Reggeli Sajtófigyelő, 2005. március - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2005-03-24
7 sarkig tárása sem vezetne eredményre, mert Európában belátható ideig lesznek nemzetállamok és a nemzetek is megmaradnak. A várhatóan hatalmas vándorlások hullámverése nem s zükségszerűen mossa el a népek és kultúrák partjait. Az európaiamerikai civilizáció rendelkezik történelmi és lelki tartalékokkal, a civilizációk harcában. (lásd: Huntington) nem állunk esélytelenül. Ugyanakkor a magyar nemzetnek józan önérdekből, megmara dási ösztönből ajánlatos sürgősen megtalálnia és elfogadnia a befogadás, a bevándorlás pozitív elveit, módjait. Először lépjünk túl a felszínes demagógiákon, például a közvéleményünket feleslegesen megosztó kettős állampolgárság ügyében. A kettős állampo lgárság megadása a határon túli magyaroknak önmagában nem lenne nemzetmentő csodaszer. Sem ingyenes erkölcsi kötelesség, sem lelki Trianonpótlék; ám az itteni magyarok végzetes mértékű személyes anyagi áldozata sem, szociális rendszerünket összeomlasztó m eggondolatlanság sem. Mélységesen sajnálom, amiért a párteliteknek tavaly decemberben csak ilyen kevésre, a közvéleményt megtévesztő és megosztó taktikázásra tellett. Határokon innen és túl fontoljuk meg a kényszerben rejlő lehetőséget: döntsék el a Kárpátmedencei magyarok milliói együtt és személyesen, hogy a mostani lakóterületük kulturális és területi autonómiájának megteremtéséért, megerősítéséért harcolnak, vagy inkább az anyaországba történő visszatérés valamilyen fokozatát választják. A magyar kormá nyok egyiket sem kényszeríthetik rájuk, anyagi lehetőségeink szűkösségére hivatkozva sem. Nehezen tudok elképzelni olyan Izraelt, Németországot, Oroszországot, Szerbiát, mely ne fogadná vissza magától értetődően a zsidókat, a németeket, az oroszokat, a s zerbeket. Rendkívüli történelmi helyzetek rendkívüli megoldásokat is igényelhetnek, bár természetesen a repatriálás, a visszafogadás kizárólagos kezelésmódnak sohasem számíthat. Esetünkben fogyásunk megállítását még a határ menti magyarok teljes visszatéré se sem garantálná, olyan népesedési mélypontra, demográfiai vákuumba jutottunk. Nem mellékesen a határ menti magyar etnikumú területfejlesztési régiók összekapcsolódásában is rejlenek tartalékok, csakhogy a magyarországi politika az országon belüli regio nális decent ralizációt sem veszi igazán komolyan. A magyar autonómiákat se követelhetjük hitelesen szomszédainktól, ameddig a mi parlamentünkben a nemzetietnikai képviselők székei üresek, mert intézményes képviseletük tizenöt éve megoldatlan. Ezek az anomáliák érzelm ileg, lelkileg legalább annyira rombolhatják a kölcsönös bizalmat és szolidaritást, mint a kettős állampolgárság cinikus kezelése tette. Kiterjesztően kell értelmeznünk a magyar állampolgárság fogalmát, az a visszatérőknek és a betelepedni nem akaróknak egyaránt megadható, természetesen másmás feltételekkel - nagyjából az izraeli példa alapján. A választójog és a szociális jogosultságok a visszatérőket, a ténylegesen itt élőket illessék meg, de az állampolgárság ne korlátozódjék azokra, akik az országban élnek. Aki történelmi kényszerek (határváltozás, kivándorlás, etnikai üldözés, faji, vallási vagy politikai diszkrimináció) miatt szorult az éppen érvényes államhatárainkon kívülre, az automatikusan kérhesse és nyerhesse is el a magyar állampolgárságot. Mind a méltányosság, mind az elemi önérdek, mind az önbecsülés ezt kívánja. Ha az a magyar, aki annak vallja magát bármilyen értelemben, akkor az etnikumunkhoz, kultúránkhoz értékeiben, érzelmeikben kötődőket mind magyarnak kell tekintenünk. Ezek a nagyob b csoportok történelmileg jól megjelölhetők. Ilyenek az amerikai és európai emigrációs hullámok által kisodort magyarok és utódgenerációik. Hangsúlyozottan ilyenek a holokauszt elől vagy után elmenekült magyar zsidók. Hasonló helyzetűek az 1945 után kollek tív büntetésként visszatelepített magyar "svábok", ungardeutschok. Együtt ezek a csoportok is többmilliós tömeget alkotnak. Bármilyen szintű, formájú viszszatérésük, visszahívásuk a kettős állampolgári kötelékbe méltányos, jogos és hasznos pozitív diszkr iminációt jelentene. A pozitív megkülönböztetésről Adynál jobban a politikai elemzés nyelvén sem szólhatunk: "Kitárul a felé karom, / Kit magyarrá tett értelem, / Parancs, sors, szándék, alkalom." Senki sem tudhatja előre, mire lehet ez elegendő. Mindene setre meg kell fontolnunk, meg kell próbálnunk, mielőtt lélekben mindent feladunk - s beolvadunk. vissza
