Reggeli Sajtófigyelő, 2005. május - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2005-05-19
13 kiválóak, ráadásul - Matei nyilatkozataival ellentétben - ingyen kapták őket a magyar vízügyesektől. Igaz, a prefektus is megpróbált házon és időn kívül bűnbakot találni, amikor azt mondta, a kilakoltatottak nemcsak a román államon, hanem az OsztrákMagyar Monarchián is számon kérhetnék, amiért az annak idején nem jól építette meg a gátakat. Arról persze nem ejtett szót, h ogy 1919 óta a románok egy méterrel sem emelték a Monarchia vízvédelmi rendszerét. Matei "vitézkedése" csak egyetlen színes epizód az árvízvédelmi beruházások kapcsán Romániában kirobbant és naponta dagadó korrupciós botrányok sorából. Hogy mekkora darázs fészekbe ült a Román Nemzeti Vízügyi Hivatal (ANAR) új igazgatója, Aurel Pana, arra saját bevallása szerint már első, március 16ai munkanapján rájött, miután elolvasta a Jurnalul National napilapban a csak Gáthadműveletnek nevezett pénzelszívási manőverek ről szóló cikket. Pana azonnal belső ellenőrzést rendelt el, és az ANAR legutóbbi négy évben kötött szerződéseit átnézve kiderült, hogy 20002004 között, amikor a Szociáldemokrata Párt (PSD) volt hatalmon, a hivatal összesen 1500 milliárd lejt (1 forint = 150 lej) költött a bánsági (főként Temes és KrassóSzörény) megyékben árvízvédelemre. Ám a megrendeléseken - jobbára közbeszerzés nélkül - a hidrológiai tervezéssel foglalkozó Aquaproiect, valamint a kivitelező Apasco osztozkodott: az előbbi 300 milliárd, az utóbbi 830 milliárd lejt szakított a projektre szánt összegből (információink szerint egyébként még 1977ben megkezdett és befejezetlenül maradt munkálatok is vannak az országban). A két cég a volt szocialista országokban a rendszerváltást követően kia lakult, Romániában is előszeretettel űzött, sajátos privatizációs gyakorlat szülötte. A Prahova megyei Apasco 1990ben alakult a pártállam hidroenergetikai beruházásait végző és harmincéves múltra visszatekintő bukaresti TLHS átszervezéséből, és ma a megye egyik PSDkiskirálya, Marian Sterian a fő részvényese, akinek üzleti karrierjét a szintén vízügyi végzettségű Ion Iliescu akkori államfő egyengette. Hasonlóképpen szocialista cég átjátszásával hozták létre az elmúlt 15 év hidrológiai tervezéseit állítólag több mint 80 százalékban megszerző Aquaproiectet, amelynek legnagyobb részvényese az 19921996, majd 20002002 közötti időszak vízügyi minisztere, Aurel C. Ilie felesége. A bánsági katasztrófa kapcsán mélyebbre leásva az ANAR archívumában, most az is kid erült, hogy 20002004 között a szociáldemokraták vezette kormány összesen mintegy 8 ezermilliárd lejt adott az egész országban elvégzendő gátépítésekre és folyószabályozásra, és e tekintélyes összegen tíz cég osztozkodott úgy, hogy a már említett Aquaproie ct és az Apasco, valamint a szintén a PSD holdudvarához tartozó nagyváradi Repcon és a marosvásárhelyi Socot zsebelte be a megbízások több mint háromnegyedét. A mindenkori kormányok érdekeihez és elvárásaihoz gyakran igazodó Nemzeti Korrupcióellenes Ügyés zség (PNA) a múlt héten kihallgatta, de konkrét vádak hiányában elengedte Mircea Nistreanut, a Repcon vezetőjét, valamint Liliana Dragant, az Aquaproiect igazgatótanácsának vezetőjét, akik természetesen tagadták, hogy akár a megrendelések megszerzésekor, a kár a munkálatok elvégzésekor áthágták volna a törvényes előírásokat. Természetesen lelkesen szaglászik az ügyben a jelenlegi kormány vizsgálótestülete is, de eddig még ennek sem sikerült hitelt érdemlően bizonyítania, hogy valóban törvénytelenségek történ tek volna a vízügyek területén. Marossy Zoltán, Temes megye alprefektusa a HVGnek elmondta: elképzelhető, hogy maga a vízügyi hivatal eleve hibás koncepció alapján rendelte meg az árvízvédelmi munkákat, például csak a kevésbé sürgős, könnyebb feladatokat adták ki a különböző cégeknek. Ha ez bebizonyosodik, az inkriminált vállalatoknak nincs mitől tartaniuk, megfelelő dokumentumokkal körülbástyázva nyugodtan szemlélhetik a politikusok marakodását. Nevük elhallgatását kérő temesi vízügyesek azt mondták a HV Gnek: könynyen elképzelhető, hogy ha kifogy a kormány PSDellenes muníciója, a mostani kabinetből is hullhatnak fejek. Az első számú áldozatjelölt talán maga Sulfina Barbu környezetvédelmi és vízgazdálkodási miniszter asszony lehet, aki újabban szakembere k helyett pártkatonákat nevez ki a regionális vízügyi igazgatóságok élére. Gazdasági érdekköreik vegzálását persze a szociáldemokraták sem nézik tétlenül: azonnal ellentámadásba lendültek, mondván, a kormány a szociáldemokraták elleni korrupciós cirkussza l igyekszik eltussolni a katasztrófavédelmisek kései reagálását, a magyarországi és szerbiamontenegrói vízügyisekkel való