Reggeli Sajtófigyelő, 2004. október - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2004-10-25
10 Az ügy előzményeként Matuska Mártont, az 1944/45ös vajdasági atrocitások jeles kutatóját, majd Kókai Pétert, az újvidéki Magyar Szó főszerkesztőjét hallgatták ki a néhány hónappal ezelőtt nagy port kavart délvidéki honvédtalálkozó ürügyén. Kasza erről úgy vélte: sem az időpontot, sem a helyszínt nem jól választották meg a találkozó szervezői és résztvevői, mindazonáltal egész Szerbia szégyenkezhet a rendőrség módszerei miatt. Annál is inkább, mert az államvezetésre olyan bokros teendők várnak, mint a háborús bűnösök elfogása és kiadatása. A VMSZ elnökének beidézésére és az ügy részleteinek elhallgatására reagáló, Ágoston András vezette Vajdasági Magyar Demokrata Párt (VMDP) annyiba n igazat adott Kaszának, hogy a jelek szerint valóban lélektani hadviselés folyik. Kifogásolta viszont döntését, hogy a kihallgatás tartalmáról nem nyilatkozik. "Ha Kasza Józsefet nem anyagi ügyeivel összefüggésben, hanem a magyarverésekkel vagy más, a ma gyar érdekek védelmében kifejtett politikai tevékenységével kapcsolatban hallgatták ki, akkor titkolódzása elfogadhatatlan" - áll a VMDP közleményében. vissza Kiszorítósdi az MKP ellen? Népszabadság • Szilvássy József • 2004. október 25. Mikulás Dzurinda mára összehívta a kormánykoalíciós tanács rendkívüli ülését. A Szlovák Kereszténydemokrata Unió (SDKU) elnöke, kormányfő azért kezdeményezte a találkozót, mert elmondása szerint meglepődött, csalódott, és aggódik ami att, hogy a Magyar Koalíció Pártja az ellenzéki, Robert Fico vezette Irány (Smer), valamint Vladimír Meciar politikai tömörülésével, a Demokratikus Szlovákiáért Néppárt honatyáival együtt megszavazta a környezetvédelmi alap létrehozását. Köteles László, a törvénytervezet egyik megalkotója lapunknak nyilatkozva kifejtette: az MKP nem politikai megfontolásból, hanem a kistelepülések érdekében ragaszkodott a jogszabály életbeléptetéséhez. - Jelenleg uniós forrásokra csak a kétezernél nagyobb települések pály ázhatnak. Szlovákia csaknem háromezer falva közül azonban csaknem két és fél ezernek a lélekszáma kisebb a megszabott határnál, ezért az elkövetkező esztendőkben még tragikusabb lenne a lemaradásuk. Egyébként két szlovák kormánypárti képviselő is támogatta a tervezetet, s az utóbbi időben már többször előfordult az is, hogy az SDKU és a további két szlovák kormánypárt honatyái is az ellenzékkel együtt szavaztak. Nyilvánvaló hát, hogy a kormányfőpártelnök mostani éles kirohanása része annak a stratégiának, amelynek célja az MKP kiszorítása a megyei önkormányzatokból, esetleg a kormánykoalícióból is. Akár úgy is, hogy Mikulás Dzurinda a jövő évi megyei választásokra és a két év múlva esedékes képviselőházi voksolásokra készülve összeszűri a levet Meciarral és pártjával - szögezte le a pozsonyi honatya. Bugár Béla pártelnök a Markíza kereskedelmi tévé tegnapi vitaműsorában kijelentette, hogy pártja semmiféle koalíciós egyezséget sem sértett meg, mert a környezetvédelmi alap ügyében nem született alku. Egyébként szó sincs 1,4 milliárd koronáról, hanem csupán ennek az összegnek a feléről, amely ésszerű átcsoportosításokkal előteremthető a tervezett költségvetési hiány növelése nélkül is - hangoztatta Bugár. Közölte azt is, hogy megbízható információi vannak az SDK U és a HZDS közötti titkos tárgyalásokról, ám ezekről részleteket nem tud. De tény, hogy Meciar módszerei nem változtak, ezért ő ezután sem lehet politikai szövetséges - hangsúlyozta az MKP elnöke. vissza Kettéhasadt Ukrajn a Népszabadság • Miklós Gábor • 2004. október 25. Juscsenko az elnökünk! Banditákat börtönbe! Ilyen kiáltásokkal vonult fel szombaton több tízezer ember Kijev központjában. A városon végigvonuló tüntetők számát a szervezők százötvenezerben, a rendőrs ég harmincezerben adta meg. Mivel Ukrajnában nincs mértékadóan pártsemleges hatóság, a Népszabadságnak nyilatkozó megfigyelők csak találgatni tudnak, s a számot valahol a kettő közé teszik. A feszült légkört jellemzi, hogy amikor a tüntetők egyik oszlopa elhaladt Viktor Janukovics kormányfő elnöki kampánystábjának épülete - egy