Reggeli Sajtófigyelő, 2004. december - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2004-12-13
7 Harrach Péter erre az MTInek úgy reagált: a szocialisták ismét vissza akarják szorítani az egyházakat a sekrestyébe, mert nem ismerik az egyházak társadalmi, nemzeti szerepét, illetve nem különböztetik meg a pártpolitikai és a nemzeti ügyeket. Kifejtette, hogy az egyházak pártpolitikai kérdésekben nem nyilatkoznak, de kötelességük megszólalni minden fontos nemzeti ügyben. "Most is ezt tették és jól tették" - mondta az ellenzéki honatya. vissza +++ bti/kls/bzs/kho 17.04 LMT 121204 2244 BP0213 4 230 MTIk1053 Döntetlen eredményt hozott ki minden közvéleménykutatási adat a 21 órás exitpoll adatok alapján a romániai választásokon - ÖSSZEFOGLALÓ ko d: VTAS/BELP fk: RO ld: Bukarest, 2004. december 12., vasárnap (MTI) - A 21 órás exitpoll adatok alapján minden közvéleménykutatási intézet teljesen döntetlen eredményt mutatott ki a vasárnapi romániai elnökválasztásokon; Bukarestben Basescu híve i az utcára vonultak. Vasárnap este helyi idő szerint 22 óra 30 perckor tették közzé az urnazárás pillanatáig, vagyis a 21 óráig kihozott exitpoll eredményeket. A CURS, az Insomar és a Metro Media Transilvania közvéleménykutató intézetek egyöntetűen 5 050 százalékos arányt mutattak ki Adrian Nastase, a Szociáldemokrata Párt (PSD) és a Román Humanista Párt (PUR) által alkotott választási szövetség jelöltje, s Traian Basescu, a liberálisdemokrata szövetség (D.A.) jelöltje között. Románia rendszervá ltás utáni történetében először fordult elő, hogy egy elnökválasztáson ilyen szoros legyen az eredmény. Kérdés, hogy a szavazatok összeszámlálása mennyire igazolja majd a közvéleménykutatási eredményeket. Nastase óvatosan derűlátó volt saját győzelmét rem élve, Basescu azonban magabiztosnak mutatkozott a nyilvánosság előtt saját diadalát illetően. Nagyobb incidensekről vagy égbekiáltó választási csalásokról a nap folyamán nem érkeztek jelentések, de sok helyen nagy volt a torlódás. Már csak azért is, m ert az Központi Választási Iroda (BEC) a két héttel ezelőtti első forduló tanulságait levonva ezen a vasárnapon csökkenteni próbálta a "választási turizmust", azt a jelenséget, amikor emberek csoportjai autóbusszal utaznak a különböző választókörzetek közö tt, és több helyen is leadják voksukat. Erre a "furfangra" lehetőséget adott, hogy minden szavazóhelyiségben úgynevezett pótlistán szavazhattak november 28án az "átutazók", illetve azok, akik nem a lakóhelyükön voksoltak. A BEC ezért ezen a vasárnapo n az átutazó személyeket elsősorban a vasút- és buszállomásokon, repülőtereken nyitott szavazóhelyiségek felé irányította. Emiatt viszont elsősorban a nagyvárosok vasútállomásain végeláthatatlan sorok alakultak ki. A bukaresti Északi pályaudvaron nem keves ebb, mint három órát kellett várakozniuk azoknak, akik élni szerettek volna állampolgári jogaikkal. A fővárosban ezért a helyi választási iroda arra kényszerült, hogy a nap folyamán újabb tíz szavazókörzetet nyisson az átutazóban lévők számára, ám a B EC utólag keresztülhúzta ezt a döntést, így ezekben mégsem szavazhattak az érintettek. Az urnazárás előtti percekben a televíziók még egyenes adásban mutatták a kígyózó sorokat, azokét az emberekét, akik már nem kerülhettek az urnákhoz. Mintegy ötven személy vonult még a szavazás ideje alatt a BEC bukaresti irodájához, követelve, hogy szavazhasson, miután már tudni lehetett, hogy a pályaudvaron nem érik el az urnazárást. "Szavazni akarunk!", "Tolvajok" - kiáltották az elégedetlenkedők a Mediafax román hírügynökség tudósítása szerint. Vasárnap este több mint ezer ember - főleg fiatal - vonult a főváros központjában lévő Egyetem térre, hogy Basescu mellett tüntessen. Markó Béla, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke az MTInek elmo ndta: a romániai magyarok többsége, erdélyi viszonylatban több mint 75 százaléka Nastaséra szavazott az exit pollok tanulsága szerint, igaz, ez megyérőlmegyére változik. A magyarok részvétele nem volt túlságosan nagy, úgy tűnik, egy részük nem érzékelte e nnek a választásnak a tétjét. Összességében azonban fegyelmezetten hallgattak az RMDSZ felhívására, amely arra ösztönözte őket, hogy Nastaséra voksoljanak. Meglepetést okozott a PSDnek a romániai magyarok alacsony részvétele - mondta az MTI kolozsvár i munkatársának vasárnap este Vasile Dancu szociológus, a Szociáldemokrata Párt kampányfőnöke. "Nem számítottunk arra, hogy az utolsó órákban a városi lakosság nagyobb arányban megy el szavazni, de az is meglepetésként ért, hogy a romániai magyarok is nagy on kevesen jelentek meg az urnák előtt" - jelentette ki