Reggeli Sajtófigyelő, 2005. április - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2005-04-01
14 Brüsszellel a stabilitási és társulási szerződés aláírásáról, s hogy a 2007 – 2013as uniós költségvetésből Szerbia is hozzáju thasson minden előcsatlakozási alaphoz – mondta. Németh Zsolt megismételte, hogy Szerbia és Magyarország hasonló helyzetéből adódóan – az anyaországokon kívül élő jelentős számú kisebbség él – a két ország között egyfajta egzisztenciális partnerség alakul hat ki, a két ország együtt léphet fel nemzetközi fórumokon a kisebbségi normák erősítéséért. Kozma József, az Országgyűlés külügyi bizottságának szocialista alelnöke szerint a 2007 – 2013as időszakra a délalföldi régióra nézve – amelyhez a Vajdaság is ta rtozik – olyan fejlesztési tervnek kell készülnie, amely a régió egységes, jövőbe mutató fejlesztésével számol. vissza Elutasítás Magyar Hírlap 2005. április 1. Szerző: Nagy Iván Zsolt Ismerve a hatásokat, amelyek a határon túli magyarokat saját vezetőik részéről, illetve Magyarországról érik, nem is lehet mást várni, mint a kormány elutasítását. Farkas Árpád erdélyi költő elfogadta a Köztársaság Elnökének Érdemérmét. Na, und?, illenék erre felkapni a fejet: mi e bben a meglepő, a kitüntetések egyik jellemzője, hogy címzettjei általában elfogadják ezeket, legfeljebb bekerülnek egy fiókba, esetleg el lehet adni őket a Teleki téren, bár nagyobb összeget ritkán adnak értük. A Sepsiszentgyörgyön megjelenő Háromszék cím ű lap főszerkesztőjének döntésénél mégis érdemes egy pillanatra elidőzni, mert a történetnek előzménye is van. Olyan értelemben is, hogy a költő megszolgálta az elismerést, ám most nem ennél a mozzanatnál időznénk. Inkább egy másik kitüntetésnél, amelyet s zintén neki ítéltek oda, amelyet azonban ő, a már említett általános gyakorlattal ellentétben, elutasított. Farkas Árpád ugyanis megkaphatta volna a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztjét is, arról azonban kiderítette, hogy az államfő adja ugyan, ám "a miniszterelnöknek a kormány hozzájárulásával tett előterjesztésére" teszi ezt, így pedig már nem kellett neki. Ami persze alapjáraton puszta durcáskodásnak tűnik, meg nem is nagyon eredeti, a határon túl kezd divattá válni a magyarországi kitüntetések visszautasítása, az elsőre még felkapták az emberek a fejüket, a harmadiknál már csak legyintenek. Érdemes azonban megállni egy pillanatra Mádl Ferenc gesztusánál, aki bár talán valóban csak elismerni szerette volna Farkas írói munkásságát, ám ezzel a kit üntetést pótló kitüntetéssel (remélhetőleg tényleg nem tudatosan) csak erősítette azt a határon túl mind általánosabban terjedő nézetet, mely szerint vannak jó magyarországi magyar politikusok és rosszak, előbbiek törődnek a nemzettel, utóbbiak árulók, ide genek stb., akiket lehetőleg meg kell alázni: például őket magukat vagy leveleiket kifütyülni. Ami – miközben érzelmi megközelítésben a decemberi referendum után természetesnek is mondható – merőben irracionális magatartás. Meg nem is konzekvens – akkor le nne az, ha ezek után a határon túl tömegesen utasítanának el minden olyan pénzt vagy támogatást, amelyet a baloldaliliberális többségű parlamentben elfogadott költségvetésből fizetnek, kezdve a magyar igazolványnyal járó kedvezményekkel, egészen az évi cs aknem kétmilliárd forintig, amelyből lényegében fenntartják a kolozsvári Sapientia egyetemet. Ami nyilván szintén irracionális dolog lenne, igazából nem is várja el senki, tényleg nem, ettől azonban az olyan húzások láttán, mint Farkas Árpádé vagy például a magyar kormányfői levelek kifütyülőié, biztos többekben felvetődik Magyarországon. Miként valószínűleg vannak olyanok is, akik ezek után nemhogy bánnák a népszavazáson leadott elutasító voksukat, de megerősítve érzik akkori döntésük helyességét. Tény, ot t vannak a többiek is, akiknek tetszenek ezek a demonstratív akciók, de hát őket a határon túliak jó eséllyel már amúgy is maguk mögött tudhatják, ettől tehát a tiltakozásoknak nem lesz több hozadékuk. Nem véletlen egyébként, hogy miután állítólag elkészül t egy felmérés arról, mely magyarországi pártokat kedvelik a szlovákiai magyarok, s kiderült, hogy háromnegyedük a jobboldalt választaná, Pozsonyban valakik úgy döntöttek: inkább nem hozzák nyilvánosságra az eredményt. Tegyük azonban nyomban hozzá: ismerv e a hatásokat, amelyek a határon túli magyarokat saját vezetőik részéről, illetve Magyarországról érik, nem is lehet mást várni, mint a kormány elutasítását. Melyik kisebbségi politikus nem sejtette például, hogy a népszavazáson – maradjunk egyelőre csak e nnél a sarkalatos momentumnál – elbukik a kettős állampolgárságra vonatkozó kérdés? Szinte senki sem tett azonban semmit azért, hogy megpróbálja Patrubányékat leállítani, vagy kitalálja, miként lehetne kezelni az
