Reggeli Sajtófigyelő, 2005. június - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2005-06-23
8 Könyvét olvasva az embernek az a benyomása támad: KeletKözépEurópa egy nagy elmegyógyintézet. Korábbi regényeimben is arról volt szó: mielőtt belépnénk az Európai Unióba, nem ártana elmegyógyász- teamet küldeni a térségbe - gyógykezelni a társadalmat. Azt hittük 1989ben, hogy a rendsz erváltással járó enyhe hisztéria hamar elmúlik. De azt senki sem gondolta, hogy 15 évvel a demokratikus fordulat után talán még rosszabb lesz a helyzet, és szélsőségesebbek az indulatok. Azt reméltük, felnő majd egy új, egészséges szellemű generáció, most pedig azt látjuk: mindenféle egyenruhás, bakancsos ifjak masíroznak Szlovákiában és Magyarországon. Attól tartok, addig nem is javul az emberek lelkiállapota, amíg nem kezd érzékelhetően emelkedni az életszínvonal, s nem érzi mindenki a bőrén: az unió érte van. Nem pedig egy brüsszeli, hatalmas bürokratikus vízfej. Könyvében puccsot kísérelnek meg Gorbacsov ellen, és a kommunisták visszaveszik a hatalmat. Manapság sokan sírják vissza az "átkost". Ezért választotta a regénytémát? Nem egészen. A Gorbacsov el leni puccs idején, '91ben olvastam egy újsághírt: KeletSzlovákiában, egy isten háta mögötti kisvárosban a korábban megbukott elvtársak sötét öltönyt húztak, feltűzték kitüntetéseiket, s pezsgővel vonultak végig a városon. A regénybeli New Hont amolyan am erikanizálódott középeurópai periféria. Hiába kesergünk a globalizáció miatt, visszafordíthatatlan folyamat. A mai világban New Hont és New York között lecsökkent a távolság, ám a szellemi távolság semmit sem változott. Főszereplője, Király Mátyás volt p árttitkár álmában ráébed: ő Mátyás király reinkarnációja. Ezt hogyan diagnosztizálná? Rendszerek jönnekmennek, de az emberek személyisége nem változik. Van valami masszívan mozdíthatatlan bennünk, és ez rémisztő. Aki például basáskodó, úrhatnám, egész éle tében olyan marad. A politika nyelvére ezt úgy fordíthatnám: antidemokratából nem lesz demokrata. Király Mátyás és a körülötte nyüzsgő elvtársak azt hirdetik, jóvá- teszik múltbéli bűneiket. Szép, amit mondanak, ám a régi reflexek nem változnak. A kritiku sok önt Mikszáth utódjának tartják. Sok más írót is mesteremnek tekintek. Mikszáth leginkább a cinizmusba hajló iróniájával hat rám. Ettől korszerű ma is. Nem a kedélyeskedő, joviális szerzőt szeretem benne, hanem azt, aki kíméletlen élccel figurázza ki ko ra visszásságait. A mesélős stílus is közel áll hozzám. Pályám kezdetén formabontó műveket is írtam, de rájöttem, a mesélésben lelem kedvemet. Nem kell lila kísérletekbe bonyolódni. 1948ban született. Ez Szlovákiában a diktatúra győzelmének az ideje. És enyhülni kezdett a magyarellenesség. Valaki ezt úgy jellemezte: a magyarok másodrangú áldozatokból egyenrangú áldozatokká váltak. Nem hallottam még, de találó. Számomra az ötvenes évek nem voltak olyan rettenetesek, mint amilyennek utólag látszanak. Apám j ogász volt, folyton kirúgták a munkahelyéről. Fizikai munkás lett, aztán már az sem. Szüleimnek nagyon nehéz lehetett az az időszak, de sosem hozták haza a problémáikat. A magyarellenesség pedig akkoriban már nem volt érzékelhető. Léván a szlovákok és a ma gyarok békésen megfértek egymással. Szüleim konzervatívak voltak, ám toleránsak. Tőlük tanultam: tisztelni kell mások véleményét, akkor is, ha nem értek vele egyet. Ezzel a családi háttérrel lettem egyetemista Pozsonyban. Abban a szellemi közegben váltam i gazán liberálissá. Mindig írónak készült? Sokáig nem tudtam, mi is akarok lenni, érdekeltek a humán és a reál tantárgyak is. Szüleim arra ösztönöztek, az utóbbiakkal foglalkozzak: a természettudomány nem függ a rendszertől. Matematikafizika szakra jelent keztem, egy év után mégis az irodalom mellett döntöttem. Különösen a nyugati egzisztencialista, abszurd szerzők hatottak rám. A magyarangol szakot '68ban kezdtem el. Nem a legjobbkor. A nyugati diákmozgalmak éve volt - meg a prágai megszállás ideje. Mag yarként hogyan élte meg a magyarok bevonulását? Keservesen. Nem volt túl jó akkor magyarnak lenni, bár a bevonuló katonák nem zaklatták a lakosságot. Mégis szégyelltem, hogy azoknak az oldalán menetelnek, akik '56ban őket nyomták el. A szlovákok tudták, h ogy a magyarok orosz parancsra cselekednek. Többségük csak az oroszokra haragudott. Pozsonyba kizárólag a szovjetek mentek be. Nem volt ellenállás, de megkondult egy templom harangja, az egyik orosz katona bepánikolt, és géppuskával lövöldözni kezdett. Ket ten meghaltak. 1968 után sokkal keményebb rendszer alakult ki nálunk, mint amilyen Kádáré volt - és ez az irodalmon is meglátszott. Nekem az volt a szerencsém, hogy elég későn kezdtem el a pályámat. Tíz év kísérletezgetés után jelent meg az első novelláskö tetem, aztán 1981ben az Éleslövészet című
