Reggeli Sajtófigyelő, 2005. március - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2005-03-23
3 néhány hónapja juttatott el a VMDPhez és más vajdasági magyar szervezetekhez is. Ágoston ezt elutasította, s ezzel vége szakadt a megbeszélésnek (MTI) Kudarc Kaszáék tár gyalásán - Alig tíz percig tartott, s úgy ért véget, hogy voltaképpen el sem kezdődött a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) és a Vajdasági Magyar Demokrata Párt (VMDP) keddi szabadkai egyeztetése a délvidéki magyarságot érintő problémákról. (Nszv 2.o.) S zerb lobbi Brüsszelben – A vajdasági ügyek rendezése nélkül nincs integráció – Bojan Kostres vajdasági házelnök szerint az ország nem léphet az EUba a vajdasági kérdés rendezése nélkül, mert ezt a tárgyalások során előbbutóbb biztosan megnyitják – Eredmé nytelenül ért véget a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) és a Vajdasági Magyar Demokrata Párt (VMDP) szabadkai találkozója, amelyet Ágoston András kezdeményezett a speciális vízummal, a kettős állampolgársággal, autonómiával kapcsolatos közös fellépés érdek ében. A megbeszéléseken ugyanis – a lényegi egyeztetést megelőzően – Dudás Károly, a VMSZnek a pártkapcsolatokkal megbízott alelnöke, küldöttségvezető egy viselkedési kódex elfogadását kérte a tárgyaló partnerektől. Ágostonék azonban nem írták alá az okmá nyt, s ezzel be is fejeződött a megbeszélés, mielőtt még érdemben elkezdődött volna (MN 9.o.) http://www.mno.hu/ S ZLOVÁKIA Dossziét vezettek a felvidéki magyarokról - A csehszlovák kommunista titkosrendőrség (StB) d ossziét vezetett a felvidéki magyarokról, s egy külön osztály foglalkozott a „magyar nacionalistákkal” . Ez utóbbi kategóriába tartoztak mindazok, akik valamilyen módon részt vettek a Csehszlovákiai Magyar Jogvédő Bizottságnak és az iskolák védelmi csoportj ának a munkájában, vagy más módon tiltakoztak. (MN 9.o.) http://www.mno.hu/ A RÉGIÓ HÍREI ➢ V ILÁGTÜKÖR Új EUdöntést akar elérni Horvátországról az Európai Néppárthoz tartozó több kormányfő O rbán szerint − „Az Európai Néppárthoz (EPP) tartozó több kormányfő szeretné elérni az Európai Unió kedden kezdődött brüsszeli csúcstalálkozóján, hogy tekintsék át újra a horvátországi csatlakozási tárgyalásokkal kapcsolatos uniós álláspontot, és hozzanak új döntést az ügyben” - jelentette be Orbán Viktor, az EPP egyik alelnöke, a FideszMPSZ elnöke a csúcsértekezlet előtt a belgiumi Meisében tartott sajtótájékoztatóján (MTI) Bolkestein és Wolfowitz is megosztja Európát − Lapzárt ánkkor még tartott Brüsszelben az Európai Tanács ülését megnyitó munkavacsora. A pénzügyminisztereknél a Világbank elnökjelöltje is szóba kerül: Európa nem lelkesedik Wolfowitzért (Nsz 11.o.) Orosz – ukrán pengeváltás - Vlagyimi r Putyin orosz elnök váratlan támadást intézett Viktor Juscsenko ukrán államfő ellen alig két nappal azután, hogy kijevi