Reggeli Sajtófigyelő, 2004. október - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2004-10-07
12 helyzetének valódi javulásához, és adhatja meg a lehetőséget, hogy románok, magyarok, szerbek , horvátok, szlovákok között enyhüljenek az előítéletek, s egyszer talán olyan bizalom alakulhasson ki közöttük, mint mára a németek és a franciák között. E két ország gyors felvétele önmagában azonban nem lehet cél. Ha Románia nem készül fel időben gazda sága rendbetételével (a román piacgazdaságot még csak idén nevezte először működőképesnek az Európai Bizottság, versenyképesnek pedig most sem), és ha Bukarest nem tiszteli a sajtószabadságot vagy a gyermekek jogait (ezeket is felrója a jelentés), akkor me g kell várni, amíg megteszi. Horvátországnak is teljes mértékben tiszteletben kell tartania az emberi jogokat. Uniós tagként Magyarország is hatékonyabban érvényesítheti érdekeit, mint korábban. Decemberben már mi is teljes jogú tagként ülünk majd az EU k erekasztala körül, amikor elfogadják a bizottsági javaslatokat. Így nem szabad szégyenlősnek lennünk, hanem kérnünk kellene például, hogy a románoknak szabott feltételek között a környezetvédelemre vonatkozó általánosságok mellett említést érdemeljen példá ul a verespataki aranybánya vagy a Tisza vízgyűjtő területének védelme is. Ahogyan annak idején a csehekről szóló jelentések is mindig feladatokat szabtak Prágának az osztrákokat aggasztó temelíni atomerőmű ügyében. vissza Hangnem Magyar Hírlap 2004. október 7. Szerző: Solymosi Frigyes 2 Egyetértéssel olvastam a budapesti holland nagykövet keddi aggályos szavait arról, hogy Magyarországon "mély belpolitikai szakadékot és rendkívül éles hangnemet" tapasztal. Annál is ink ább osztom az álláspontját, mert azok közé tartozom, akiket az tölt el jóérzéssel, ha a világ elismeréssel szól rólunk. Amikor az olimpia idején hazafelé autózva értesültem arról, hogy elvették az aranyérmet egyik sportolónktól, pillanatok alatt mindenféle nyavalya elkapott, még jó, hogy a közlekedési lámpák színeit meg tudtam különböztetni egymástól. Bár semmilyen tekintetben nem voltam híve a régi rendszernek, némi elégedettséggel vettem tudomásul, amikor a hetvenes években a nyugati lapok már arról írta k, hogy nálunk konszolidáltabb a helyzet, nagyobb a szabadság, mint a "testvér" országokban. Ha a diktatúra idején ez valamiféle sajátos örömet okozott, még inkább érvényes ez a demokráciában. Politikai beállítottságunktól függetlenül, nem tehet boldoggá b ennünket, ha külföldön elmarasztalják kormányainkat , ha rosszat mondanak minisztereinkről, hiszen ezzel közvetve rólunk állítanak ki rossz bizonyítványt. A közelmúltban az egyik napilap terjedelmes írásban számolt be a nyugati sajtóorgánumoknak a polgári kormány volt miniszterelnökéről alkotott meglehetős en negatív véleményéről (A német nyelvű sajtó Orbángyűlölete, Magyar Nemzet). A hivatkozott lapok között kimondottan konzervatív újságok is találhatók. Nem volt jó olvasnom az ismertetést sem magyarként, sem kereszténydemokrata, konzervatív szellemiségű p olgárként. Az ember elrévedezik: mi lehet ennek a rendkívül negatív véleménycsokornak az oka? Ismereteim szerint ugyanis Orbán Viktor sohasem tett antiszemita, rasszista, szélsőséges kijelentéseket. A politikusok gyakori nyilatkozataiban természetesen – ha nagyon akarjuk – mindig találhatók olyan mondatok, amelyeket könnyen félre lehet magyarázni. Nem mellékes tény: a külföldi közírók jelentős része alapjaiban liberális beállítottságú. Információikat is elsősorban hasonló szellemiségű hazai értelmiségiektől szerzik, akik – már a belpolitikai harc részeként is – meglehetősen kritikusan szemlélték és szemlélik a jobboldal vezetőjének politizálását. Szerepet játszhatnak kevésbé barátságos magatartásukban a jobbközép politikusoktól gyakrabban hallható "nemzeti m egfogalmazások" is. A külföldi lapok megfeledkeznek arról, hogy a trianoni döntés következtében több millió magyar él a környező országokban, és az ő sajátos helyzetükkel is foglalkozniuk kell a magyar politikusoknak. Aligha tagadható viszont, hogy ennél nincs forróbb téma: mindenkinek egyaránt tetsző beszédeket mondani szinte lehetetlen. Hozzájárulhat a kevésbé jóindulatú megítéléshez az is, hogy a nyugati tudósítók meglehetősen kritikusan szemlélik az új demokráciák eseményeit. Időnként talán túlzott rés zletességgel is tárgyalják a nálunk felbukkanó káros jelenségeket. Mintha mindezektől az ő hazájuk mentes lenne, vagy egyes országokban ne öltene veszélyesebb méreteket például a szélsőjobb előretörése és a bevándorlók iránt táplált indulat. 2 A szerző akadémikus, a Nemzeti Kör tagja
