Reggeli Sajtófigyelő, 2005. június - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2005-06-07
25 Monarchia elvesztette a világháborút. Azt a háborút, amelyet erejét és lehetőségeit mértéktelenül túlbecsülve, a gyors győzelemben bízva maga robbantott ki. Ilyenformán vitáink tulajdonképpen arról szólnak, hogy (a maradék 5 százalék keretébe n) milyen további tényezők játszhattak még szerepet a súlyos békefeltételekben, s hogyan osztozik ebben az ötszázalékos felelősségben Károlyi Mihály, Kun Béla és Horthy Miklós. Mivel mindhárman (különösen az utóbbi kettő) lényegében kapuzárás után érkeztek , én nem is erről akarok írni. Tartósítani a győzelmet Ajánlatos figyelembe venni még egy történelmi tényt: Trianon csupán az első világháborúban győztes nagyhatalmak egyik (az egész világot átfogó nemzetközi hatalmi rendszerbe illesztő) megoldási kísé rlete volt arra, hogy tartósítsák a háborús győzelmük nyomán birtokukba került javak (területek, anyagi javak, stratégiai pozíciók, befolyási övezetek) tartós birtoklását. Amikor VersaillesWashingtoni békerendszerről szólunk, erről a világot átfogó hatal mi osztozkodásról beszélünk, amelynek fő részesei jogot formáltak rá, hogy a vesztesek sorsáról a győztes erőfölényének a jogán rendelkezzenek. Ne legyen kétségünk afelől, hogy a háború más kimenetele esetén a német, az osztrák, a magyar elit, a központi h atalmak kormányai ugyanezt tették volna - másokkal. Az 1920. június 4én, a Párizs környéki Versaillesban található Nagy Trianon kastélyban SimonyiSemadám Sándor kormányának képviselőivel aláiratott magyar szerződés kétségkívül valamennyi békedöntés kö zül a legnagyobb területi és népességcsonkolást hajtotta végre. A békediktátum elsősorban nem a történelmi elitnek, hanem az egyik percről a másikra más ország területére, kisebbségi sorsra került tömegeknek okozott mérhetetlen, sok évtizedes szenvedést. A Monarchia olyanamilyen szociális és emberjogi arculatú, de gazdasági szempontból szervesen kiépült egységét széttagolták. A féltucatnyi, újonnan alakult vagy jelentősen módosult területű és lakosságú ország gazdaságpolitikusai - és közvetve lakói - a "g yőzteseket" is beleértve csaknem egy évtizeden át azzal voltak elfoglalva, hogy (különkülön, többnyire egymással szemben) nagyjából működőképes gazdasági és adminisztratív egységekké szerveződjenek. Emberek millióinak kellett helyreállítaniuk a háború és a békerendezés által szétzilált egzisztenciájukat. Százezrek erre nem is voltak képesek, a nyomor bugyraiban hányódtak ideoda. Ráadásul a szerződés hasznát élvező kisebbnagyobb államok vezető rétegei semmivel sem mutattak több érzékenységet a hozzájuk ke rült kisebbségek jogai iránt, mint a korábbi OsztrákMagyar Monarchia milleniumi lázban égő magyarosító politikusai. Frissen elnyert uralmukat az utolsó cseppig ki akarták használni; egymás után tették a kisebbségiek erőszakos beolvasztásra irányuló törvén yes és nem törvényes lépéseket. Ezt a békeszerződések kisebbségvédő kitételei éppúgy nem voltak képesek megakadályozni, mint később az ugyancsak nemzetközi megállapodások által tiltott agressziókat. Mindez csaknem egy évszázadra kisugárzó jogsérelmeket és lélektani töréseket okozott. Nem véletlenül írta Eric Hobsbawm angol történész, hogy a bizonyos európai államok 1989 utáni feldarabolódásához vezető neonacionalista hullámban "19181921 elintézetlen ügyei" bugyborogtak föl. Vaskos ferdítések A neonacion alista megemlékezők azonban többnyire távolról sem a békeszerződés racionalitásokon alapuló bírálatával állnak elő. Ehelyett mai demagógiájukat igyekeznek "történetileg" megalapozni. Megpróbálták már reális lehetőségként "lebegtetni" az 1918 előtti határok hoz való visszatérést is, e mellett tömeghangulatot kelteni. Odáig is eljutottak, hogy ennek érdekében meglengették erőszakos módszerek, fegyveres ellenállás alkalmazásának a gondolatát is, baszk, északír és más példákra hivatkozva. A magyar kormányt pedi g arra ösztökélték (mintha ez lehetséges lenne), hogy próbálja meg rákényszeríteni egyes szomszédos országok kormányaira az etnikai alapú nemzeti autonómia elfogadását. Mindezt olyan időpontban, amikor az Európai Unióba való betagolódás - sok, még homályos , kérdőjeles hatása mellett - éppen ebben az ügyben pozitív hatású lehet: lehetőséget nyújt a kisebbségek és az anyanemzetek (nemcsak a magyar) közeledésére, egyesülésére, a határok aligha elképzelhető formális módosítása nélkül. S amikor a magyar lakosság boldogulása jórészt attól függ, sikeresen rá tude hangolódni a társadalmi tevékenység, az érdekvédelem számunkra újonnan megnyílt terepének a viszonyaira, követelményeire, lehetőségeire. Amiért ezen túl is érdemes beszélni Trianonról, mint történelmi té máról, az néhány vaskos ferdítés, amely lassacskán lemoshatatlanul hozzátapad Trianon fogalmához, különös tekintettel arra, hogy ezek nemcsak szakkönyvek, hanem rádiók, televíziós csatornák, olykor tankönyvek útján is terjednek. Az egyik ilyen, hogy az 198 9 előtti Magyarországon Trianonról évtizedeken át nem lehetett beszélni. Ennek az időszaknak a történelmi
