Reggeli Sajtófigyelő, 2005. január - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2005-01-18
19 Sulfina Barbu a beruházás engedélyezésének döntésére vonatkozóan nem tudott határidőt mondani, hivatkozva arra, hogy a környezeti hatástanulmány elkészítését megelőző lépések ne m a hatóságoktól függnek. A folyamat első lépéseként a hatásvizsgálatról a szomszédos országokkal folytatott egyeztetéseket említette, amelyet a nemzetközi szinten környezeti kockázatokat rejtő beruházásoknál ír elő a két ország által aláírt úgynevezett E spooi egyezmény. "Ezt követően a hatástanulmány tartalmi előírásainak, követelményeinek összeállítása a feladat, amelynek alapján már a beruházó cég elkészíttetheti a hatástanulmányt" - mutatott rá Sulfina Barbu. Persányi Miklós a román kormány múlt het i felkérésére utalva megjegyezte, hogy Magyarország a hatástanulmány tartalmi követelményeinek összeállításához szakértői segítséget ajánl fel. "A környezetvédelmi tárca a társadalom nyilvánossága előtt ajánlja fel a szakértői segítségnyújtást" - fogalmaz ott a miniszter. Hozzátette, hogy bármely magyarországi szervezet felvethet különböző szempontokat a hatásvizsgálat kapcsán, amelyeket aztán eljuttatnak a román hatóságokhoz megfontolás céljából. Sulfina Barbu hangsúlyozta, hogy a román kormány olyan komp lex hatástanulmány elkészítéséhez ragaszkodik, amelynek a gazdasági és környezeti szempontok mellett feltétlenül tartalmaznia kell természetvédelmi, szociális, kulturális és történészeti szempontokat. "Ezen kívül szóba sem jöhet a projekt megkezdése akkor , ha a beruházó nem vállalja az aranykinyerés után a helyszínen a jelenlegi helyzet visszaállí tását" - fűzte hozzá a román miniszter. Kitért arra, hogy Románia uniós csatlakozásának időpontja nincs összefüggésben a beruházás engedélyezésével, ugyanis már most érvényesek az országra az EU környezetvédelmi előírásai. "Ugyanakkor ha esetleg hibás dö ntés születne a beruházásról, az befolyással lenne Románia uniós csatlakozására" - jelezte Sulfina Barbu, utalva a csatlakozási tárgyalásokon a környezetvédelmi fejezetnél elfogadott védzáradékra. Ennek értelmében egy évvel kitolódna a tagjelölt 2007re te rvezett csatlakozása a szabályok megszegése esetén. Persányi Miklós eredményesnek értékelte román kollegájával folytatott tárgyalását. Szavai szerint Sulfina Barbu meggyőzte arról, hogy Verespatak kérdését a román kormány körültekintően kezeli. vissza (forrás: MTI) "Hármas hat ár" Borsnál Népszabadság • MTI • 2005. január 18. A magyar és a román rendészeti szervek intenzívebb és szorosabb együttmûködéséről állapodott meg tegnap este Budapesten Lamperth Mónika, a belügyi tárca vezetője Vasile Blaga román közigazgatási és b elügyminiszterrel. E szerint belügyi és rendőri együttmûködési partnerség formálódik, elsősorban az illegális migrációval és a szervezett bûnözés elleni fellépéssel kapcsolatban. Az ÁrtándBors határátkelőnél (magyarrománosztrák együttműködésben) kiala kítandó az úgynevezett "közös kapcsolattartási szolgálati hely". Itt a három ország munkatársai együtt dolgoznak, információt, adatokat cserélnek, és tevékenységük nemcsak a határőrizetre, hanem az illegális migrációra és más kérdésekre is kiterjed.