Reggeli Sajtófigyelő, 2004. július - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2004-07-16
12 egybehan gzóan kijelentette, hogy a Vajdaságban vissza kell állítani azt a fokú autonómiát, amely még a titói Jugoszlávia idején létezett. Úgy vélik, ha a vajdaságiak önkormányzattal rendelkeznének, könnyebben fel lehetne lépni a kisebbségek elleni atrocitásokkal szemben. Canak elmondta, hogy a nemzetiségek közötti erőszakot bizonyos politikai erők szítják. Mind a bizottsági elnököknek, mind a meghallgatottaknak a beszédéből az sugárzott ki, hogy van remény a probléma megoldódására, miután a demokrata párti Boris Tadic győzöt t a júniusi szerbiai elnökválasztáson, és Vojislav Kostunica szerb kormányfő a minap tárgyalássorozatot kezdeményezett az atrocitások ügyében a vajdasági magyar vezetőkkel. Nagy Sándor András az MTInek nyilatkoz va azt mondta, hogy a vajdasági helyzet megoldása érdekében már annak is nagy jelentősége van, hogy megrendezték a meghallgatást. Kezdeményezni fogják továbbá, hogy a kongresszus hozzon határozatot, amelyben elítéli a támadá sokat, és sürgeti megelőzésüket. Szintén a magyar lobbiszervezet kezdeményezésére 13 kongresszusi képviselő hétfőn levelet intézett a szerb miniszterelnökhöz, és ebben kifejezték aggodalmukat a vajdasági kisebbségeket ér ő támadások miatt. Levélben fordult Kostunicához Tom Lantos, magyar származású amerikai kongresszusi képviselő is, még múlt pénteken, és sürgette a kormányfőt, hogy kormánya tegyen határozott és érdemi intézkedéseket a vajda sági magyarok biztonságának és épségének szavatolása érdekében. vissza A Határon Túli Magyarok Hivatalának közleményea beregszászi II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolának adományozott épület ügyében szület ett bírósági döntés alkalmából Az elmúlt hetekben törvényességi aggályok merültek fel a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Tanárképző Főiskolának ajándékozott ingatlan ügyében. Sajtóhírek szerint a Beregszászi Bíróság azt a döntést hozta, hogy az eljár ás során megsértették a hatályos ukrán törvényeket, ezért az semmis, így az épület tulajdonjoga visszaszáll Beregszász város önkormányzatára. Szabó Vilmos politikai államtitkár a Magyar – Ukrán Kisebbségvédelmi Vegyes Bizottság társelnökeinek 2004. június 3 0án lezajlott találkozóján az ügyet felvetette Hennagyij Moszkal úrnak, az Ukrán Migrációs, Kisebbségi és Nemzetiségi Állami Bizottság elnökének, a KVB ukrán tagozata elnökének. Moszkal úr az ukrán kormány nevében arról biztosította, hogy a főiskola a vo lt törvényszéki épületben működhet, az ukrán kormány érdekelt abban, hogy a főiskola jól működjön, tovább fejlődjön. Az épület tulajdonjogának biztosítása tekintetében azonban az érvényes ukrán törvények szerinti eljárás szükséges. Medvigy István Beregsz ász város alpolgármestere az ügy kapcsán levelet intézett az KVB társelnökeihez, amelyben a következők állnak: „Célunk az, hogy megteremtsük a jogi alapját annak, hogy a főiskola törvényesen birtokolja a vitatott épületet. A városi tanács – miközben kife jezésre juttatja és védi a territoriális közösség jelentős részének, a magyar lakosságnak az érdekeit – alapvetően érdekelt az adott tanintézmény működésében.” A Határon Túli Magyarok Hivatala őszintén reméli, hogy az ügy a jól fejlődő magyar – ukrán kapcso latok szellemében – amelyet kifejezett Mádl Ferenc magyar köztársasági elnök és Anatolij Kinah akkori ukrán miniszterelnök személyes jelenléte az átadási ceremónián – az érvényes ukrán törvényeknek maradéktalanul megfelelő eljárás keretében megoldható. Ezú ton is megerősítjük, hogy a magyar kormány elkötelezetten támogatja a határon túli magyar felsőoktatási intézmények törvényes működését és fejlesztését. A II.