Reggeli Sajtófigyelő, 2005. június - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2005-06-23
12 A kitüntető címet minden évben a szabadságnapi rendezvényt megelőzően nyújtják át - tette hozzá. Eddig ebben az elismerésben Nemeskürty I stván író, Antall Józsefné, a volt miniszterelnök özvegye, a Kormorán együttes, Makovecz Imre építész és Csoóri Sándor író részesült. A magyar szabadság napját az idén 15. alkalommal ünneplik meg, hívta fel rá a figyelmet az elnök - arra emlékezve, hog y 1991ben, hosszú évtizedek után, elhagyta Magyarország területét az utolsó megszálló idegen katona. Az ünnepség keretében június 25én, szombaton este, "Magyarnak számkivetve" címmel, József Attila műveiből összeállított oratóriumot mutatnak be a Grassalkovichkastély parkjában a Világfa mellett. A zenés játék ősbemutatóját Koltay Gábor rendezte, zen éjét többek között Baksa Soós János szerezte. A szereplők között található Jordán Tamás, Détár Enikő, Koncz Gábor és Varga Miklós. vissza Elutasította a kormány elleni bizalmatlansági indítványt a román parlament Garzó Ferenc, az MTI tudósítója jelenti: Bukarest, 2005. június 22., szerda (MTI) - Elutasította a Calin Popescu Tariceanu miniszterelnök koalíciós kormányával szemben az ellenzéki Szociáldemokrata Párt (PSD) által benyújtott bizalmatlansági indítványt a ro mán parlament két házának szerdai együttes ülése. A bizalmatlansági indítvány benyújtására abból az alkalomból került sor, hogy a román koalíciós kab inet kormányzati felelősséget vállalt a parlament elé terjesztett s a teljes körű restitúcióra és kárpótlásra, valamint az igazságügyi reform megvalósítására irányuló jogszabályokat tartalmazó törvénycsomagért. A Románia európai uniós csatlakozásához szükséges feltételek teljesítésére irányuló törvénycsomag ellen benyújtott bizalmatlansági indítvány ügyében a képviselőház és a szenátus együttes ülésén lezajlott heves vita után tartott titkos szavazáson 186 támogató és 265 elutasító szavazatot számoltak össze. Ezzel a kormányzati felelősségvállalással benyújtott törvénycsomag minden jogszabálya - a kötelező államfői aláírás után - törvényerőre emelkedik. A bizalmatlansági indítvány vitájában a Tariceanukormány törvénycsomagja mellett törtek lándzsát a koalíciós kabinetet alkotó pártok - a Nemzeti Liberális Párt, a Demokrata Párt, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség és Konzervatív (volt humanista) Párt - szenátorai és képviselői, valamint más nemzeti kisebbségek képviselőcsoportjának és a független szenátorok és képviselők csoportjának tagjai. A bizalmatlansági indítványt támogatták a PSD és az elmúlt hetekben kettészakadt Nagy Románia Párt parlamenti csoportjai. Adrian Nastase képviselőházi elnök, a PSD ügyvezető elnöke a szavazás után bejelente tte, hogy pártjának parlamenti képviselete az alkotmánybírósághoz fordul a szerdai ülésen hevesen vitatott törvénycsomag jogszabályainak ügyében. vissza Jövő év szeptemberében kezdheti meg sugárzását a V4 TV Budapest, 2005. június 22., szerda (MTI) - A tervek szerint a visegrádi négyek középeurópai kulturális televíziója jövő év szeptemberében kezdené meg próbaadását, a négy ország közös csatornájának központja Lengyelországban lenne - közölte a Magyar Televízió szóvi vője szerdán az MTIvel. Az új csatorna előzetes becslések szerint összesen 35 munkatársat foglalkoztatna, a költségeket a visegrádi négyek közösen fedeznék - írta Holub Katalin az MTIhez eljuttatott közleményben. Mint olvasható, megkezdődtek az ú j, nyolc nyelven megszólaló középeurópai kulturális csatorna előkészületi munkálatai. Csehország, Lengyelország, Szlovákia és Magyarország közszolgálati televízióinak vezetői ez év május 17én állapodtak meg abban, hogy munkacsoportot hoznak létre, a mely idén szeptemberig elkészíti a csatorna üzleti és műsortervét. A közlés szerint a találkozón a lengyel televízió elnöke azért nevezte elodázhatatlannak a csatorna beindítását, mert a négy ország együtt hangsúlyosabban képes jelen lenni Európában, h iszen együtt 63 millió nézőt érnek el és az országok kultúrája, nyelve, hagyományai a televíziók összefogásával ismertethetők meg Európa más nemzeteivel. A televíziók vezetői az új középeurópai kulturális csatorna ügyének szeretnék megnyerni az Európ ai Bizottság és a nemzeti kulturális minisztériumok támogatását is. vissza Készítette: Boér Krisztina, Balogh Zsuzsanna i a Figyelőben előforduló rövidítések: - Nsz = N épszabadság