Reggeli Sajtófigyelő, 2005. június - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2005-06-02
26 fontosnak mutatkozik, hogy az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács testületi szinten, mértékadó módon állást foglaljon ezekben a kérdésekben, és a kedvező, illetve sürgető politikai viszonyokat kihasználva, hangsú lyos módon érvényesítse magyar nemzeti közösségünk autonómia iránti követeléseit.” – áll a Tőkés László által szignált, április 23ára szóló hivatalos EMNTmeghívóban. A testület elnöke a Székely Nemzeti Tanács elnökével, Csapó Józseffel1 folytatott konzul táció eredményeként közös SZNTEMNT gyűlést összehívására tett javaslatot. Az EMNT és az SZNT együttes ülését üdvözölte Kövér László a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség nevében, aki rá jellemzően lényegre törő és köntörfalazásmentes beszédet tartott, melye t Tamási Áronnak a vásárhelyi találkozón elmondott gondolatai felidézésével indított: „Adjátok vissza a szónak erkölcsi tartalmát, nemzeti súlyát és emberi hitelét. Gondoljatok arra, hogy vizsgán álltok a népünk előtt, és az erdélyi magyarság történelme ra jtatok keresztül azt a nemzedéket fogja megmérni, amely ma a legnagyobb felelősséggel tartozik népünknek. Legyen mindenkinek eltökélt vágya, hogy nem fog könnyűnek találtatni.” Kövér a továbbiakban rámutatott: „Egy olyan romániai magyar politikára [van szü kség], amelynek minden tényezője párbeszédet képes folytatni, és alapkérdésekben megállapodásra tud jutni. A romániai magyar közösség, a korábbi nemzedékek reményei és a következő nemzedékek érdekei mindenkit erre köteleznek. Az egyenlő méltósággal élhető romániai magyar élet nélkül nem lehet sikeres Románia európai integrációja, és nem lehet sikeres a kárpátmedencei magyar nemzeti integráció sem. Az egyenlő méltósággal élhető romániai magyar élet kerete és feltétele: az európai léptékű autonómia. Nem több és nem kevesebb annál, mint ami a romániai magyarok európai sorstársait évtizedek óta megilleti.” Ugyanez volt a végkövetkeztetése az ülés másik jeles anyaországi meghívottjának, Szűrös Mátyásnak is: „Romániában ősi szülőföldjén élő magyarság megmaradásán ak és egyenjogú boldogulásának – más fontos kritériumok és követelmények mellett is – alapvető feltétele a területi, kulturális és perszonális autonómia megteremtése. Immár történelmi tapasztalat Európában, hogy egy nemzeti kisebbség, beleértve természetes en a magyarságot, csakis így veheti igazán kezébe saját sorsának alakítását még oly helyesnek tűnő nemzetiségi politikát folytató vagy jószomszédi viszonyt ápoló államban is.” Szűrös azt is hozzáétette, hogy Magyarország csak akkor támogathatja Románia eur ópai integrációs törekvéseit, ha az erdélyi magyarság autonómiatörekvései intézményes valósulást nyernek. Nem meglepő, hogy az ülést levélben köszöntő Ágoston András, a Vajdasági Magyar Demokrata Párt elnöke is hasonló gondolatokat fogalmazott meg: „Úgy go ndoljuk, hogy az Erdélyből érkező, s az autonómia ismérveire vonatkozó konkrét politikai állásfoglalás nemzeti üggyé teheti kisebbségi törekvéseinket. Ez az esélye, egyben felelőssége is a marosvásárhelyi tanácskozásnak. Bízunk az Ön2 s a tanácskozás részt vevőinek bölcsességében. Nem igaz, hogy nem látja minden gondolkodó ember a kiutat. A kérdés az, hogy e felelőssége tudatában, a közös ügyre való tekintettel, félre tudjae tenni a résztvevők mindegyike saját sérelmeit, elképzeléseit? Mi reménykedünk benne , hogy igen.” Ágoston Andrásnak bizonyára igaza van abban, hogy minden gondolkodó ember látja a kiutat, a probléma csak az, hogy egyesek nem kívánnak a végkövetkeztések jegyében cselekedni. Ki pozícióféltésből, ki gyávaságból, ki meg azért, mert olyan mély en integrálódott a román hatalmi szférába, hogy ha akarna, sem tudna mást mondani, mint amit kenyéradó gazdái elvárnak tőle. Ugyanakkor tény az is, hogy nem az EMNT és az SZNT berkeiben kell keresni e megalkuvókat, hiszen e tanácsokban való részvétel önmag ában egzisztenciális bizonytalanságot jelent Erdélyben. Az RMDSZ már a 2004es választások idején kijelentette, hogy mindenkinek keresztbe fog tenni, aki politikáját akadályozni próbálja. S a fenyegetést tettek követték. Az RMDSZes bosszúhadjárat csúcsa a z MPSZ tagsági íveit aláírók, valamint az aláírásgyűjtők rendőrségi zaklatása volt, ami folytatódott a választások után, sőt még 2005 elején is. Nesze neked demokrácia, egyesülési jog, szabad választás! Az RMDSZ a román hatalmi apparátus része, és bírja Bu karest támogatását mindaddig, amíg el nem tér a hivatalos román politikai vonaltól – márpedig attól 1996 óta nem tért el. A renitens magyarok elleni fellépést pedig Bukarest érthető okokból igencsak jó szemmel nézi s ha kell intézményesen támogatja, a rend őrség, az ügyészség bevetésével akár. Túlzás nélkül jelenthetjük hát ki, hogy az EMNT és az SZNT az autonomisták kemény magját integrálja, olyan embereket, akiknek semmi nem fontosabb a közösség boldogulásánál. Annál is inkább elszomorító volt az év elején a sajtóban is exponált abszurd egymásnak feszülés a két testület között. Örömmel tapasztalhattuk viszont, hogy a korábbi ellentéteinek dacára 2005. április 23án az EMNT és az SZNT képes volt a hatékony együttmunkálkodásra s az ülés végeztével minden font os kérdésben konszenzusra jutott, amit határozatokba is foglalt. A „Határozat az európai parlament által a romániai magyarság védelmére elfogadott közösségi önkormányzási elv érvényesítéséről” című dokumentum összefoglalja azon legfontosabb igényeket, melyeknek a román hatalom általi figyelmen kívül hagyása esetén a két testület kéri Romániával szemben a védzáradék alkalmazását, azaz a csatlakozás elhalasztását. Eme igények pedig a következők:
