Reggeli Sajtófigyelő, 2004. november - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2004-11-08
17 A KMKSZ elnöke megbeszélést folytatott Juscs enkóval, aki a több mint 40 ezres tagságú magyar szervezet támogatása fejében vállalta, hogy elnökké választása esetén támogatja a Tiszamelléki járás és a magyar tankerület létrehozását, a kárpátaljai magyarság nyelvi jogainak kiterjesztését és a magyarors zági támogatások előtti bürokratikus akadályok megszüntetését. Kovács hangsúlyozta: az elnökválasztás második fordulójában a KMKSZnek a hatalmi törekvések ellensúlyozásával és igen aktív kampányolással meg kell fordítani az eredményt a magyarlakta te lepüléseken. Meg kell szüntetni a kárpátaljai magyarság szempontjából igencsak visszás helyzetet, hogy miközben egész Közép- és NyugatUkrajna az ország európai integrációját szorgalmazó Juscsenkóra szavazott, addig a kárpátaljai magyarok az Ukrajnát Orosz ország felé húzó donyecki orosz elnökjelöltet támogatták voksaikkal - emelte ki. A KMKSZ választmánya ellenszavazat nélkül úgy döntött: a szervezet igen aktív kampánnyal, megfigyelők küldésével és tagok delegálásával a helyi választási bizottságokba beszáll az elnökválasztási küzdelembe Juscsenko oldalán. Ezt követően a pártalapító kongre sszussá átalakult konferencia egyhangúlag úgy döntött, hogy a 2006os, teljes egészében pártlistás helyhatósági választásokon való részvétel érdekében megalapítja a "KMKSZ" Ukrajnai Magyar Pártot. Az új párt bejegyeztetéséhez a törvények értelmében 10 ezer támogató aláírást kell összegyűjteni Ukrajna megyéinek kétharmadában, Kijevben, Szevasztopolban és a Krímben. A KMKSZ választmánya nyilatkozatot fogadott el a határon túli magyarok kettős állampolgárságának támogatásáról, felszólítva a magyarországi v álasztópolgárokat, hogy december 5én vegyenek részt a népszavazáson, és szavazzanak igennel a határon túli magyarok kettős állampolgárságára. vissza +++ kdl/kva 11.40 LMT 071104 3528 A meghallgatások után az Európai P arlament november 18án szavaz az új bizottság egészéről − Kovács ismét vizsgára készül [20041108] Egy hét múlva, hétfőn – kedden lesz azoknak a leendő bizottsági tagoknak az európai parlamenti meghallgatása, akiket az elmúlt napokban hívott meg csapatáb a José Manuel Durao Barroso, vagy akit (Kovács László esete ilyen) a szeptemberi meghallgatás óta új terület gondozására kért fel. A testület kinevezett elnöke ezt követően szerdán, november 17én terjeszti be új névsorát az EP plenárisa elé, ahol csütörtö kön szavaznak az új bizottság egészéről. Barroso végül – az előzetes értesüléseket beigazolva – két helyen bontotta csak meg az augusztusi listáját, és két helyen élt portfóliócserével. A leginkább bírált Rocco Buttiglione helyett az eddigi olasz külügym iniszter, Franco Frattini veszi át a bel- és igazságügyek kezelését, míg Ingrida Udre helyére a lett biztos kabinetfőnöke, Andris Piebalgs kerül. Ő fog egyúttal „cserélni” Kovács Lászlóval, átvéve tőle az energiapolitika felügyeletét, míg a magyar biztos a z adó- és vámügyekkel foglalkozik majd. Általános vélemények szerint két új taggal erősödik a leendő Barrosobizottság. Frattini a tavalyi olasz EUelnökség idején elismerést vívott ki magának. Piebalgs az EUszínpadon ugyan ismeretlen, ám szakmai előéle te ígéretes: 1990 – 94 között, az első lett kormányokban oktatási és pénzügyminiszterként, illetve egy évig miniszterelnökhelyettesként vett részt, a csatlakozási tárgyalások idején pedig Lettország brüsszeli EUnagykövete volt. Ezek után vált ez év májusát ól a most leköszönő lett biztos kabinetfőnökévé, amely funkcióból eredetileg Udre munkáját is segítette volna. Kovács László kapcsán Barroso sajtóértekezletén úgy fogalmazott, hogy politikusi felkészültségét illetően továbbra is töretlen iránta bizalma, ugyanakkor „tudatában van annak”, hogy az előző meghallgatások idején „szakmapolitikai (energetikai) felkészültsége fenntartásokat váltott ki”. A portugál elnök elmondta, hogy a magyar biztos személyéről ismételt megbeszélést folytatott Gyurcsány Ferenc mi niszterelnökkel, amelyek után úgy döntött, hogy új terület vezetésével bízza meg Kovácsot, olyannal, ami szavai szerint „közelebb áll ” a csatlakozási tárgyalásokban is szerepet vállaló korábbi külügyminiszter előéletéhez. Jelezte egyúttal, hogy ezúttal má r „jobb szereplést vár” majd Kovács Lászlótól.