Reggeli Sajtófigyelő, 2005. március - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2005-03-31
24 elém is. Akkor határoztam el, megszólaltat ok olyanokat, akik elvesztődtek a történelem forgatagában. Ké rtem, mondják el a maguk forradalmát. Nélkülük nem ment volna. - Akkor végül is ők írták a könyvet. Én meg összeraktam. - A legtöbbet idézett történet, hogy a forradalom előtt a templomterem me lletti kicsi, hideg szobában lakott a Tőkés család, istentisztelet közben áthallatszott a lakásból a kis Máté sírása. Hát, akkor ennyit tehettem. Látva nehézségeinket, sokan mellénk álltak a gyülekezetből. Édesapámék tu dták, ha nem szólalnak meg, ha nem em elik fel hangjukat az igazságtalanság ellen, akkor a kövek fognak kiáltani. Áttörték a hallgatás falát így mondták abban az időben. Én még talán őrizhetek valamit a lángból. - Az édesapja vezette egyházkerület hirdette a pályázatot, amelyen elindult. Nek i akart bizonyítani? Nem hiszem, hogy bármiért, bárkinek bizonyítanom kellene. Magamtól jelentkeztem a versenyre. Éde sapám nem nézte ki belőlem, hogy végigcsinálom, és amikor elkészültem, meglepődött, milyen vastag kötet. - Az osztálytársai tudják, merre jár most? Nem. Senkinek nem mondtam el. Tudja, milyenek az emberek már ilyen fiatal korban is. Nem akarok k iválni közülük, nem akarom, hogy úgy érezzék, akár picivel is több vagyok náluk, mert könyvem van. - Márpedig könyve van. Nem az a fontos, hogy én í rtam, hanem, hogy egyáltalán megszületett. Hétfőn viszek az iskolába egy orvosi igazolást, és kész. Mielőtt bárki megkérdezné: én akartam így. Mátyus Ernő: December 13tól, szerdától kezdve nagyon felgyorsultak az események. Az emberek váltogatták egymás t a parókián. Ha kettő elment, öt jött, és ha öt elment, akkor három jött vissza. Állandóan volt valaki a szülei dnél, vagy éppenséggel az utcán állt valaki. A hatóságok nem tudtak már nyugodtan mozogni tőlük úgy, ahogy ők szerettek volna. Az utolsó este eg yesekből már annyira kitört a düh, hogy valamin ki kellett töl tsék. A hátam mögött, egy méterre tőlem szúrták ki az egyetemisták a küldöttségbe érkező polgármester autójának kerekét. Belevágták a kést, és annyira felvágták a kereket, hogy amikor elindult a kocsi, le kellett húzódjon jobbra, mert levált róla az abroncs. Aznap már hiába ígérgetett a polgármester fűtfát, mindenki érezte, hogy ez csak duma. Már az emberek Lászlónak sem hittek, amikor megerősítette, hogy nincsenek a háta mögött rendőrök, akik f enyegetik. Tizenhatodikán édesapád megkért délután, hogy nézzünk körül a környékbeli utcákon, és tudjam meg: igaze a hír, hogy a rendőrök kutyákkal várnak és készülődnek táma dni. Nem láttam semmit, de mire visszaértem, már óriási tömeg volt, s nem akartak beengedni, mert sokan azt hitték, én is szekus vagyok. Apáddal aznap este már csak az ablakon keresztül tudtunk értekezni. Este Tol- nay Istvánt és feleségét, Teleki Lászlót és a feleségét, engem és Karolát hazaküldött, hogy pihenjünk, és másnap kora reggel jöjjünk vissza erősítésnek. Erre már nem került sor, mert hajnalban édesapádékat elvi tték. Mi elmentünk Teleki Lacihoz, ültünk egy kicsit, aztán hazamentünk pihenni. Tőkés Lászlóné Joó Edith: Azon az estén László hét órakor bezárta az irodát, és egy id ősebb házaspárral átjöttek a lakásba beszélgetni. Alighogy leültek a verandán, csengettek. Én felálltam és kinéztem a reteszes kukucskálón, de nem láttam semmit a folyosón lévő sötétségből. Motoszkálás és suttogás hallatszott az ajtónk előtt, kérdeztem, ki az, mire rossz magyarsággal Öcsit válaszoltak. Nyugtalanná váltam és visszafordultam, újból csengettek, ismét nem nyitottam ajtót, visszaindultam a veranda felé. Ekkor a hátam mögött nagy robajjal betört az ajtó, s beugrott négy betörő. Alig volt idő elug rani az útból. Fekete ruhások voltak, mint a kommandósok, hari snyával eltakarva a fejük, késsel a kezükben, ijesztőek voltak. Lászlóék rémülten felugrottak, azonnal elke zdődött a védekezés, s repültek a székek, fotelek. Vendégünk felesége félrehúzódott, én ennyit láttam a jel enetből, mert azonnal beszaladtam a gyerekszobába. Mátét nem találtam ott, majd szívbajt kaptam, mert attól tartottam, hogy a konyha irányából érte megy a betörő, megelőzve engem, és elrabolja. Rohantam át a sz obán a konyha irányába, és ott megtaláltam: ott állt egy széken, a konyha és a veranda közti ablaküvegen keresztül nézte a dulakodást. Ölbe kaptam és rohantam az ebédlőbe, amely az utcafronton volt. Kinyitottam
