Reggeli Sajtófigyelő, 2004. augusztus - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2004-08-11
7 Népszava 2004. auguszt us 11. Valószínűleg merényletet akartak végrehajtani Andrija Hebrang horvát miniszerelnökhelyettes ellen. Az egészségügyi tárca irányítójának Mercedesén ugyanis annyira meglazították a kerekeket, hogy azok közül az egyik kis híján leesett róla. A polit ikus meggyőződése: merénylet célpontja volt. Hebrang a Vjesnik napilapnak elmondta: az esetre azután került sor, hogy nyilvános pályázatot írtak ki egészségügyi felszerelések beszerzésére. A miniszterelnökhelyettes szinte a csodával határos módon menekü lt meg: a sofőr furcsa zajra lett figyelmes, majd megállt. Ekkor némi vizsgálódás után vette észre, hogy meglazították a csavarokat az egyik keréknél. Szakértők szerint Andrija Hebrang súlyos balesetet szenvedhetett volna, ha autója nagyobb sebességgel köz lekedett volna. Az egészségügyi miniszter ugyan nem állította azt, hogy közvetlen összefüggés lenne a közbeszerzési pályázat és a merényletkísérlet, de mint mondta, ennek lehetősége sem zárható ki. A horvát rendőrség vizsgálja az ügyet. Mint mondták, ha minden kétséget kizáróan bebizonyosodik: szándékosan lazították meg a kereket, ahogyan azt a miniszter állítja, "megteszik a szükséges intézkedéseket". A belügyminisztérium szóvivője, Zlatko Mehun kijelentette: a vizsgálatok lezárásáig semmiféle információ val sem szolgálnak. vissza Készítette: Boér Krisztina, Balogh Zsuzsanna és Csoma Sándorné i a Figyelőben előforduló rövidítések: - Nsz = Népszabadság - MN = Magyar Nemzet - MH = Magyar Hírlap - Nszv = Népszava - MaNcs = Magyar Narancs - MF = Magyar Fórum - ÉS = Élet és Irodalom - VH = Vasárnapi Hírek - V g = Világgazdaság - Ng = Napi Gazdaság - BN = Budapesti Nap