Reggeli Sajtófigyelő, 2004. szeptember - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2004-09-23
19 teség ma már elszámolható az eredménnyel szemben. Ráad á sul a magyar részvénypiacot nem elsősorban a kisbefektetők aktivitása mozgatja. Tehát valóban, e z filozófiai kérdés is. Persze, soha nem állítanám, hogy ettől egy csapásra megoldódnak a költségv e tés gondjai. (...) • (...) az új programban szerepet kapnake reformelemek? Úgy tudni, hogy a pénteki kormányül é sen máris lemondanak a korábbi egészségügy i reform meghatározó elemeiről. - Nem akarok játszani a szavakkal, mert úgy látom, hogy létezik egyfajta szómágia, és egyes félmondato kból, egyegy szóból magára a politikára próbálnak következtetni. Ezért jobb normálisan beszélni. Korszerű egészségügye t szeretnénk, amelyben a járulékfizetők - egyenlő hozzáférés mellett - jó minőségű szolgált atást kapnak. Erről szól szerintem az egészségügy reformja. És arról, hogy eközben megteremtsük a járulé kfizető érdekeltségét abban, hogy megőrizze az egészségét. Vé gső soron én jó szolgáltatást akarok. Olcsó bban, hozzáférhetően. Engem azért alkalmaz az ország, hogy megoldásokat hozzak, és nem azért, hogy elm eséljem, milyen nehéz megreformálni az egészségügyet. • Ezt az elképzelést állami forrásokból meg lehet valós ítani, vagy szükség van magántőkére is? - Persze, hogy szükség van. Abban, azt hiszem, már nincs vita, hogy a praxisok, majd a gyógysze r tárak privatizálása után következzék a járóbetegszakrendelés privatizációja, döntően az ott dolg o zó egészségügyi szak embereknek nyújtott hosszú lejáratú hitelek segítségével. Közben pedig látom, hogy a helyi önko rmányzatok átalakították a helyi kórházakat, és engedik be a magántőkét. Leegyszerűsítő és felesleges álla ndóan arról beszélni, hogy magán- vagy állami kézben va nnake az intézmények. Nem elvi vitát kell ebben az ügyben folytatni. Az egészségügyben tőke van, s hogy ennek tulajdonosa egy önkormányzat vagy egy m agánszemély, az önmagában se nem jó, se nem rossz. Itt nagyon fontos szabályozási, fogyasztóvédelmi fe lada tok vannak, erre kell koncentrálni. (...) • (...) Vane valami, ami Magyarország márkaneve lehet az elkövetkező években? - Előttünk áll egy nagy vita a 20072013as uniós költségvetési időszak megtervezéséről, amikor is annyi tőke áramlik majd be az o rszágba, mint az 1990es években, több mint 20 milliárd euró. E b ben a vitában a kormány az elkövetkező hónapokban meg fogja mondani, miről kell, hogy szóljon Magyarország. Ezt vitára bocsátjuk, hiszen a jövő év végéig be kell nyújtani a tervet Brüsszelbe. Igazságos és modern Magyarorsz á- got csinálunk, amely büszke teljesítményére, sikereire és az ö s szefogás képességére. Ezt az országot bátran, kezdeményező, aktív politikával és kormányzással lehet megalkotni. vissza Az egész in terjút a Figyelő szeptember 23án megjelent 39. számában Kényszerű koalíciók köttetnek Szerbiában Folynak a koalíciós egyeztetések a szerbiai helyhatósági választásokon befutott pártok között. Többen a magyarokat hibáztatják a radikálisok előretör ése miatt. Koalícióra minden tanácsban szükség lesz, mivel sehol sincs abszolút többsége egyetlen pártnak sem. Míg azonban a pártok általában elzárkóznak a legtöbb szavazatot szerzett szélsőséges radikálisoktól, megtörté nhet, hogy Vojislav Kostunica ko rmányfő leszerepelt szerb demokratáival (DSS) lepaktál a háborús bűnös Seselj híveivel. A DSS újvidéki szervezete bejelentette: engedélyt kaptak az egyezkedésre, mivel a radikál isok elfogadhatóbbak számukra, mint a demokraták (DS), akik a "szeparatista" Va jdasági Magyar Szöve tséggel fogtak össze. Ha létrejön az egyezség, Újvidék a radikálisok kezére kerül.