Reggeli Sajtófigyelő, 2004. november - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2004-11-18
18 RMDSZszel szemben álló Szász Jenő MPSZelnök és székelyud varhelyi polgármester választási plakátjait az Infopress nyomtatta. vissza Barroso: erős a bizottság - Várhatóan nagy többséggel mondanak ma igent a testületre Népszava 2004. november 18. Mind az Európai Bizottság, mind az Európai Parlament (EP) megerősödve léphet túl a végrehajtó testület új összetételének jóváhagyási folyamatán - vélte szerdán Strasbourgban, a testületet jóváhagyásra ismét az EP elé terjesztve José Manuel Durao Barroso e lnök. A frakciók megnyilatkozásaiból az derült ki, hogy a bizottságnak a többségi támogatás mellett elutasító szavazatokkal is számolnia kell a csütörtöki voksoláson. Barroso előtt néhány órával Jan Peter Balkenende, a soros EUelnökséget betöltő Holland ia miniszterelnöke is állást foglalt a bizottság mielőbbi jóváhagyásának szüksége mellett. A kormányfő a plenáris ülésen meggyőződését fejezte ki, hogy Barroso széles támogatást nyer a parlamentben, miután az elnök levonta a korábbi vitákból hasznosítható tapasztalatokat. A bizottsági elnök a parlament jóváhagyását kérve bejelentette, hogy az elmúlt hetekben szükséges és igazságos változtatásokat hajtott végre testületén, amely partnerként, szövetségesként kíván együttműködni a parlamenttel. Értésre adta, h ogy a módosítások mérlegelésekor eltérő és időnként ellentmondó tagállami, illetve frakcióbeli törekvéseket kellett figyelembe vennie. Várhatóan nagy többséggel mondanak ma igent az Európai Parlament honatyái az új Európai Bizottságra. Strasbourgi forrás ok szerint Barroso csapatát túlnyomórészt támogatják a legnagyobb frakció, az Európai Néppárt képviselői, amely 268 mandátummal rendelkezik a 732 tagot számláló törvényhozásban. A 200 tagú szocialista frakció döntő többsége is az igen gombot nyomja meg, cs akúgy, mint a liberálisok, a zöldek azonban az új testület ellen voksolnak. Josep Borrell, az Európai Parlament elnöke kijelentette: "jóval nagyobb támogatásnak örvend az új Bizottság, mint az első Barrosocsapat, amelyről végül nem voksolt az Európai Parl ament. Ez mindenképpen Európa diadala". José Manuel Durao Barroso október 27én kénytelen volt visszavonni biztosjelöltjeit, mert az olasz Rocco Buttiglione őskonzervatív nézeteit több frakció elfogadhatatlannak tartotta. A képviselők jelentős része tegn ap támogatta Barroso néhány újítását, például a tájékoztatási feladatok kiemelését, az emberi jogok és diszkriminációellenesség felügyeletére létrehozott biztosi csoportot, illetve a korábbi portfóliók átcsoportosítását. Néhányan figyelmeztették a biztosok at arra a vállalásukra, hogy Barroso kérésére adott esetben távoznak a testületből. A parlament a jelenlévők szavazatával dönt majd a bizottság elfogadásáról vagy elutasításáról csütörtökön délidőben. A határozat tervezete szerint a bizottság megbízatása pozitív szavazás esetén jövő hétfőn kezdődik, három héttel az eredetileg kijelölt november 1je után. Az EP tegnapi plenáris ülésén a holland elnökség tevékenységét értékelték. A felszólalók elismerték, hogy történt előrelépés a három alapvető célkitűzés: a szabadság, biztonság és igazságosság eléréséhez vezető úton. A szocialista frakció nevében Kósáné Kovács Magda hangsúlyozta: hajlamosak vagyunk a három értéket elválasztani egymástól és elfeledkezni arról, hogy az uniós állampolgárok nemcsak jogi eszköz ök révén élik meg ezeknek az alapelveknek az érvényesülését. Minden polgár a legszélesebb körben szeretne élni alapvető jogaival, s ezt csak akkor teheti meg, ha nem lóg felette a fenyegetés, hogy elveszítheti munkahelyét, nem részesül megfelelő egészségüg yi ellátásban vagy nem tudja ellátni családját - mutatott rá a politikus asszony. Népszavaösszeállítás vissza Valóban hasznose, amit Duray állít, hogy a Máért nem fogadott el közös nyilatkozatot?