Reggeli Sajtófigyelő, 2005. január - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2005-01-14
5 nyugtatta volna a szerbiai közvéleményt, de ő volt az első, aki ennyi idő után kimondta azt a szót, ami errefelé még mindig szorongást, félelmeket ébreszt: a háború (MN 9.o.) http://www.mno.hu/ S ZLOVÁKIA Meciar azt kérte Dzurindától, hogy ne tárgyaljon Magyarországgal az autonómiáról − Meciar, az ellenzéki NéppártDemokratikus Szlovákiáért Mozgalom (LSHZDS) elnöke, aki háromszor töltötte be a miniszterelnöki tisztséget, csütörtökön este Pozs onyban mintegy kétszáz főnyi hallgatóság előtt aktuális politikai kérdésekről fejtette ki véleményét. Megemlítette, hogy a nap folyamán találkozója volt Mikulás Dzurinda kormányfővel, akit arra kért, hogy ne vesse magát alá a magyar kormány és a Dzurinda k ormányához tartozó Magyar Koalíció Pártja (MKP) akaratának, ha azok a szlovákiai magyarok autonómiatörekvéseinek ügyében próbálnának vele alkudozni (MTI) „Gyufát gyújtott Európa felett” – (MN 1.o.) http://www.mno.hu/ Slota: Gyurcsány lángra lobbantja Európát (MN Online) Szentesi Zöldi László: A pánmagyar (MN 7.o.) Össze tűzés szlovák papok és a sajtó között – „A szlovák püspöki kar nem várja el a médiától, hogy az egyház kizárólagos szócsöve legyen, de azt igen, hogy a témákat tárgyilagosan tárgyalja” (Reggel 9.o.) http://www.reggel.h u/ U KRAJNA Janukovics: a Kreml kihátrál − Tovább tolódik az új ukrán elnök beiktatásának napja: a vesztes jelölt újabb keresetben támadta meg a Központi Választási Bizottság múlt heti döntését, de ez már nem fordíthat az esem ényeken (Nsz 3.o.) Gajdos menekül? – Árulják befektetéseiket Kárpátalja bukott vezetői (MN 9.o.) http://www.mno.hu/ Janukovics az időre játszik – Juscsenko beiktatását január 20ra tervezik (MN 9.o.) http://ww w.mno.hu/ A RÉGIÓ HÍREI ➢ V ILÁGTÜKÖR Párizs aggódik Bukarestért − Francia külügyi körökben érezhető nyugtalanságot okoznak a romániai helyzetre vonatkozó bizonyos hírek, amelyek beárnyékolják az országimázst. Traian Basescu váratlan győzelme, majd a Calin PopescuTariceanukormány megalakulása feltűnően kedvező fogadtatásban részesült Párizsban, és a hét elején Bukarestben járt Dominique de Villepin belügyminiszter is szívélyes légkörben találkozott az új vezetőkkel. Ám a tér séggel foglalkozó francia és EUszakértők egybehangzó véleménye szerint Románia 2007es EUcsatlakozása egyáltalán nem mondható biztosnak, és a belépés hosszabbrövidebb késedelmet szenvedhet (Nsz 3.o.)