véleménye az ilyesmiről. Viszont attól is félnek, hogy beismerjék félelmüket. Gyurcsánynak nem az a baja, hogy zsúrfiú, hanem az, hogy nem tudja magából kizárni a pártját, mert nem jelentkezik a párt jában egy másik párt, olyan, amellyel politizálni lehet. Nem gondolnám tehát, hogy helyzetmegítélésem túlzottan elfogult volna. Mégis viszolygás fog el, amikor látom, hogy nem egy kollégám, olykor éppen a legtehetségesebbek, roppant erőfeszítéssel azt pró bálják bizonyítani, hogy két egyforma kupac áll előttünk. Fontos nekik, hogy folyamatosan bizonyítsák, mennyire önálló, független, semerre sem hajló értelmiségiek ők. Önérzetüket többre tartják, mint a tisztánlátást. Abban igazuk van, hogy az emberi minősé g akár ki is egyenlítődhet, az egyik tábor amorálisabb, a másik ostobább. De a különbség megmarad a kupacok minősége közt. A jobboldali kupac bűze európai orr számára elviselhetetlen. A kutyák is megvesznek tőle, egymás torkának esnek, véres cafatokat tépn ek ki egymásból, miközben kong a harang, és a vén hülyéket közben – hogy ParaKovácsot idézzem – Trianonnal bolondítják. A baloldali kupac színtelen és szagtalan, az ember elájul tőle unalmában. De az unalom elől elmenekülhetünk, kötelességekbe és örömökbe , a folyamatos gyűlölködés viszont mindenképpen foglyul ejt. Egyébként elismerem, hogy a helyzet másként is értékelhető, és indokolható az is, hogy miért elfogadhatóbb a jobboldali kupac. Én viszolygok ettől a döntéstől, mégis el kell ismernem, hogy felho zhatók mellette érvek. De a "minden egyformán reménytelen" bölcsessége bosszant, nem csak praktikusan, mert károsnak tartom, hanem a mögötte rejlő felfuvalkodott magatartás miatt is. "Csak néha lekerül a pántlika a zászlórúdról, néha pedig fel, egyébként pedig marad minden a régiben" – ez ParaKovács cikkének summázata. Ha ez így van, akkor nem érdemes írni, legfeljebb azért, hogy okosságunkkal kérkedjünk. Ha semmi sem változhat, akkor nem érdemes erőlködni, kedves Imre, akkor elég, ha azt mondjuk időnként , hogy "mindenki hüje, nekünk viszont még a segünkben is felyünk van". Ezért majd jópofának tartanak bennünket, és minden egyéb úgyis érdektelen. vissza • Eörsi István Készítette: Boér Krisztina
