Reggeli Sajtófigyelő, 2005. március - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2005-03-18
13 halomra. Ám az Európai Unió vezető államainak is végre észre kell venniük: a balk áni probléma nem intézhető el egyetlen kézlegyintéssel. Nem lehet egyetlen személy - az egykori horvát tábornok, Ante Gotovina - kiadatásához kötni egy teljes ország sorsát úgy, hogy az illetőről igazából senki sem tudja, hol bujkál. Brüsszelnek alaposan át kellene gondolnia balkáni stratégiáját, hiszen semmi sem utalt arra, hogy a "húzd meg - ereszd meg" taktika sikeres lenne. Kétségtelen tény, nem könnyű orvosolni a Balkán gondjait. A térség századok óta valóban "puskaporos hordó", s az itt élő népek cs ak rendőri diktatúra alatt voltak képesek békében élni egymás mellett egy államban. Rendkívüli türelem és persze realizmus szükséges a balkáni kérdés megoldásához. Ultimátumokkal, fenyegetésekkel semmit sem lehet elérni, legfeljebb csak azt, hogy a régió á llamaiban ismét megerősödjenek a szélsőségesen nacionalista erők, s újfent a gyűlölet, a más nemzetiségűek kirekesztésének gondolata váljon uralkodóvá. vissza A horvátoknak miért nem? Lovas István 2005. március 18. 0:01 Mag yar Nemzet Minél több tapasztalatot gyűjt valaki a politikában, annál kevésbé biztos saját elemzése helyességében. Vagy a döntéssé összeálló okok súlyozásában. Vajon mennyi „zsigeri” düh volt abban az amerikai döntésben, hogy a 2001. szeptember 11i terro rtámadás után Irakot támadták meg, holott a rakétaként használt gépek eltérítőinek túlnyomó része éppen az Egyesült Államok stratégiai partnerének, SzaúdArábiának volt a polgára? Vajon mennyi a racionalitás abban a döntésben, hogy a magyar sajtót látszól ag hidegen hagyja egy volt elhárítónak az a szenzációs vádja, miszerint a Gyurcsányféle adminisztrációban egy tisztségviselő egy idegen hatalom érdekében és megbízásából manipulálja a volt titkosszolgálatiak listáinak nyilvánosságra hozatalát és így a szo lgálatok gyengítését? Egy olyan sajtóról van szó, tegyük hozzá, amely hetekig foglalkozott azzal, hogy Selmeczi Gabriella fideszes képviselő egy multinacionális cég tulajdonában lévő szupermarketben elfogadott egy feléje nyújtott kiflivéget. Vajon ha kez ünket a szívünkre tesszük, és tényleg őszinték akarnánk lenni, elmondhatjuk, hogy valóban le lehetett volnae zárni Magyarország uniós belépésénél a környezetvédelmi fejezetet akkor, amikor hazánknak szinte nincs olyan négyzetkilométere, amelyen ne találná nk vagy illegális szemétlerakó helyet vagy ne lenne szeméttel vastagon elborítva? Vajon – és most térjünk végre a tárgyra – miért olyan fontos éppen a londoni kormánynak a török csatlakozás, és miért éppen a londoni kormány az, amelyik a leginkább ellenezt e Horvátország európai uniós csatlakozását előkészítő tárgyalások tegnapi megkezdését. Az EU külügyminiszterei tegnapelőtt úgy döntöttek, hogy Horvátország nem kezdheti meg csatlakozási tárgyalásait. Ennek fő oka az, hogy nem adták ki Hágának Ante Gotovi na tábornokot, akit déli szomszédunk népe az 1991 és 1995 között folyt háború óta hősnek tekint, de akit az ENSZ háborús bűnösnek nyilvánított. Mesic horvát elnök szerint Gotovina tábornokot éppen olyan eséllyel tudnák elfogni, mintha azt a feladatot kapná k, hogy ejtsék foglyul Oszama bin Ladent. A horvátok kijelentették, ki tudja, hányszor: a Gotovinát köröző hágai bíróság 626 kívánságából 626ot teljesítettek, de a tábornokot nem tudják átadni, mert egyszerűen nem találják. Érthetetlen és kontraproduktí vnak tűnik az uniónak az a döntése, hogy egyetlen olyan ember elfogásától és kiszolgáltatásától teszik függővé Horvátország uniós csatlakozásának megkezdését, akire nyilvánvalóan nem egy titkosszolgálat vadászik vagy legalább is adatot gyűjt, de ők sem tal álják. Az unió történetében erre még nem volt példa és arra sem, hogy egy országgal a tervezett időpontban nem kezdték meg a csatlakozási tárgyalásokat. Zágráb elutasítása rossz vért szül. A horvátok – sokak szerint joggal – egyre nagyobb ellenérzéssel for dulnak majd az unió felé és növekedni fog az az érzés, amelyet egyesek – főként, ha nem a sajátjukéról van szó – oly erős indulattal ítélnek el: a nacionalizmusé.