Reggeli Sajtófigyelő, 2004. november - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2004-11-02
9 ld: Garzó Ferenc, az MTI tudósítója jelenti: Bukarest, 2004. november 1., hétfő (MTI) - A szabadság, az autonómia és az európai integráció témája egyaránt központi helyet kapott az elmúlt napokban a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) kampánynyitó rendezvényein. A romániai magyar sajt ó bő terjedelmet szentelt hétfőn a marosvásárhelyi, a nagyváradi és a kolozsvári rendezvényeknek, amelyek a múlt heti kézdivásárhelyi központi ünnepséget követték. "Az RMDSZ immár a nagy lépések politikáját űzi. Ennek a politikának pedig szerves része az autonómia, amelynek megvalósítása azonban egységes parlamenti érdekképviselet nélkül lehetetlen" - hangsúlyozta a marosvásárhelyi Sportcsarnokban Nagy István színművész, a rendezvény műsorvezetője több mint tízezer ember előtt. Az RMDSZ kitartó mu nkájára, ahogy eddig, ezután is lehet számítani - mondta beszédében Kelemen Atilla képviselő, az RMDSZ Maros megyei elnöke, akit Frunda György szenátor követett a felszólalók sorában. "Le a kalappal előtted, Vásárhely!" - kiáltotta a szenátor, az RMDSZ min iszterelnökjelöltje, aki behajította kalapját az emberek közé. Markó Béla, az RMDSZ elnöke a színpadon így szólt a közönséghez: "Az, hogy itt összegyűltünk mindannyian, azt bizonyítja: ha mindannyiunk közös érdeke megkívánja, össze tudunk fogni. Ugyan ilyen lelkesedéssel kell összefognunk majd a szavazás napján is. Mindannyian olyan országot akarunk felépíteni, amelyben a fiatalok és az idősek is otthon érzik magukat". Szombaton a nagyváradi színházban tartott rendezvényen Markó Béla az éppen elfog adott EUalkotmányra utalva kifejtette: a nagy álmokat is meg lehet valósítani. "Hamarosan mi is csatlakozunk az európai közösséghez, és akkor a Nagyváradtól pár kilométerre lévő határ megszűnik" mondta Markó. A szövetség elnöke partiumi körútján az i dén várossá nyilvánított Székelyhídra is ellátogatott, ahol Alexandru Athanasiu oktatási miniszterrel együtt letették egy új magyar iskola alapkövét. Margittán a polgármesteri hivatalban Markó rámutatott: "Ahogy Erdély Románia integrációjának mozdonya lehe t, úgy a Partium Erdély gazdasági fellendülésének hajtómotorja is lehet". Vasárnap Kolozsváron folytatódott a kampánysorozat: az elnökjelölt részt vett a Sportcsarnokban szervezett, kolozsváriak ezreit vonzó Republickoncerten. Markó emlékeztetett: ne m egészen fél évvel ezelőtt ugyanitt, Kolozsváron az RMDSZ a kincses város hírhedt polgármesterének menesztését tűzte ki célul. "Ez megvalósult, hiszen ha mi valamit vállalunk, minden bizonnyal teljesíteni fogjuk" szögezte le Markó. vissza +++ kgf/kkp 08.39 LMT 011104 3031 BP0073 4 230 MTIk1028 Újabb kombinációról ír a Frankfurter Allgemeine az új Európai Bizottság személyi összetétele kapcsán kod: eu/NKSZ fk: HU/DE ld: S. Kovács Ferenc, az MTI tudósítója jelenti: Berlin, 2004. november 1., hétfő (MTI) - Az Európai Néppártban, az Európai Parlament (EP) legnagyobb, jobbközép pártok képviselőit tömörítő frakciójában "tiszteletre méltó" lépésnek tekintik az olasz kereszténypolitikus, Rocco Buttiglione visszalépését , de azt várják, hogy José Manuel Barroso kijelölt elnök további változtatásokat hajt végre a névsorban - írta hétfői számában a Frankfurter Allgemeine Zeitung. "Buttiglione nem lehet parasztáldozat, kinek lemondását illetően a baloldali frakciók a leg könnyebben egyetértésre tudnak jutni" - idézte a frankfurti lap a német CDU/CSU EPcsoportjának két tisztségviselőjét. A német lap úgy tudja, hogy bár az elmúlt hetekben az EP szociáldemokrata, szocialista frakciójában is kételyek merültek fel Kovács L ászló volt külügyminiszter, mint kijelölt energiaügyi biztos hozzáértésével kapcsolatban, de a hét végén közzétett listáján a frakció őt már nem szerepelteti, mint olyan személyt, kinek posztján változtatás kívánatos. Jan Marinus Wiersma, a frakció helyett es vezetője csupán a holland Kroes, a lett Udre és a dán Fischer Boel személyével kapcsolatban fejezte ki "nagy fenntartását". Ugyanakkor csaknem az összes frakció rokonszenvvel viseltetik Balázs Péter eddigi, s még mindig hivatalban lévő magyar biztos iránt, s ezt a rokonszenvet nem rejtik véka alá. Balázs Péter nagyon jó benyomást keltett rövid hivatali ideje alatt. Amennyiben a magyar kormány ismét Balázst javasolta volna,