Reggeli Sajtófigyelő, 2004. július - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2004-07-15
11 önálló államot. Aztán fokozatosan rádöbbentek a valóságra - emléksz ik vissza Tóth Lajos. A nagyszelmenci (Velké Slemencei) polgármester Illárral együtt jó hírrel tért haza: a képviselőcsoport levélben kérte Pozsonyt, Kijevet és az Európai Unió illetékeseit az áldatlan állapotok megszüntetésére. Néhány napja a szlovákukr án kormányközi bizottság megegyezett, hogy Szelmencen nemzetközi gyalogoshatárátkelő nyílik, s megkezdődött a technikai részletek egyeztetése is. Néhányan úgy tudják, akár szeptemberben is megnyílhat az átkelő. Tóth Lajos azonban úgy véli: inkább a jövő év eleje tűnik reális időpontnak. Helyénvalónak tartja, hogy nemcsak a szelmenciek, hanem mások is használhatják majd a gyalogosátkelőt. Mindkét településről az elmúlt hat évtized alatt Nagykapos, Kassa illetve Szürte és Ungvár fele ágazott szét az itteni rokonság. - A sok ígérgetés ellenére itt még semmi sem változott - emeli meg a hangját Lizák Péter, akinek a háza a legszélső a faluban, tízlépésnyire van a határtól. Onnan vagy nyolcvan méterre, talán kétpercnyi járásra lakik az unokatestvére. - Ha át ak arok jutni hozzájuk, akkor kétszer kell elutaznom Eperjesre (Presov) a vízumért. Először kitöltöm a formanyomtatványt, fizetek ötszáz korona (több mint háromezer forint - A szerk.) illetéket, aztán másfélkét hét múlva mehetek érte. Ez összevissza hatszázn yolcvan kilométer. A túloldalra a felsőnémedi (Vysné Nemecké) határátkelőn és Ungváron keresztül jutok el. Több mint hétszázötven kilométert kell autóznom, hogy átölelhessem a tőlünk karnyújtásnyira élő rokonságot - panaszolja. Gillányi László felemeli a mutatóujját: - Egy dologban rosszabbodott a helyzetünk. Ha a múlt rendszerben meghalt valamelyik rokonunk a túloldalon, és jött a távirat, akkor a nagykaposi és a túloldali palágykomoróci határőrség parancsnoka egyeztetett. Kivitték a nagyszelmenci hozzáta rtozókat a határra, onnan szovjet terepjáróval szállították a gyászoló családhoz, majd a temetés után ugyanígy tértek haza. Most leghamarabb hét napon belül kapunk vízumot, semmi esélyünk sincs hát eljutni a temetésre - sóhajtja. Társai bólogatnak, de rög tön hozzáteszik, a helyzet azért sokat javult. Ma már gond nélkül átkiabálhatnak, nagy kerülővel ugyan, de átléphetik a határt. Igaz, drága vízummal. A politikai döntéshozóktól azt is elvárják, hogy a szelmenciek ingyen kapjanak fél évig érvényes vízumot. Mert ha fizetni kell továbbra is, akkor üres lesz a határátkelő. Bíznak benne, rövidesen már nem Eperjesen, hanem a negyven kilométernyire levő járási székhelyen, Nagymihályon (Michalovce) kapjuk meg a dokumentumot. Élesné Istenes Margit a határnyitástól nemcsak a kocsmája forgalmának fellendülését, hanem az isten háta mögötti falu életének felpezsdülését is várja. - Egyszer talán még tiszta vizünk is lesz. Mert az is nagy szégyen, hogy hozzánk még mindig lajtos kocsikkal hordják naponta az ivóvizet! - kia bálja közbe az egyik vendég. Társa hozzáteszi: - Remélem odaátról nem jön majd még több embercsempész és más bitang, mert akkor vége a nyugalmunknak! A határ ukrajnai oldalán egy férfi éppen az ottani fél székely kaput tisztítgatja. A fotóst megpillantva leugrik a létráról, eltakarja az arcát: - Ne fotózzanak, mert itt a katona! Lizák Péter átkurjant: - Mit félsz, már demokrácia van! Mire a férfi - tekintetével a környéket pásztázva - alig hallhatóan feleli: - Talán nálatok! Nagyszelmenc "legszélső" házán ak lakója már a nagy napra készül: - Apám egészen a haláláig hajtogatta, hogy ez a határ nem maradhat így örökké. Eljön a nap, amikor felnyílik a sorompó. Talán én még megérem, hogy valóra válnak a szavai. A szelmenciek lelkében majd csak akkor ér véget a második világháború - sóhajtja Lizák. A borospincében az egyik hordóra mutat: - A határnyitásért szintén sokat tett Komlóssy József legutóbb azt ígérte: az átkelő megnyitásának napjára balatoni bort hoz. Először azzal koccintunk, aztán átballagunk a kissze lmenci rokonsághoz. Majd együtt térünk vissza, s akkor ezzel a kétezres évjáratú furminttal folytatjuk az ünneplést - tervezgeti a férfi élete legboldogabb napját. A polgármester a nagy ünnepen túl Ukrajna uniós csatlakozását várja leginkább. Mert csak ak kor áll vissza az évszázados hagyomány. A vidéknek egészen 1945ig Ungvár volt a gazdaságiszellemi központja. - Tudom, sok víz lefolyik még az Ungon meg a Latorcán, de most már azt is hiszem, hogy egyszer megint így lesz - teszi hozzá reménykedve. vissza
