Reggeli Sajtófigyelő, 2004. augusztus - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2004-08-18
5 Markó autonómiáról beszél Népszabadság • Tibori Szabó Zoltán • 2004. augusztus 18. A Romániai Magyar D emokrata Szövetség (RMDSZ) vezetői szerint a következő négy évben, a megfelelő törvényes keret kialakításával, meg lehet valósítani a romániai magyarság kulturális és közigazgatási autonómiáját. Erről Markó Béla szövetségi elnök beszélt tegnap Kolozsváron, amikor Borbély László és Kötő József ügyvezető alelnökökkel együtt az RMDSZ választási programtervezetének elkészüléséről számolt be. Markó les zögezte: a programtervezet egyik fő célkitűzése a romániai magyarság különféle autonómiaformáinak megteremtése. A kulturális autonómiát kisebbségi törvény által valósítanák meg, amelynek elfogadtatása után a romániai nemzeti kisebbségek saját önkormányzato t hozhatnának létre. A közigazgatási autonómiát elsősorban a társadalmiművelődési élet számtalan területére kiterjedő decentralizáció felgyorsításával érnék el. Erősítenék a székelyek által lakott megyék együttműködését, a magyarság szempontjait is szem előtt tartva átrajzolnák a jelenlegi romániai fejlesztési régiókat, és megvalósítanák a nemzeti kisebbségek arányos képviseletét az ország és a helyi közigazgatási egységek különböző fórumaiban és hivatalaiban. Az RMDSZelnök közölte: a programtervezet az autonómiaelképzeléseken túlmenően számos olyan célkitűzést is megfogalmaz, amelyek egyfelől a magyarság, másfelől pedig az egész romániai lakosság számára fontosak, s amelyek valóra váltása a sikeres európai csatlakozáshoz járulna hozzá. A kidolgozott pro gramot a napokban vita végett az RMDSZszervezetek elé bocsátják. A kiegészített dokumentumot a szövetség fő vezetőiből álló operatív tanács augusztus 24én Marosvásárhelyen véglegesítené, s a tervezetet a szeptember 4én ugyanott összeülő Szövetségi Képvi selők Tanácsa (SZKT) avatná programmá. A Tőkés László püspök nevével fémjelzett erdélyi magyar szervezetek az elmúlt hónapokban hasonló autonómiakoncepciót dolgoztak ki, és ekörül politikai csatározás folyt az RMDSZ és erdélyi ellenzéke között. Az alapvet ő különbség, hogy az RMDSZ közigazgatási autonómiaelképzelése nem etnikai alapú, eltérően a Tőkésszárny által kidolgozott székelyföldi autonómiastatútumtól. vissza Finnugor incidens Népszabadság • Seres Attila • 2004. a ugusztus 18. Kellemetlen közjáték zavarta meg a Tallinnban folyó finnugor világkongresszust. Egy Moszkva nemzetiségi politikáját bíráló magyar tudós felszólalására a tallinni orosz nagykövet a magyarorosz kapcsolatok egészére kiható fenyegetéssel reagál t. Az észtországi látogatáson tartózkodó Mádl Ferenc köztársasági elnök szerint az orosz diplomata elvetette a sulykot. A tanácskozás szellemétől idegen incidensre még a világkongresszus hétfői nyitónapján került sor. Az észt, a finn és a magyar köztársasági elnök ünnepi megnyitója után a tizenegy ország delegátusai kaptak szót. Köztük volt Pusztai János, a szombathelyi Ber zsenyi Dániel Főiskola uralisztika tanszékvezetője. A ▪ A Fidesz válaszolt Nastasénak Révész Máriusz szóvivő által válaszolt a Fidesz - MPSZ az Adrian Nastase román kormányfő által Orbán Viktor címére megfogalmazott bírálatokra. Révész a kolozsvári Transindex internetes portálnak és a Krónika napilapnak elmondta: Nastase figyelmét bizonyára elkerülte, hogy "Romániával ellentétben Magyarországon nincs választási kampány". A szó vivő szerint Nastase nyilatkozata elsősorban azt a célt szolgálta, hogy a román kormánypárt elnökét magyarellenes szavazatok elnyeréséhez hozzásegítse. - A Fidesz álláspontja választási kampánytól függetlenül egyértelmű: a határon túli magyaroknak nem juth at kevesebb, mint Európa más kisebbségeinek, így a székelyföldi magyaroknak is joguk van a területi autonómiához - mondotta Révész. - Ha az Európai Parlamentben képviselettel rendelkező magyar pártok ezt támogatják, akkor az autonómia a csatlakozás időpont jára megvalósítható - tette hozzá. Natase előbb nyílt levélben, majd sajtónyilatkozatban bírálta Orbán Viktort tusnádfürdői állásfoglalásai miatt. A román miniszterelnök úgy vélte, az erdélyi magyarságot Orbán saját kampánycéljaira használja fel.