Reggeli Sajtófigyelő, 2005. január - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2005-01-17
20 egészen két évvel a marosvásárhelyi pogrom után! A magyar és a román hadsereg közös békefenntartó egységet szervezett, hadgyakorlatokon vett részt a másik ország területén. E sorok írója maga is szemtanúja volt egy ilyen nek, és némi (naív) meglepetéssel figyelte a magyar és román katonatisztek baráti beszélgetéseit. A kép azt sugallta, hogy a két ország szembenállása csupán a román - és kisebb részben a magyar - nagyközönségnek szánt, belpolitikai célzatú porhintés. Elkép zelhetó persze, hogy a katonai együttműködés kezdeményezői valós veszélyt akartak íly módon csökkenteni. A politikai viszony az évtized közepén kezdett javulni. Ehhez mindkét országban belpolitikai változás volt szükséges: Magyarországon a baloldal, Román iában pedig a polgári pártok hatalomra kerülése 1994ben, illetve 1996ban. A Horn Gyula miniszterelnök, illetve Kovács László külügyminiszter által irányított magyar külpolitika első számú célja az euroatlanti integráció lett, ehhez pedig feltétlenül szük ség volt egy olyan, nemzetközi hatású lépésre, amellyel egyértelműen kinyílváníthatjuk: akárki akármit mond, mi nem törekszünk határrevízióra. De változott a felállás a másik térfélen is: Adrian Severin lett a külügyminiszter, akinek első külföldi útja Bud apestre vezetett. Severin és a kormánykoalícióban szereplő néhány társa világosan felmérte: Bukarestnek esélye sincs a NATO- és az EUtagságra, ha ragaszkodik nacionalista bel- és külpolitikájához. Ezzel mind magyar, mind pedig román részről megteremtődtek az alapszerződés megkötésének feltételei. Az 1996 szeptemberében aláírt szerződés új korszakot nyitott a két ország viszonyában. Mindkettőjük ráléphetett az integráció, a NATO- és az uniós tagság felé vezető útra, még ha ezt az utat különböző sebességge l járták is végig. A határrevizióról való magyar lemondás kihúzta a talajt a magyarellenes román nacionalizmus alól, amely ugyan még ezután is virulens maradt, ám hivatkozási alapját elvesztette. És természetesen jelentősen megváltoztatta a kapcsolatok ter mészetét az a tény is, hogy az RMDSZ a bukaresti kormánykoalíció részévé vált. A javulás ennek ellenére sem volt teljes - az eredményeket visszaesések és ingadozások kísérték. 1997ben újra megnyílhatott a még Ceausescu által bezáratott kolozsvári konzulá tus, ám ez román részről ellenséges kampányt váltott ki. Egyes lapok a legkomolyabban arról cikkeztek, hogy a konzulátus valójában kémközpont, ahonnan Erdély visszacsatolását irányítják. Ugyanabban az évben Victor Ciorbea miniszterelnök Budapesten megígért e egy romániai magyar állami egyetem létesítését, ám Emil Constantinescu, az amúgy "européer" államelnök, már a bukaresti repülőtéren visszavonatta vele ígéretét. Az évtized végére ismét és mindkét országban kormányváltás történt. Magyarországon 1998ban a Fidesz vezette jobboldal, két évvel később Romániában pedig újra a szociáldemokrata névre átkeresztelt Iliescuféle párt, a PSD jutott hatalomra. Mivel ez utóbbi a választások előtt NATO- és EUellenes jelszavakkal operált, mindenki arra számított, hogy Románia Kelet felé, illetve nacionalista irányba fordul. Nem így történt. Az RMDSZ ugyan kikerült a kabinetből, ám a szociáldemokratákkal kötött egyezmény révén a mégis kormánytöbbség része maradt. A PSD pedig kifejezetten Nyugatbarát politikát kezdett, ami leginkább a pártelnökminiszterelnök, Adrian Nastase és külügyminisztere, Mircea Geoana érdeme volt. Természetesen a PSD ezután sem volt mentes a nacionalizmustól, ám a magyarromán viszonynak a bukaresti kormányváltást követő problémái nem csak ennek voltak tulajdoníthatóak: a magyar szomszédságpolitikának is, amelyet 1998 után az Orbán Viktor vezette Fidesz irányított. A megváltozott, az előzőnél sokkal offenzívabbá vált magyar irányvonal ellenállásra talált a szomszéd országokban, köztük természetes en Romániában is. Az ellentéteket a jobboldali kormánykoalíció által kidolgozott (ám a szocialisták által is megszavazott) kedvezménytörvény élezte ki leginkább. A törvény, amely alkotóinak szándéka szerint a határokon túl is hatályos lett volna, alaposan hozzájárult a román nacionalizmus ébren tartásához. Magyarország semmivel sem tudta rákényszeríteni akaratát szomszédaira - annál is kevésbé, mert az európai intézmények egyértelműen azoknak adtak igazat. Az Orbán kormány ebben az ügyben elszigetelődött é s zsarolhatóvá vált. Bukarest meg is zsarolta: a 2001. decemberi megállapodásban olyan feltételeket kényszerített rá, amelyek szöges ellentéteben álltak nemzeti ideológiájával. (Orbánnak, aki "futott a pénze után", bele kellett egyeznie abba, hogy a törvén y munkavállalást érintő kedvezményeit kiterjesszék a román nemzetiségű állapolgárokra is.)
