Reggeli Sajtófigyelő, 2005. június - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2005-06-29
14 figyelmeztet: az adónem teljes eltörlése után a jogi személyek adómegterhelése a jelenlegi szlovákiai adókulcs megt erhelését éri el, amely tényre a szlovák kormánynak szükséges lenne reagálni. A magyarok szintén csökkenteni szeretnék a személyi jövedelemadó felső határát két százalékkal, míg az szja alsó kulcsának határát 2010ig a három millió forintot keresőkig sze retnék kiszélesíteni. Ma ez a határ 1,5 millió forint. Cirano szerint nehéz megítélni, hogy ezek a változások milyen hatással lehetnek az esetleges befektetői kedvre. A szakértő állítja: a szlovák adórendszer ebben az irányban sokkal csábítóbb és a 19 száz alékos adókulcs a változtatások után is csaknem félszer olyan alacsonyabb lesz, mint a magyar. Bár, természetesen, az effektív adómegterhelés, tekintettel a magyarországi adózás progresszív rendszerére mindig alacsonyabb, mint a bejelentett 36 százalék – v éli a szlovák adószakértő. A szlovák gazdasági lap szerint fontos hír a magyar vállalkozóknak, hogy a 25 százalékos áfakulcs jövőre 5 százalékkal csökken, tehát a szlovák adókulcsnál már csak egy százalékkal magasabb. A lap által megkérdezett gazdasági s zakember szerint a magasabb adókulcs a nagyobb – telekommunikációs, gáz és elektromos szolgáltatók esetében érvényesülhet – mondja a szakember, egyben hozzáteszi: csökkentésük nem fejt ki nagyobb hatást a külföldi beruházókra, mert számukra ez az az adónem érdektelen. Kivételt egyedül a pénzügyi intézetek jelentenek, amelyek így tudják megspórolni kiadásaikat. Ezen adónem csökkentése a termékek árait fogják érinteni, amelyet elsősorban a lakosság érezhet meg, ezáltal magasabb fogyasztást eredményezhet, amel y kedvező hatással lehet a magyar gazdaságra – jósolja meg a lehetséges hatásokat Cirano. Végül a lap érintette a jövő évben bevezetésre kerülő luxusadót is, amelynek lehetséges kifutását a KPMG auditor társaság munkatársa nem tudta megítélni, de hozzáte tte: a költségvetési szempontok mellett, politikai szempontok is befolyással lehettek bevezetésükre. vissza Készítette: Boér Krisztina, Balogh Zsuzsanna i a Figyelőben előforduló rövidítések: - Nsz = Népszabadság - MN = Magyar Nemzet - MH = Magyar Hírlap - Nszv = Népszava - MaNcs = Magyar Narancs - MF = Magyar Fórum - ÉS = É let és Irodalom - VH = Vasárnapi Hírek - Vg = Világgazdaság - Ng = Napi Gazdaság - Reg = Reggel