Reggeli Sajtófigyelő, 2004. november - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2004-11-20
21 (hogy aztán ki se fizessék a teljes árat). De az egészen más volt. Először is, mert a Fidesz csinálta és nekik mindent szabad. Másodszor pedig, mert az a "művelt nyugaton" történt, a németországi Augsburgban. De mindez nem fontos. Lényeges dolgokról lehetőleg ne essék szó. A Fidesz szándékai szerint nem érvek és ellenérvek, politikai és gazdasági állásp ontok csapnak össze. Ők újra a tipikus lejáratással próbálkoznak. Ez már többször nem vált be, de hátha egyszer mégis. Csakhogy a lejáratási kampány a gondolkodó emberekre nem hat. A nem gondolkodók viszont önmagukban nincsenek annyian, hogy velük akár vál asztást, akár referendumot lehessen nyerni. A lakosságcsere pedig csak lázas vízió marad. vissza Omlanak már Trianon falai Népszava 2004. november 20. Szerző: Pozsgay Imre Kinek kell a kettős állampolgárság? A Magyarorsz ág határain túl élő magyaroknak. Nekik szükségük van rá. Mi pedig megadhatjuk nekik. Miért adnám meg? Mert magam rendelkezem azzal a dologgal, amelyből ők is részesedni szretnének. Nálam van a jogosítvány és mivel én is magyar vagyok, számomra világos a he lyzet. Ha magyarok vagyunk, akkor nincs olyan magasabb szempont, amelynek alárendelhetnénk magyarságunkat. Nincsenek olyan merkantil, pláne nincsenek olyan morális szempontok, amelyek megelőzhetnék a közös nemzeti sorsból adódó kötelezettségeket. Gondolj uk csak el: már bontják a berlini falat és Kohl kancellár összehívja a számadóit, kiadja az ukázt, hogy csináljanak államháztartási mérleget, mibe kerül ez a Német Szövetségi Köztársaságnak. El lehet képzelni ilyesmit Németországban? Nem. Ez csak Magyarors zágon történhet meg. Már omlanak Trianon falai. Az egyesült Európa érvényteleníti a népeket daraboló döntéseit. Megeshet, hogy eközben Trianon bukásából is azoknak lesz hasznuk, akik nyolcvan éven át haszonélvezők voltak. Csinált már valaki számítást abb ól, hogy mibe kerül a történelem? Be kell vallanom, hogy magam sem ilyen csattnós, kategórikus formák között gondolkodtam, amíg ebben a kérdésben eljutottam az elhatározásig. Először is, eszembe se jutott a történelem. Mindenekelőtt a gyanakvásomnak és fen ntartásaimnak adtam magamban szabad mozgásteret. Gyanakvásomat táplálta az a körülmény, hogy nem sokra tartom azokat, akik a kettős állampolgárságról a népszavzást kezdeményezték. A Magyarok Világszövetségéről és mai vezetőiről beszélek. Szememben ők továb bra is hiteltelenek, törvényességük is vitatható. Gyanakvásom irántuk ma sem szűnik. Politikai ügyeskedők, akik jó ösztönnel felfedezeték a magyarság fájdalmas, elintézetlen dolgaiban a maguk lehetőségét. Erről elég is ennyi, mert ettől kezdve nem ez az ig azi kérdsés. Az igazi kérdés az, hogy ki adta alájuk a lovat?! A magyar parlamentáris demokrácia működési zavaraiban van az igazi oka a kialakult helyzetnek. A nemzeti vagyon és a hatalom fölötti osztozkodásban a magyar törvényhozás mellőzött, félresöpör t minden olyan gondot, amely zavarta volna ezt az osztozkodáset. Olyan ügyek ezek, amelyeken államférfiak nőhettek volna fel, ha a szűklátókörű parlamenti kretenizmus nem gáncsol el minden nagyralátást. Ezek közé tartozik a Kárpátmedencének a maradék magy ar államon kívülre került magyarsága. A magyar állam és a magyarság szálláshelyei különváltak, de a történelem és a kultúra közös maradt. A diktatúra ezt a tényt a maga brutális módján kezelte. A rendre pedig Moszkvából ügyeltek. Most nincs ilyen térfelü gyelő. Magunk vagyunk magunkért felelősek. Ennek a felelősségnek a terhét vetette le magáról a magyar parlamentáris demokrácia és dobta oda kezelésre, gyanús pozícióteremtésre. Más, hasonló ügyekben is vannak mulasztásai a magyar parlamentarizmusnak. Azok ban miért nem kezdeményezett senki népszavazást? Pédául a Magyar Országgyűlésben másfél évtizeden át nem találtak alkotmányos megoldást a hazai nemzeti kisebbségek parlamenti képviseletére. Azért, mert ennek a kérdésnek emberi jogi és politikai jogi követk ezményei ellenére nincs politikai súlya. A hatalomért folytatott harcban nincs jelentősége. Ezért ezt a terepet nemcsak a parlament, de a politikai kalandorok is
