Reggeli Sajtófigyelő, 2004. július - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2004-07-30
12 Az uniós normák esetleges megalkotását a politikaiak mellett több jogi és fogalmi nehézség gátolja, például legyene különbség az őshonos és a frissen bevándorolt nemzetietnikai kisebbségek köz ött. Az erdélyi magyarság esetében logikus, hogy a tömbben élő, az adott helyen többséget alkotó része (a Székelyföld) területi önkormányzathoz jusson, ráadásul a földrajzi távolság miatt föl sem merülhet, hogy ez területi változáshoz vezetne. A többiek h elyi és kulturális önigazgatásra, illetve (a szórványban élők) személyi és kulturális autonómiára tarthatnak jogos igényt. Ám amíg Románia nem látja be, hogy ő is jól jár ezzel, addig Brüsszel nem fogja erőltetni nála. Sőt, fölerősödhet a románok fóbiája, hogy minden fogadkozása ellenére Magyarország még mindig arra törekszik, hogy olyan nemzetközi helyzetet teremtsen, amelyben visszacsatolhatja Erdélyt. Ha Budapesten rosszul érvelnek az amúgy jogos autonómiatörekvések mellett, ez a gyanú - legyen bármennyi re alaptalan - befészkelheti magát brüsszeli agyakba is. Másfelől: szívós, higgadt érveléssel, idővel legalábbis, meg lehet értetni az Európai Unióban, hogy az autonómia nemcsak jogos, hanem közös - biztonsági és fejlődési - érdek is. vissza Brüsszel, 2004. július 29. Nastase levelet írt Orbánnak Népszabadság • Munkatársunktól • 2004. július 30. Adrian Nastase nyílt levelet írt Orbán Viktorhoz, amelyben a múlt szombati tusnádfürdői beszédre reflektálva "csalódottságána k" és "mély szomorúságának" ad hangot - írja kolozsvári tudósítónk. Nastase szerint az Európai Bizottság jelentései rámutatnak: Románia teljesíti a csatlakozás politikai kritériumait, a kisebbségi jogok biztosítását beleértve. A romániai magyarságnak olya n jogai vannak, amelyeket más országok nemzeti kisebbségei nem élveznek, például a parlamenti képviselet, a közérdekű épületek visszaszolgáltatása, illetve az anyanyelv használata a közigazgatásban és a jogszolgáltatásban. A miniszterelnök elismeri, vannak még hiányosságok Romániában, majd kifejti: "Mélyen elszomorít az ön beszédének radikalizmusa, a romániai normalitás és etnikai harmónia tagadása. Nem kívánom, Orbán úr, hogy Romániát bármi áron dicsérjék, de azt sem fogadhatom el, hogy eddigi erőfeszítés einket semmibe vegyék, vagy, ami ennél is rosszabb, azokról azt állítsák, hogy nem is léteznek, s hogy Romániában nincs demokrácia. "Nastase úgy véli, nem a "tömegmegmozdulások", a "szélsőséges, ultimátumszerű követelések", hanem a párbeszéd a helyes, euró pai út. Ezzel ellentétes megoldás könnyen hátrányára válhat a romániai magyarságnak, amely nem képezheti az anyaországi politikai csatározások tárgyát - szögezi le levelében a román kormányfő. vissza "Nem az ökölráz ás hiányzik" Népszabadság • Ny. M. • 2004. július 30. Akár "hármas állampolgárságot" is el tudna képzelni a Fidesz, de a legjobb megoldásnak változatlanul az autonómiát tartja. "Nem az ökölrázást, hanem a felemelt kezet hiányoljuk" - mondta Németh Zs olt a kormánynak a székelyföldi autonómiához való viszonyáról szólva. A Fidesz külügyi kabinetjének vezetője amiatt sajnálkozott, hogy az erdélyi magyarság autonómiájának alapvető fontosságú kérdésében "igen mély a nézetkülönbség kormány és ellenzék között ", pedig a nemzeti egység kialakításával Magyarország képes lehet kikényszeríteni az autonómiát Romániában, az uniós csatlakozási tárgyalások keretében - mondta. Ezt, szerinte, ábránd volna a többségtől várni.