Reggeli Sajtófigyelő, 2004. július - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2004-07-17
5 A látogató a hatalmas barokk palotával is sokat büszkélkedett Magyarországon és külföldön is. Sose felejtette megemlíteni, hogy 365 ablaka van és száz szobája. – Még ma is az van felírva rá, hogy múzeum. Emlékszem, a dicső román múltat hivatott bemutatni… – A püspöki palota visszavonhatatlanul ismét a magyar egyházé lett, épp a minap hozta meg a megfellebbezhetetlen döntést Bukarestben a Legfelsőbb Bíróság. Ma még múzeumnak haszná lják, de nem soká. És nézd a szobrokat! Jobbra Szent László király, balra Szaniszló Ferenc püspök – mindkettő bronz. Tehát magyar fölény. Most megkerüljük az épületet… Figyelj erre a sorozatra! A palota másik bejáratánál a román történelem mészkőből formá zott nagyjait helyezték el: Mircea cel Batran, Stefan cel Mare, Constantin Brancoveanu és a többiek. – A román szemlélet szerint a püspöki palotának ez a főbejárata. Tehát Szent László – szerintük – az épület mögé került. Mi viszont azt mondjuk, hogy itt csak a hátsó kapu van. De nézd: azért a nagy románok közül nem maradt ki Rákóczi fejedelem sem. A látogató döbbenten olvasta a román szöveget: Francisc Rákóczi, Transilvania Román Ország fejedelme… – Hát sose lesz vége ennek a nacionalista ízű őrületnek? Itt van az Európai Unió egy köpésre, de Váradon a románok még mindig az ősiségük bizonyításával foglalkoznak! Láttam, hogy újabb és újabb hagymakupolájú ortodox templomot építenek, mintha nem lenne elegendő belőlük. Azt tudtam, hogy Erdély belsejében, a m agyar határtól messzebb ez megy, de Váradon… Épp Váradon, mely soha nem volt Erdély, "csak" a Partium egyik ékessége… Ez mindig liberális város volt. Amennyire lehetett. És a többiekhez viszonyítva itt szabadabban gondolkoztak az emberek. – Most is így va n – bólintott a barátja. – Szacsvay Imre szobrát sem a román királyi állam, sem a "nemzeti kommunisták", sem a piacgazdasági radikálisok nem bántották, ott áll most is a Körös partján, magyar felirattal. Pedig a románokat arra nevelték, hogy a 48as magyar forradalmárok mind romángyilkosok. A váradi Szacsvay a szabadságharc mártírja volt, his zen az volt a bűne, hogy országgyűlési jegyzőként aláírta a nyilatkozatot a Habsburgok trónfosztásáról. Ôt is kivégezték, akárcsak a tizenhárom tábornokot. Az aradi emlékművet mégis évtizedekig eldugták, és milyen cirkuszra volt szükség, hogy újfent köztér re kerüljön. Kölcsönös diszkrimináció Ekkor már egy vendéglő teraszán ült a két régi barát: ősváradiak mindketten, de a látogató épp eleget hiányzott szülővárosából ahhoz, hogy zavarosan lássa a jelent. A barátja tovább magyarázott: – Persze hazudnék, ha azt mondanám, hogy csak a szobrok harcában öltenek testet a nemzeti ellentétek. Vegyünk egy magyar embert, aki ragaszkodik saját kultúrájához, de messzemenően lojális polgára a román államnak. Ha közszolgálatba akar szegődni, az zsákutca. A bíróságon, az ügyészségen, a rendőrségen egyszerűen nincsenek magyarok. A váradi városháza négyszáz tisztviselője közül három a magyar. Egy olyan településen, ahol a kisebbség harmincszázalékos. Az egészségügy és a tanügy a legrosszabbul fizetett közszolgálat: oda be engednek minket is. A látogató savanyúan mosolygott: – Harcot említettél, holott ez egyszerű kiszorítósdi, amelyben a nagyobbik csoport győzelemre van ítélve… – Nem igaz, visszavágunk. A városban nagyon sok magyarországi vállalkozás települt meg, ezek i s diszkriminációs alapon toborozzák a munkaerőt. Kizárólag a magyarok esélyesek. Akiket az állami állásokból kiszorítottak. És az itteni átlagnál többet keresnek. Elgondolkozva szürcsölgették kávéjukat. Az igazi Európa – No hiszen, szép kis liberális v áros, ahol a kulturális másság jegyében elszívjátok egymás elől a levegőt! – jegyezte meg a látogató. – A diktatúrában legalább testvéreknek érezhettük egymást, mert tejérttojásért ugyanolyan hosszú sorokat álltunk. A vendéglátó tagadóan rázta a fejét: – Lassan azért mindegyik oldal felméri, hogy egymásra vagyunk utalva. Az önkormányzati választáson én nem a magyar jelöltre szavaztam. Egész egyszerűen azért, mert az eddigi, román nemzetiségű polgármester hozzáértésében inkább bízom. És vannak olyan román szomszédaim, akik viszont a magyar hölgyre adták a voksukat – őt tartották alkalmasabbnak. Az egyik helyi román pártvezető nyilvánosan leszólta saját jelöltjét, aki – az előzetes megállapodásra fittyet hányva – az ellenfél bemocskolásával akart előnyt sze rezni magának…
