Reggeli Sajtófigyelő, 2004. július - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2004-07-31
9 teljes Románia demokratikus fejlődése. Németh Zsolt szerint pártja mindig támogatta Románia uniós csatlakozását. Nem az erdélyi magyarság érdekeit, pusztán Orbán Viktor belpolitikai céljait szolgálta a Fidesz elnökének a tusnádfürdői bes zéde - szögezte le Újhelyi István, aki a héten ugyancsak Romániában járt. Az MSZP médiapolitikusa, a miniszterelnök főtanácsadója szerint minden épeszű politikus azt szeretné, ha jobbra fordulna a határon túli magyarok sorsa, Orbán nyilatkozatai viszont ko moly kárt okoztak az erdélyi közösségnek. A Fidesz elnöke - mondta Újhelyi - felkorbácsolta a magyar ellenes hangulatot és a magyar kérdést tette az őszi romániai választások egyik alaptémájává. Emlékeztetőül: a Fidesz elnöke szerint ha megtagadják az Erd élyben élő magyaroktól az autonómiát, akkor Románia nem kellő alappal kéri felvételét az EUba. Az autonómiát a magyarok soha nem fogják kiegyezéssel elérni Romániában, vagy kiállnak érte, erőt mutatnak fel, megszervezik magukat és kikövetelik, vagy nem le sz autonómia. Az ilyen nyilatkozatok miatt - figyelmeztetett Újhelyi - szétszakadhat a Románia Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ). Ebben az esetben a párt kiszorulna a román parlamentből, a magyar kisebbség pedig képtelen lenne érdekeit érvényesíteni. A m iniszterelnök főtanácsadója szerint ha a Fidesz elnöke pontosan kiszámította mondatai súlyát, akkor félő, célja az erdélyi magyar közélet szétzilálása, a higgadt európai politikai stílusú RMDSZ választási esélyeinek csökkentése volt. A szocialista politi kus szerint Orbán nyilatkozata Romániában és az Európai Unióban is rontja Magyarország és a magyarság pozícióit. Az unió nagyítóval vizsgálja az emberi és a kisebbségi jogok érvényesülését a csatlakozni vágyó országokban, ám ha Románia - a létező legrossza bb esetet feltételezve, például a vad nacionalisták hatalomra jutása miatt - nem lehet az európai közösség tagja, akkor semmi nem garantálja, hogy biztosítják ezeket a jogokat a kisebbségeknek. Ezt pedig igencsak megsínylené az erdélyi magyarság - vélte Új helyi. A román miniszterelnök még ezelőtt nyílt levélben reagált Orbán szónoklatára. Adrian Nastase közölte, a Fidesz elnökének üzenete sem a mai romániai valóságnak nem felel meg, sem annak, amit a nemzeti kisebbségek, illetve az európai partnerek érzéke lnek. Szerinte nem holmi tömegmozgalmak vagy ultimátumszerű követelések hozhatnak javulást a Magyarország határain kívül élő magyar kisebbségek számára, csakis a párbeszéd. Az Európai Bizottság legutóbbi jelentései - mutatott rá Nastase - pedig nyilvánvaló vá teszik, hogy az ország teljesíti az EUcsatlakozáshoz szükséges politikai kritériumokat, beleértve a nemzeti kisebbségek védelmét is. Tévesen vádolják a beszéd kapcsán Orbánt belpolitikai kampányolással - mondta Németh Zsolt. A Fideszfrakció külügyi k abinetjének vezetője szerint pártja kormányon és ellenzékben egyaránt azt képviselte, amit Orbán Tusnádfürdőn kifejtett. Szerinte Nastase eljárása a román választási kampánnyal magyarázható - a román kormányfő pártjának a romániai önkormányzati választások on megrendült pozícióit a nacionalizmussal és magyarellenességgel kívánja erősíteni. Németh úgy vélte: az autonómia a kisebbségi jogok biztosításának azon európai eszköze, amely nélkül nem lehet teljes Románia demokratikus fejlődése. Másfél millió ember eg ybehangzó akaratát nem lehet lesöpörni az asztalról - szögezte le a politikus, hozzáfűzve, hogy Románia uniós csatlakozását a Fidesz támogatja és a múltban is támogatta. vissza Tusnádfürdői anziksz Népszava 2004. július 31 . Szerző: Mészáros Tamás A nagyobbik ellenzéki párt elnöki kabinetjének főnöke azt mondta egy televízióinterjúban, hogy Orbán Viktor július 24én, a tusnádfürdői szabadegyetemen elmondott beszéde nem is olyan radikális. Mármint ahhoz képest, amilyen a h íre.