Reggeli Sajtófigyelő, 2005. június - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2005-06-09
10 Természetesen nem baj az, ha a nagyobbik kormánypárt olyan jelöltet választ, aki rokonszenves az embereknek, s ezt hónapról hónapra közvéleménykutatásokkal igazolja. Az viszont baj, ha mindettől csodát vár a parlamentben is. Természetesen n em baj az, ha a kiválasztott bízik alkalmasságában, s mindent megtesz azért, hogy azt a vele szemben kétkedőknek bebizonyítsa, ezért járja az országot, lobbizik, jó ütemben kap francia becsületrendet, és fogad New Yorki főrabbit. Természetesen komoly ba j, ha kampánya közben csak a külsőségekre összpontosít, üres patronokkal él, nem ad interjút, és nem keresi a személyes találkozást a koalíció kisebbik pártjával, ahonnan a vele kapcsolatos fenntartásokat hallja. De annál nincs komolyabb baj, mint az, ho gy elhiszi: ő és stábja a választás számtani feladványát "ezek nélkül" is megoldja. Ettől a pillanattól fogva ugyanis hamis politikai mezőbe helyezi magát, mozgása, viselkedése, gesztusai és mondatai mindenkinek, még potenciális ellenfeleinek is meg akarna k felelni, s bár az őt támogatókat ez nyilván nem zavarja - kritikusait, akik ráadásul pártjának partnerei, annál inkább. Bár arra azok sem veszik a fáradságot, hogy tartalmi érveket sorakoztassanak fel a jelölt ellen, s ezzel nyílt vitát generáljanak, ehe lyett makacsul ismétlik averziójukat a pártpolitikusi múlttal szemben. Ennél több kifogásuk nincs, holott mindenki tudja, hogy van. A mimikri ettől függetlenül sokakat megtéveszt, hátha a döntő pillanatban megbékélnek a pártpolitikussággal, holott látható: a semmit mondás közben egyre jobban beássák magukat, szinte készülnek a bűnbakszerepre. Természetesen nem baj az, ha egy politikus a nyilvánosság előtt nem mond ki dolgokat. Az sem baj, ha egyszerre több politikus teszi ezt. Előfordulhat, hogy egy egész párt viselkedik így. De természetesen baj az, ha ezt olyan tökélyre fejlesztik, hogy már maguk közt sem őszinték, ráadásul mindezt azzal az önámítással tetézik, hogy a kellemetlen dolgokra majd időben és helyesen felel az élet, megoldja őket a belső koh ézió, a hatalom elvesztésének félelme vagy az ellenféltől való rettegés. Ilyen esetekben mindig felbukkannak váteszek és pártsámánok, akik a többségnek nagyon is tetsző állításokat fogalmaznak meg, vakbuzgón toboroznak és lelkesítenek, kiválasztottjuk elé és mögé állnak, valamint harsányan hirdetik, hogy számukra nincs elmozdíthatatlan torlasz, akadály. Ám annál nagyobb baj nincs, ha a sámánok gyújtó hangú szónoklatai, valamint a nyílt beszéd elől való kollektív menekülés a mainstream logikus gondolkodásá t veszélyezteti, képtelenné téve őket egyszerű számtani műveletek elvégzésére, ugyanakkor szemek aktív hunyása közepette utat engednek zavaros ügyletek, alkuk, a legkülönbözőbb homályos próbálkozások vég nélküli folyamának egy meglehetősen gyomos terepen. Hogy ne fogalmazzunk rébuszokban, de ne is vagdalkozzunk fölöslegesen: Balogh Gyula politikai életútját és közelmúltbeli kinyilatkoztatásait ismerve, a szocialista párt és annak kandidáltja aligha lehet büszke arra, hogy e ma már majd mindentől független p olitikus támogatását sikerült megnyernie. Sőt, akár szégyellheti is. Természetesen nem baj, ha a szavazatbegyűjtés lendületében elfeledkeznek arról, hogy amit tesznek, az kitudódik, sőt, a keringő pletykák - mint általában - meg is fejelik a valóságot. T ermészetesen nem baj az sem, legfeljebb nem ízléses, ha néhány fanatikus szocialista képviselő odáig vetemedik, hogy hívő jelöltjüket a másik oldal kereszténydemokratáinak ajánlva lekozmopolitázza az ellenzék által támogatott jogászprofesszort, nem elfelej tve megemlíteni Soros Györggyel való egykori kapcsolatát. Természetesen baj az, ha egyesek mindezt akadálytalanul tehetik. De annál nagyobb baj nincs, mint ha egy párt vezetői dilettáns naivitással képesek abban bízni, hogy mindezt tétlenül fogja nézni e gy olyan politikai alakzat, amelyről évek óta mást sem állítanak, mint hogy reflexei és módszerei bolsevik időkre emlékeztetnek, hogy náluk a cél mindig szentesíti az eszközt, egységük gyakorta nem a rendé, hanem a félelemé. De létezik. Bizony, "aggályosan " sérülnek az egyén lelkiismereti döntését lehetővé tévő titkos választás szabályai, presszió, figyelőszolgálat és vazallusi alázat keveredik különböző álságos praktikákkal, a jobb érzésű laikus kiköp - lám, a politikusok még ezeket a magasztos pillanatoka t is képesek megszentségteleníteni.
