Reggeli Sajtófigyelő, 2005. március - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2005-03-16
8 szabadság. A szabadságot ünnepeljük, s tesszük ezt a magyar nemzethez tartozás tudatos váll alásával - fűzte hozzá. Deák Ferencet idézve hangsúlyozta: "A hatalom csak eszköz, a végcél a népek boldogítása!". A KMKSZ fő koszorúzási ünnepségét Munkács mellett, az 184849es szabadságharc egyetlen kárpátaljai ütközete, a podheringi csata helyén f elállított emlékműnéltartotta, ahol Kovács Miklós KMKSZelnök mondott beszédet. Kárpátalja megye vezetése a keddi ungvári lapokban közölt üdvözletében hangsúlyozza: soknemzetiségű vidékünkön a magyarokon kívül az itt élő valamennyi nemzeti közösség tis ztelettel adózik az 1848as forradalom emléke előtt. Viktor Baloga, a megyei állami közigazgatási hivatal és Mikola Andrusz, a megyei tanács elnöke által jegyzett köszöntő leszögezi: az európai népek családjába való tartozás eszméivel a szívünkben méltatju k Kárpátaljaszerte a magyar nép nemzeti ünnepét. vissza +++ kpl/kva 17.47 LMT 150305 4303 BP0182 4 230 MTIk1043 Vajdaság szerte megemlékeztek a forradalom és szabadságharc évfordulójáról kod: EVFO/VEGY fk: V AJDASÁG ld: Petky József, az MTI tudósítója jelenti: Bácskosutthfalva, 2005. március 15., hétfő (MTI) - Szerte a Vajdaságban megemlékeztek a magyarok lakta településeken az 184849es forradalom és szabadságharc évfordulójáról. A központi megemlékezés a hagyományoknak megfelelően kedden Bácskossuthfa lván (Ómoravica) és Magyarittebén volt, ennek a két délvidéki településnek van köztéri Kossuthszobra. Mindkét ünnepségen részt vettek a vajdasági magyar pártok és önkormányzatok képviselői, illetve Magyarország képviselői. A bácskossuttfalvi ünnepség a helyi református templomban tartott ökumenikus istentisztelettel kezdődött, majd a templommal szembeni főtéren, a Kossuthszobornál folytatódott verseszenés műsorral és ünnepi beszédekkel. BálintPataki József, a Határon Túli Magyarok Hivatalának (HTMH) elnöke azt hangoztatta, hogy az idei március 15i ünnepség nem csak egy a sok közül, annál sokkal több, mert minden nehézség, megpróbáltatás, vita és elégedetlenség ellenére tovább fejlődnek az anyaország és a határon túli magyarok kapcsolatai. "Magyarország arra törekszik, hogy a térség népei közötti megértés és kölcsönös megbecsülés alapján, a határon túli magyarság megőrizhesse identitását, ápolhassa anyanyelvét és kincsekben gazdag kultúráját" - mondta a HTMH elnöke, aki szerint a magyar korm ányzat eltökélt szándéka, hogy a határon túli magyar közösségek szülőföldön való megmaradása és boldogulása érdekében megőrizze és lehetőleg növelje a támogatások mértékét. E szavak elhangzása idején egyszerkétszer bekiabált néhány árpádsávos zászlót lengető, jobbára fekete dzsekis, kopaszra borotvált fejű fiatal. Egyikük azt kiáltotta, hogy "Nem kell pénz", miközben az egybegyűltek közül valaki "köszönömöt" mondott BálintPataki szavaira. Józsa László, a Magyar Nemzeti Tanács (MNT) elnöke azt han goztatta, hogy a délvidéki magyar közösséget "egzisztenciális leszakadás" fenyegeti. Józsa vallási és nemzeti toleranciára szólított, de leszögezte, hogy "az az emberfajta nem fogadható el", amely a magyarságot kirekeszti és nemzeti alapon diszkriminálja. Dudás Károly, a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség elnöke arról szólt, hogy a kettős állampolgárságról szóló 2004. december 5i magyarországi népszavazás után "még egy jó ideig fagyosabban lesznek a vajdasági magyarság ünnepei", de a délvidékiek nem mondanak le "a magyar állampolgárság visszaperlésének szent ügyéről". Szerinte a délvidékiek ma is folytatják szabadságharcukat jogaikért, kultúrájukért és anyanyelvükért. "Mennyire vagyunk szabadok most, amikor emberi és nemzeti ostobaságok miatt min d jobban bezárnak bennünket ebbe a balkáni kalitkába, amikor egészen kiszorítani, kiverni kívánnak bennünket ősi szülőföldünkről?" - firtatta Dudás. Az ünnepi beszédek elhangzása után a BálintPataki József és Pandur József magyarországi nagykövet, ill etve vajdasági magyar politikai és önkormányzati vezetők megkoszorúzták a Kossuthszobrot. Az ünnepség záróakkordjaként este a református templomban bemutatják Koltay Gábor Trianon című filmjét. vissza +++ kpj/kpl 17.41 LMT 150305 3513