Reggeli Sajtófigyelő, 2005. március - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2005-03-22
H H a a t t á á r r o o n n T T ú ú l l i i M M a a g g y y a a r r o o k k H H i i v v a a t t a a l l a a S S a a j j t t ó ó é é s s D D o o k k u u m m e e n n t t á á c c i i ó ó s s F F ő ő o o s s z z t t á á l l y y R R E E G G G G E E L L I I S S A A J J T T Ó Ó F F I I G G Y Y E E L L Ő Ő i 1 2005. március 22., kedd M AGYARORSZÁG OGY - Külügyi bizottsági igen a Szülőföld Alaptörvény módosítására − A testület tizenkét igen szav azattal, nyolc tartózkodás mellett támogatta Avarkeszi Dezső szocialista képviselő, letelepedési, bevándorlási és honosítási kormánymegbízott módosító indítványát − Az Országgyűlés februárban fogadta el a Szülőföld Alapról szóló törvényt, amelyhez - mint a mostani módosító előterjesztés indoklásában szerepel - a határon túli magyar szervezetek több javaslatot tettek − Az új indítványba bekerült javaslatok közé tartozik a szlovákiai Magyar Koalíció Pártja (MKP) és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ ) által szorgalmazott garanciavállalás, amely alapján a törvény kötelezően előírná a kormánynak, hogy az Alap pénzeszközeit minden költségvetési évben legalább egymilliárd forintra egészítse ki − A bizottsági ülésen Németh Zsolt, a testület fideszes elnöke "világcsúcsnak" nevezte, hogy a törvény elfogadásától számítva egy hónapon belül a kormányzatnak módosító javaslattal "kell előállnia" (MTI) Gazdasági bizottsági igen a Szülőföld Alaptörvény módosítására − Az Országgyűlés gazd asági bizottsága hétfői ülésén, a kormánypárti képviselők 15 igen szavazata és az ellenzékiek 13 tartózkodása mellett, általános vitára bocsátotta, a Szülőföld Alapról szóló törvényt módosító javaslatot − A törvénymódosítás indoklásából kiderül, hogy bár a zt a parlament néhány hete fogadta el, a határon túli magyar szervezetek képviselőinek késői észrevételeit az országgyűlés akkor már nem tudta figyelembe venni. Azonban a javaslatokat megvizsgálva kiderült, hogy azok közül több figyelemre méltó, és mindenk éppen hozzájárulhat a törvény hatásának javításához. Ennek megfelelően a törvény több szakaszát is módosítani kell, hogy az a határon túli magyar szervezetek érdekeit jobban szolgálja, illetve hozzájáruljon a Szülőföld Alap pénzügyi működőképességének fenn maradásához (MTI) OGY – NINCS ELTÉRÉS A HÁZSZABÁLYTÓL − Vadai Ágnes (MSZP) közölte: keservesen csalódnia kellett annak, aki azt gondolta, hogy a határon túli magyarok ügyében konszenzust lehet teremteni (MTI) Károlyi Mihály és a benesi dekrétumok - Ötven éve halt meg Károlyi Mihály, az 1918. októberi polgári demokratikus forradalom vezető egyénisége, Magyarország 1 a Magyar Nemzetből szemlézett cikkek a lap internetes oldalán egy hetes késéssel olvashatók