Reggeli Sajtófigyelő, 2004. július - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2004-07-12
11 Predrag Markovic szerbiai parlamenti elnök közben pénteken komoly aggodalmának adott hangot a nemzeti indíttatású kilengések megszaporodása miatt. Szerinte az év első öt hónapjában 294 ilyen eset történt, közülük 132 bűnügy volt, és a rendőrség 61 esetre derített fényt. A köztársasági elnöki teendőket ellátó házelnök felszólítására a belügyminiszter, a helyi rendőri szervek és a kisebbségi nemzeti tanácsok elkészítették jelentéseiket, amelyek - szerinte - nagyban egybecsengenek. A tettesek a rendőrségen legtöbbször azt állították, hogy azért követték el a bűncselekményeket, mert irritálták őket egyes politikusok kijelentései és a sajtóban megjelent írások. Markovic szerint az ilyen bűntények el harapódzásának kizárólag a társadalom demokratizálódásával lehet útját állni. Kasza József, a VMSZ elnöke pénteken Vojislav Kostunica szerb kormányfőhöz intézett nyílt levelében élesen bírálta a kormányfőt, amiért a nemzetközi figyelmeztetések ellenére nem tett semmit a nemzetiségi alapú incidensek leállítására. Szerinte az elmúlt fél évben sohasem tapasztalható erőszakhullám vette kezdetét a nemzeti kisebbségek ellen, s a milosevici diktatúra tizenkét esztendejében együttesen nem történt annyi súlyos k ilengés, mint az idei év első felében. Kasza felszólította a miniszterelnököt, hogy haladéktalanul tegyen lépéseket a kisebbségek elleni kilengések azonnali leállítására. Levélben fordult a szerb kormányfőhöz pénteken Tom Lantos amerikai kongresszusi k épviselő is, aki sürgette Kostunicat, hogy kormánya tegyen határozott és érdemi intézkedéseket a vajdasági magyarok biztonságának és épségének szavatolása érdekében. vissza +++ kpj/kkn 18.13 LMT 090704 3320 BP0056 4 2 30 MTIk1022 Adevarul: Budapest nem szereti a kettős állampolgárságot kod: nemzetiség/KULP/JOGI/BELP fk: HU/RO ld: Bukarest, 2004. július 10., szombat (MTI) - Budapest nincs elragadtatva az erdélyi magyarok kettős állampolgárságának a gondolat ától - írta szombati számában a legtekintélyesebb román politikai napilap. Az Adevarul Medgyessy Péter magyar miniszterelnök hét eleji tusnádfürdői előadása alapján közölt kommentárt az erdélyi magyarok kettős állampolgárság iránti igényéről és a hivat alos magyar álláspontról. Mint a vezető román politikai napilap megírta, "bár Erdélyben egyesek javában gyűjtik az aláírásokat annak támogatására, hogy a romániai magyarok megkapják a magyar állampolgárságot is, Budapest nincs nagyon elragadtatva ettől a kilátástól". Állítása bizonyítékaként az újság Medgyessy Péter romániai látogatása során tett kijelentéseire hivatkozott. A lap szerint "Medgyessy magának is, erdélyi nemzettársainak (szó szerint: "vérrokonainak") is feltette a kérdést, milyen előnyöket várnak a kettős állampolgárságtól", s a kérdésre "ő maga adta meg a választ, pontról pontra". A magyar kormányfő válaszait sorra véve a román kommentár kifejtette: ha az erdélyi magyarok választójoggal akarnak rendelkezni a magyarországi országgyűlési és elnökválasztásokra, ez megvalósíthatatlan. Az erdélyi magyarok nem dönthetnek "a magyarországi politikai felállás" ügyében, mert nem lehetnek ugyanazon jogaik, mint a magyarországi adófizetőknek. Ugyanezen okból kifolyólag "nem részesülhetnének a román iainál bőkezűbb anyaországi társadalombiztosítás előnyeiből" sem. Ha pedig könnyebben akarnának utazni az Európai Unió országaiban, "nem kellene megfeledkezni arról, hogy nem sok idő múlva Románia is tagja lesz ennek a közösségnek". Tehát "az erdélyi magya rok is hamarosan ugyanabban a helyzetben lesznek, mint Magyarország állampolgárai, ugyanazokkal a jogokkal és kötelezettségekkel rendelkeznek majd". Az Adevarul úgy látta, hogy Medgyessy Péter azzal gyanúsította a kettős állampolgárság ügyében "nagy za jt keltőket", hogy "holmi választási és politikai előnyökre akarnak szert tenni". A magyar kormányfő "nem habozott illúziók terjesztőinek" és "mesterséges és természetellenes gondolatok" gerjesztőinek nevezni a kettős állampolgárság híveit - írta a lap. Végül az Adevarul emlékeztetett rá, hogy "valamivel korábban" a magyar külügyminisztérium illetékesei "komolyan figyelmeztették a kettős állampolgárságért aláírásukat adókat", hogy a magyar állampolgárság megszerzésével "a romániai magyarok elvesztenék a híres státustörvényből származó előnyöket", amely jogszabályt "éppen ezért nevezték el kedvezménytörvénynek". vissza +++ kgf/kmg/kgó 11.23 LMT 100704 2936 BP0090 4 130 MTIb2004 KovácsKaszamegbeszélés a vajdasági ma gyarság helyzetéről kod: KULP/diplomácia