Reggeli Sajtófigyelő, 2004. december - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2004-12-21
8 BP0394 4 230 MTIk1085 A román képvis előház elnökévé választották Adrian Nastase leköszönő kormányfőt kod: BELP fk: RO ld: Bukarest, 2004. december 20., hétfő (MTI/AFP) - Megválasztották a román törvényhozás alsóházának elnökévé Adrian Nastase leköszönő kormányfőt a képviselőház hétfői, viharos körülmények között lezajlott ülésén. Nastase megválasztását a képviselőházban ülő 332 honatya közül 173 támogatta szavatával. Vetélytársa, az ellenzéki D.A. szövetség színeiben az elnöki tisztségért harcba szálló Mona Musca képviselő 7 2 támogató voksot kapott. A képviselőház ülése viharos körülmények közepette zajlott le. A D.A. képviselői a voksolás megkezdése után nem sokkal kivonultak az ülésteremből, arra hivatkozva, hogy nem biztosították a honatyák számára a szavazás titkosság át. A D.A. előzőleg egyebek között követelte, hogy minden honatya képviselőtársai szemétől rejtve "pipálhassa ki" az általa támogatott jelölt nevét a szavazólapon, amit azonban a Nastase vezette, eddig kormányzó Szociáldemokrata Párt elutasított. H asonlóan forró hangulatú ülésén a román törvényhozás felsőháza, a szenátus megerősítette tisztségében eddigi elnökét, Nicolae Vacaroiut. A D.A. szenátorai hasonló okokra hivatkozva itt sem vettek részt a szavazáson. A képviselőházi elnöki tisztség elfo gadásával Nastase közvetve megerősítette, hogy nem ő fogja vezetni a következő román kormányt, még ha a kormánykoalíció létrehozásáról jelenleg zajló tárgyalások eredményeként a PSD vezetésével is jöhetne létre az új kabinet. A november végi romániai parla menti választások, illetve az elnökválasztás decemberi második fordulója után a PSD és a D.A. is elkeseredett küzdelmet folytat azért, hogy minél több képviselőt állítson maga mögé és vezetésével alakuljon meg a következő román kormány. vissza +++ kvs 22.01 LMT 201204 2000 BP0028 4 130 MTIb2002 Gyurcsány: "rosszízű politikai játszma" zajlik a vatikáni úttal kapcsolatban kod: kormány/BELP fk: HU ld: Budapest, 2004. december 21., kedd (MTI) - Rosszízű politi kai játszmának nevezte a múlt heti vatikáni útját követő belpolitikai vitát Gyurcsány Ferenc miniszterelnök egy kedd reggeli rádióinterjúban. "Itt egy rosszízű politikai játszma folyik: a szóban forgó urak végtelenül meg vannak sértődve, hogy valaki el merte mondani, hogy az egyházaknak a Jézushoz vezető út és az üdvösség keresése útjának megtalálása mellett, helyett nem biztos, hogy úgy és akként kell foglalkozni a napi közélet politikai dolgaival, ahogy teszik. Ez egy helyénvaló kijelentés" - jelentet te ki a Magyar Rádióban a kormányfő, aki a jobboldali pártok reagálását "bőszült arroganciának" nevezte. A miniszterelnök kérdésre válaszolva megismételte, nem kívánja nyilvánosságra hozni, mi hangzott el vatikáni négyszemközti tárgyalásain. "Hogy an hozhatnám nyilvánosságra: (...) utána meg az lesz a vita, hogy nem pont úgy fogalmaztam, mint ahogy ők mondták, bizonyítsam be, hogy azt mondták" - indokolta. A kormányfő egyébként nem hiszi, hogy a Szentszék rászorul "a jobboldali pártok védelmére" . "Őszintén meglepve állok az előtt, hogy a keresztényi szeretet, megbocsátás nevében oly sokszor szavukat felemelő képviselők olyan útszéli hangot használnak ebben a kérdésben, amely nem hiszem, hogy a Teremtőnek tetsző lenne" - jelentette ki miniszte relnök.