Reggeli Sajtófigyelő, 2005. március - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2005-03-22
5 ld: Budapest, 2005. március 21., hétfő (MTI) - A parlament külüg yi bizottságának kormánypárti többsége - a fideszes képviselők tartózkodása mellett - általános vitára alkalmasnak ítélte a Szülőföld Alapról nemrég hozott törvény módosítását. A testület tizenkét igen szavazattal, nyolc tartózkodás mellett támogatta A varkeszi Dezső szocialista képviselő, letelepedési, bevándorlási és honosítási kormánymegbízott módosító indítványát. Az Országgyűlés februárban fogadta el a Szülőföld Alapról szóló törvényt, amelyhez - mint a mostani módosító előterjesztés indoklásába n szerepel - a határon túli magyar szervezetek több javaslatot tettek. Az új indítványba bekerült javaslatok közé tartozik a szlovákiai Magyar Koalíció Pártja (MKP) és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) által szorgalmazott garanciavállalás, amely alapján a törvény kötelezően előírná a kormánynak, hogy az Alap pénzeszközeit minden költségvetési évben legalább egymilliárd forintra egészítse ki. A bizottsági ülésen Németh Zsolt, a testület fideszes elnöke "világcsúcsnak" nevezte, hogy a törv ény elfogadásától számítva egy hónapon belül a kormányzatnak módosító javaslattal "kell előállnia". "Nem felel meg a valóságnak, hogy az indítvány a határon túli magyar akarat érvényesítését jelenti" - hangsúlyozta Németh Zsolt. Szerinte az előterjeszt és "egy pancsermunka korrekciójára való törekvés", "pótcselekvés, ami nem ad hozzá semmit az eddigiekhez". Németh Zsolt elfogadhatatlan jogfilozófiai érvelésnek tartotta, hogy Avarkeszi Dezső az előterjesztés indoklásában a Velencei Bizottság ajánlásár a hivatkozva rögzítette: a "nemzetrész" említése a törvényben nem lehetséges. A fideszes képviselő úgy vélte, komoly hiba volt a Szülőföld Alapról szóló törvény korábbi elfogadása, mert az "kampányhelyzetben született meg, a szükség szülte". Kitért arra, hogy a módosításban megemlített kormányzati garancia ellenére a határon túli magyarok támogatására szolgáló alap egymilliárd forintos költségvetési összegéből félmilliárdot "zárolt a kormányzat" és "jelenleg egy fillér sincs" erre a célra. Kékes i Tibor (MSZP) elismerte: az adott helyzetben "talán nem volt elég idő", hogy a Szülőföld Alapról szóló törvény kiállja az idő próbáját. Szerinte oldódtak a feszültségek, amelyek a határon túli magyarok támogatása kapcsán korábban megjelentek. A szocia lista képviselő jelentős előrelépésnek nevezte, hogy az új javaslat alapján ezentúl minden évben legalább egymilliárd forint áll majd az alap rendelkezésére. Kitért arra is, hogy a döntéselőkészítő testületekbe a Magyar Állandó Értekezlet (Máért) tagszerve zetei javasolhatnak tagokat. vissza +++ bgu/bkj 13.43 LMT 210305 3065 BP0198 4 130 MTIb2015 OGY - Gazdasági bizottsági igen a Szülőföld Alaptörvény módosítására kod: GAZD fk: HU ld: Budapest, 20 05. március 21., hétfő (MTI) - Az Országgyűlés gazdasági bizottsága hétfői ülésén, a kormánypárti képviselők 15 igen szavazata és az ellenzékiek 13 tartózkodása mellett, általános vitára bocsátotta, a Szülőföld Alapról szóló törvényt módosító javaslatot. A törvénymódosítás indoklásából kiderül, hogy bár azt a parlament néhány hete fogadta el, a határon túli magyar szervezetek képviselőinek késői észrevételeit az országgyűlés akkor már nem tudta figyelembe venni. Azonban a javaslatokat megvizsgálva kider ült, hogy azok közül több figyelemre méltó, és mindenképpen hozzájárulhat a törvény hatásának javításához. Ennek megfelelően a törvény több szakaszát is módosítani kell, hogy az a határon túli magyar szervezetek érdekeit jobban szolgálja, illetve hozzájáru ljon a Szülőföld Alap pénzügyi működőképességének fennmaradásához. Így például a Romániai Magyar Demokrata Fórum azt javasolta, hogy az alap mindenkori működőképességének megőrzése érdekében a törvény kötelezően írja elő: minden költségvetési évben leg alább 1 milliárd forintra ki kell egészíteni az alap pénzeszközeit. Több határon túli magyar szervezet szorgalmazta, hogy az alap tanácsa tagjainak kijelölési módját oly módon változtassák meg, hogy az jobban vegye figyelembe érdekeiket. Ennek megfele lően a 15 tagú tanács elnökét és további hét tagját a Magyar Állandó Értekezlet tagszervezeteinek javaslata alapján nevez ki a miniszterelnök.