Reggeli Sajtófigyelő, 2004. július - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2004-07-22
7 Bloomfield, az Egyesült Államok Holokauszt Múzeumának igazgatója, Marton Kati New Yorki újságíró, Wallenberg egyik életrajzának szerzője és Arthur Schneier, a New Yorki East Park zsinagóga rabbija. Lanto s két unokáját bemutatva azt mondta: a fiatalok most nem lehetnének itt, ha 1944ben nincsenek a zsidókat mentő hősök. Simonyi András magyar nagykövet arról beszélt, hogy a hatvan éve magyarok által deportált magyarok a mai napig hiányoznak a társadalom s zövetéből. Mint mondta, a mai Magyarország nem antiszemita, bár olykor felbukkan az antiszemitizmus, amely ellen a zéró tolerancia elve alapján kell fellépni. Sarah Bloomfield és Marton Kati egyaránt szóba hozta, hogy Wallenberg és a többi zsidómentő példá ja bizonyítja: olykor egyetlen ember is sokat tehet az ártatlanok védelmében - és erre napjainkban a Balkántól Ruandán át Szudánig sok helyen szükség is lenne. vissza Pozsonyi támadás a Fidesz ellen NOL • Munkatársunktól • 20 04. július 21. Az ellenzéki Robert Fico, a tartósan legnépszerűbbnek számító szlovák politikus szerint a Szlovákiából kitelepített magyarok földügyeihez jogsegélyt kínáló FideszMagyar Polgári Szövetség Szlovákia szuverenitását fenyegető, veszélyes magat artást tanúsít. A Smer nevű ellenzéki párt elnöke szerdán Pozsonyban azt mondta: nem hiszi el, hogy a Fidesz a Magyar Koalíció Pártjától (MKP), vagy a párthoz tartozó Simon Zsolt által vezetett szlovák agrártárcától ne tudná, hogy jogalap nélküli ajánla tokat tesz, amikor magyar állampolgároknak Szlovákia területéhez tartozó földek és erdők megszerzéséhez kínál segítséget, jóllehet idevágó jogos igénye kizárólag szlovák állampolgároknak lehet. Fico megítélése szerint a Fidesz indítékai a Benesdekrétumok és minden, 1945 után fogant csehszlovákiaiszlovákiai döntés fokozatos érvénytelenítését célozzák. A Smer visszautasítja a Benesdekrétumok és a szlovák törvényhozás döntéseit megkérdőjelező törekvéseket, amelyek azt célozzák, hogy "a köztársaságot elárul ó magyaroktól és németektől" az 1945ben elkobzott földeket visszaszerezzék. - Ezek csakis a Szlovák Köztársaság tulajdonát képezik és rajta múlik, hogyan rendelkezik velük - így az ellenzéki szlovák politikus, aki úgy látja, hogy a Fidesz Szlovákiában "az MKP helyett végzi el a piszkos munkát," amikor az erre szlovák kormánypártként nem vállalkozó MKP helyett a történelmi Magyarország visszaállításának eszméjét népszerűsíti. A Smer elnöke szerint az MKP ezzel csendben egyetért. Fico ezért elvárja, hogy a Bugár Béla vezette párt elhatárolódjon a Fidesz törekvéseitől és kinyilvánítsa, hogy "soha nem követeli majd a Benesdekrétumok kérdésének megnyitását, s hogy azok rendelkezéseit maradéktalanul tiszteletben tartja." Fico attól tart, hogy az MKP ezt nem les z hajlandó megtenni. A Benesdekrétumok nyomán a szlovákiai magyarokat a második világháborút követő jogfosztottság éveiben háborús bűnösnek nyilvánították, vagyonukat elkobozták, nagyon sok családot csehországi kényszermunkára deportáltak, sokat magyarc sehszlovák lakosságcsere keretében Magyarországra költöztettek. Fico egyébként szerdán élesen bírálta Bauer Editet, az MKP delegálta európai parlamenti képviselőt, amiért Strasbourgban arról beszélt, hogy Szlovákiában a nemzeti kisebbségek egyes alkotmány os jogaikkal egyelőre nem élhetnek, így például a szlovák törvényhozásban nem szólalhatnak fel magyarul. - A Szlovák Köztársaság nem azért jött létre, hogy a parlamentjében magyarul beszéljenek - így Fico, aki elképzelhetetlennek tartja, hogy a másfélszáz tagú szlovák törvényhozás 130 szlovák képviselője a húsz magyar képviselőt tolmács segítségével hallgassa. vissza