Reggeli Sajtófigyelő, 2004. december - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2004-12-07
9 Csakhogy sem a szocialisták, sem pedig Gyurcsány Ferenc nem játszott egy húron - amit lehet most eleve megterveze tt koreográfiának beállítani, a zavar és a bizonytalanság azonban úgy erősödött bennük, ahogyan napról napra, lépésről lépésre mérték fel a számukra felállított kelepce nagyságát. És az MSZP ismét hű volt önmagához. A Fidesznél ugyanis elképzelhetetlen az, hogy egy politikailag kulcsfontosságú, ráadásul kiélezett helyzetben, amikor Orbán Viktor keresztbekasul "kétigenezik" az országban, mondjuk Harrach Péter úgy nyilatkozzon: mindenki szavazzon lelkiismerete szerint. Vagy a polgári szövetség kulturális tag ozatának eszébe jusson, hogy figyelmeztesse a pártelnökséget: jobb az egy igen, egy nem. Korai még azt mondani, hogy Hiller István sem képes összefogni pártja különböző erővonalait, de hogy elég dolga lesz, az biztos. Persze, hozzátartozik az igazsághoz, h ogy a két nem az SZDSZnél könnyebben született meg, mint az MSZPnél, ahol a döntéshez állítólag a gyurcsányi gőzhenger is besegített. És amikor a vezető szocialista politikusok a kampány első szakaszában észrevették, hogy a miniszterelnök (mint kormányfő ) a kettős állampolgársággal kapcsolatban ódzkodik a határozott nem kimondásától, úgy érezték, könnyen kettős csapdába eshetnek: még szimpatizánsaik egy része is elfordulhat tőlük. Közben Gyurcsány Ferencet több hozzá közel álló is arról igyekezett meggyőz ni, hogy ne kötelezze el magát. E tanácsot alátámasztották a menet közben készülő közvéleménykutatások adatai is. Ezért bár a miniszterelnök nem rejtette véka alá véleményét, valamint a kormányzati kommunikáció a Szülőföldprogram villámgyors összetákolás a mellett továbbra is a következmények számszerű kimutatását tekintette fő feladatának, Gyurcsányra is átragadt a bizonytalanság: előbb titkolódzott ("Majd bolond leszek megmondani, hogyan szavazok!"), később a távolmaradásra buzdított, s csak a hajrában " állt be" a kettős nembe. Tény: ezzel jelentős rizikót vállalt. Nemcsak azért, mert a pártban és annak frakciójában sokan úgy vélték, hogy ezt lelkiismereti okból nem tehetik meg, de politikai szempontból is károsnak ítélték, hogy az MSZPre ismét ráhúzható a vád: elárulja a kisebbségek ügyét. Az sem tekinthető mellékes körülménynek, hogy a szocialisták hátrébb szorított emberei már készültek sajnálkozva széttárni karjukat: tessék, őt akartátok?! És akkor még nem beszéltünk a határon túli magyar szervezetek tekintélyes vezetőiről, akik ugyanabban a veremben érezték magukat: e hirtelen reflektorfénybe került, rendkívül érzékeny probléma, amelytől eddig a hazai politikai elittel egyetemben tudatosan távol tartották magukat, elvakította őket is - fényözönben ped ig lehetetlenség "árnyalni". Érthetően csak a hangos igen lehetett a válaszuk, miközben szívük és értelmük zugaiban halk és kicsi nemek is megbújhattak a népszavazásra föltett kérdés következményeit illetően. Mindenesetre készakarva sem lehetett volna job ban összezavarni az embereket, mint ahogy azt a kormány és az ellenzék együttes erőfeszítéssel tette. Iránytűként a végére már tényleg csupán a pártszimpátia maradt, meg némi emóció a határon túliak mellett, és mindennemű privatizációval szemben. Ezek az é rzelmek valószínűleg azért nem dönthették el a népszavazást, mert minden ellenkező híresztelés ellenére mégis maradt némi ráció utáni vágy a polgárokban, megpróbálnak például bizonyos kérdések megválaszolásához ismereteket szerezni, s ha ezek helyett kaoti kus masszába ütköznek, megmakacsolják magukat és otthon maradnak. Hogyan tovább? - kérdez vissza a voksoló és az attól távol maradó, akik valamennyien abban reménykednek, hogy jár valami épkézláb tanulsággal a referendum előtörténete és lefolyása. Mert le írt konklúzióból sok lesz, annyi szent. Egyelőre annyit látni, hogy minden ott folytatódik, ahol péntek éjjel, a kampánycsend előtt abbamaradt: az MVSZ népszavazni szeretne újra, a Munkáspárt büszke, és óva inti Angliát, a fideszesek szerint több az igen, a koalíció szerint a látens nem. Hogyan tovább? - hangozhatna újra a kérdés, mert az igenekből és a nemekből, no meg a "hangos" válasznélküliségből összetákolt kép legalább olyan zavaros, mint annak előtte, s a helyzetet az sem teszi átláthatóbbá, hogy az adatok ismeretében egy valamennyire is tárgyilagos döntőbíró a kormánykoalíciót hozná ki győztesnek. Na és? A két kérdés közül az egyik kényes volt, a másik húsba vágó. A referendum egyikre sem adott választ. És jó hogy nem adott. De mára a kényes még kén yesebbé vált, a húsba vágó fájdalmat lehet, hogy csak később fogjuk érezni igazán. Hogyan tovább? Felelős választ kérünk. Különben hamarosan egy politikai outletben találjuk magunkat. Divatjamúlt holmik között, melyek csak márkájukkal vonzanak. Már akit. L ásd népszavazás, 2004. december 5. vissza Mostoha
