Reggeli Sajtófigyelő, 2004. október - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2004-10-12
14 három biztosjelölt is veszélyben van (a holland Neelie Kroes, a dán Mariann Fischer Boel és a lett Ingrida Udre). A szocialisták a jövő héten az Európai Parlamentben számos kérdést akar nak felvetni Barrosónak, s a 200 fős frakció csak ezt követően hozza meg végleges döntését a biztosjelöltek támogatásáról, vagy elutasításáról. A bizottsági szavazás hatással lehet az energiaügyi biztosi posztra jelölt Kovács László bizottsági jóváhagyásár a: ezt keddre napolta az illetékes testület, az ipari, kutatási és energiaügyi bizottság, egyes hírek szerint azért, hogy előtte megvárják a Buttiglionéról szóló hétfői döntést, s ha a szocialisták itt "megbuktatják" a konzervatív olasz politikust, akkor a z Európai Néppárt egy baloldali politikus, azaz Kovács jelölését leszavazva vághasson vissza. "Szeretném remélni, hogy nincs semmiféle összefüggés a biztosjelöltek sorsa és alkalmasságának megítélése között" - jelentette ki tegnap Kovács László. "Jó lenne , ha az egyes jelöltekről nem a szemet szemért, fogat fogért elv alapján döntenének" - tette hozzá Luxembourgban újságíróknak nyilatkozva. vissza Folytatódik Milosevics pere Népszava 2004. október 12. Közel négy hét szüne t után ma folytatódik Szlobodan Milosevics pere. A volt jugoszláv elnök bírósági eljárását azért kellett felfüggeszteni, mert a védelem tanúiént megjelölt személyek egyike sem volt hajlandó megjelenni a bírák előtt. A Milosevics mellé kinevezett ügyvéd, St even Kay meg nem erősített hírek szerint öt személyt beszélt rá a tanúskodásra. Biztosra vehető például, hogy megjelenik a hágai bíróság előtt Szimo Szpaszics, a Koszovói Eltűntek Családja nevű szervezet vezetője. Hírek szerint Kay 97 lehetésges tanúval ve tte fel a kapcsolatot, ám 92 azonnal nemet mondott felkérésére. vissza DzurindaMeciar paktum? Népszava 2004. szeptember 12. Mikulás Dzurinda szlovák miniszterelnök tagadta azokat a sajtóértesüléseket, amely szerint titkos paktumot kötött volna Vladimír Meciar egykori kormányfővel, az ellenzéki NéppártDemokratikus Szlovákiáért Mozglom (LSHZDS) elnökével. A miniszterelnök ugyanakkor a pozsonyi Új Szó napilap szerint elismerte, hogy számára az LSHZDS átláthatóbb párt a szi ntén ellenzéki Smernél, így nem zárja ki annak lehetőségét, hogy a későbbiekben együttműködik Meciar tömörülésével. Dzrurinda azt is elmondta, hogy jövőre dönt majd arról, 2006ban is megpályázzae a kormányfői tisztséget. A szlovák közvélemény úgy véli: a Magyar Koalíció Pártja a kormány legmegbízhatóbb tömörülése (33,2 százalék). A legmegbízhatatlanabb pártnak a liberálisnak mondott ANOt nevezték (28 százalék). A szlovák rendőrség egyébként tegnap Dzurinda kormányfőnek címzett, fehér port tartalmazó borí tékot foglalt le egy pozsonyi postahivatalban, a küldemény tartalmát elemzik. vissza Választási viszály és újraszámlálás a Vajdaságban Magyar Hírlap 2004. október 12. Szerző: J. Garai Béla Javultak Kucsera Géza esélye i a szabadkai polgármesteri szék megőrzésére, miután a bíróság elutasította a rivális demokratáknak azt a követelését, hogy állítólagos csalás miatt egy körzetben ismételjék meg a szavazást. Tegnap még nem lehetett tudni, hogy a Demokrata Párt (DS) megfell ebbezie az ítéletet, amellyel a bíróság 6:3 arányban elvetette követelésüket, és egy kerület szavazási eredményeit visszaküldte a választási bizottsághoz. Az október 3ai helyhatósági választásokon a VMSZes Kucsera Géza csak minimális győzelmet aratott, 113 vokssal kapott többet, mint demokrata párti ellenfele, Oliver Dulic, ezért a vesztes fél több szavazóhelyen újraszámoltatta az eredményt. Ekkor fedezték fel, hogy egy szavazóhelyiségben egy cédulával több került az urnába, mint ahányan aláírták a szav azóívet. A szabadkai polgármesteri poszt megtartása nemcsak azért fontos, mert ez a város a tömbmagyarság székhelye, hanem azért is, mert a legnagyobb magyar párt a hét polgármesteri szék közül hármat már