Reggeli Sajtófigyelő, 2004. szeptember - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2004-09-02
27 A magyar politikus és a szerb parlament elnöke egyetértett abban, hogy a kisebbségellenes incidensek nem véletlenül jelennek meg egyre gyakrabban és intenzívebben épp a választás előtt. Németh szerint ez azt bizonyítja, hogy e jelenségek hátterében a p olitika húzódik meg, s ilyen esetekben politikai választ kell adni. "A politikai válasz akkor a leghelyesebb, ha minden magyar elmegy szavazni szeptember 19én, azok is, akik Magyarországon tartózkodnak. Ezáltal kell demonstrálniuk, hogy a döglött oros zlán szellemiségét, az etnikai tisztogatások szellemiséget nem lehet éltetni egy demokratikus Szerbiában" - mondta Németh, aki bízik abban, hogy az érett vajdasági és szerbiai állampolgári közösség nem hagyja magát "terroriz álni a letűnt idők propagátorai által". Németh látogatása végén találkozott egy szabadkai magyar fiatallal, S. Denisszel, aki augusztus 22én minden ok nélkül vertek meg szerb fiatalok fényes nappal Szabadka központjában. A megbeszélésen jelen voltak a sértett szülei is. Denisz elmondta, hogy már három évvel ezelőtt is megverték magyarsága miatt a szabadkai műszaki szakközépiskolában, s félelmében kénytelen volt elhagyni a tanintézetet. Az MTI kérdésére válaszolva Denisz szülei úgy nyilatkoztak, hog y miután nyilvánosságra hozták az esetet, nincs maradásuk, és azt fontolgatják, hogy áttelepülnek Magyarországra. Németh Zsolt szerint a szabadkai fiatal esete jól példázza, hogy egy magyar fiatalnak 1619 éves kora között mi mindenen kell keresztülmen nie a Vajdaságban. Szerinte régi keletű tünetegyüttesről van szó: a kilencvenes évek végén az ilyen esetekkel "vezették fel" a milosevici etnikai tisztogatásokat. "Ugyanaz a milosevici szellem, politikai koncepció most is jelen van Szerbiában, és szed i áldozatait" - mondta Németh, hozzátéve: "E politikai szándéknak az etnikai tisztogatás, a magyarság megfélemlítése és elüldözése, politikai képviseletének az elgyengítése, illetve életminőségének drasztikus lerontása a célja". Nagyon fontos - hangsúlyozt a , hogy a jelenlegi helyzetben a vajdasági magyarok találják meg azt az intézményt, amelynek révén segíteni tudnak az atrocitások sértettjein. Külön hangsúlyozta, hogy a magyarellenes kilengések azért szaporodhattak el, mert a jelenséggel szemben ni ncs semmiféle érdemi fellépés a szerb államhatalom részéről, amely bagatellizálja a problémákat, és tagadni próbálja az atrocitások etnikai jellegét. "Fontosnak tartom, hogy a magyar kormányzat saját eszközeivel sokkal hatékonyabban és világosabban lép jen fel, felhasználva a kétoldalú és többoldalú diplomácia arzenálját" - szögezte le Németh Zsolt. +++ kpj/kkn 19.43 LMT 010904 3824 vissza BP0390 4 230 MTIk1091 Szász Jenő helyteleníti, hogy a Miniszterelnöki Hivatal visszaküldte a kettős állampolgárságról szóló aláírási íveket kod: nemzetiség/KULP/BELP fk: HU/RO ld: Garzó Ferenc, az MTI tudósítója jelenti: Bukarest, 2004. szeptember 1., szerda (MTI) - Helytelen hozzáállást tanúsított a magyar Miniszt erelnöki Hivatal azzal, hogy bontatlanul visszaküldte a kettős állampolgárságot szorgalmazó aláírási íveket a romániai Magyar Polgári Szövetségnek (MPSZ) - mondta szerdán Szász Jenő, az MPSZ elnöke. Szász Jenőt - aki egyben Székelyudvarhely polgármeste re is - azzal kapcsolatban kérdezte az MTI bukaresti irodája, hogy az MPSZ vezető tanácsa nyilatkozatot adott ki. Ebben emlékeztet: a szervezet tavasszal aláírásgyűjtésbe kezdett annak szorgalmazására, hogy magyar állampolgárságot kaphassanak - a szülőföld elhagyása nélkül - azok a határon túli magyarok, akik ezt igénylik. A július elejéig összegyűlt aláírási íveket a szövetség átadta Magyarország kolozsvári főkonzulátusának. "Ezek után legnagyobb megdöbbenésünkre a napokban postai úton Kolozsvárról vi sszaérkeztek az aláírási ívek" - áll a nyilatkozatban, amelyben az is olvasható: a csomagban a felbontatlan borítékokon kívül semmiféle levél, átirat nem volt, amiből meg lehetett volna tudni, hogy ki és miért küldte vissza az íveket. Volt ezzel szemb en fénymásolatban a Miniszterelnöki Hivatalnak egy átirata - folytatódik a nyilatkozat , amit a Külügyminisztériumnak címeztek, s amiből kiderül, hogy az ívek eljutottak a Miniszterelnöki Hivatalba, s onnan átküldték őket "további intézkedés végett" a Kül ügyminisztériumba. Az MPSZnyilatkozat szerint a küldeménnyel együtt "útmutatás" is érkezett a minisztériumba, ugyanezen átiratban, s az célszerűnek nevezi, ha a magyar külképviseleti szervek az ilyen megkereséseket elhárítanák.