Reggeli Sajtófigyelő, 2004. április - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2004-04-06
14 kívül figyelembe veszik a hitbéli buzgalmat is. A Magyar Hírlapnak 1992ben arról beszélt, "a szélsőbalos veszély emlegetése az ördög falra festés e", amikor a katolikus egyház szerint ennek jele a hitoktatás támadása. A kilencvenes évek első felében a hitoktatási vita és a visszaperelt egyházi iskolák ügye jelentette a legsúlyosabb kihívást az állam ideológiai semlegességével szemben. A papok, lel készek által végzett hitoktatást az állami (önkormányzati) iskolák órarendjébe kötelezően beiktató Andrásfalvy Bertalan miniszter rendelete ellen 1990 nyarán országos tiltakozás bontakozott ki - többek között a Fidesz is hevesen fellépett ellene. Egy 1992ben megjelent tanulmány szerint a lakosságnak csak mintegy tizede támogatta a minisztérium álláspontját. A kötelező vallásoktatást követelők aránya az alacsony iskolázottságú, idős lakosság körében volt kiemelkedően magas, míg a fiatalabb, iskoláskorú gyem ekeket nevelő szülők szerint a hitoktatás legfeljebb tanrenden kívül, fakultatív módon szervezhető meg. A válaszadók egyharmada úgy vélte, hogy papoknak nincs keresnivalójuk az állami iskolákban. A felmérés érdekessége, hogy 1992ben még a Fidesz szavazói voltak messze a legelutasítóbbak az egyházak iskolai megjelenésével szemben. A visszaemlékezők, Hegedűs és Fodor is, a hitoktatás és az iskolák ügyét tartották választóvonalnak a Fidesz egyházpolitikájában. Előbbi a már említett, Petőcz György által jegyz ett Csak a narancs volt című interjúkötetben úgy vélte, akkor tapasztalt először visszahúzódást akkori pártja részéről. (A Fidesz 1991ban azért nem támogatta az egyházi ingatlanvisszaadásról szóló törvényt, mert nem látták biztosítottnak az önkormányzati iskolák, tehát a világnézetileg semleges oktatás megmaradását.) Fodor a 1998ban a parlamentben beszélt arról, hogy "akkor a Fideszen belül voltak olyanok, akik úgy gondolkodtak az egyházi ingatlanvisszaadásról, hogy az is sok, amit kapnának az egyházak. Többek között - akkor még - Orbán Viktor is ezen az állásponton volt". A későbbi miniszterelnök a Fidesz frakcióvezetőjeként 1991ben azt mondta, a kormány ezzel a (az ingatlanvisszaadási) törvénnyel "érzelmileg megosztja a társadalmat, és érzelmi alapokon próbál bázist gyűjteni magának". Ugyanabban az évben, II. János Pál p ápa látogatását csak diplomáciai eseménynek nevezte, és hozzátette, "ami pedig az én személyemet illeti, reformátusnak kereszteltek, így nem is tekintek különösebb magánemberi várakozással a pápalátogatás elé". Ezt az a politikus mondta, aki mostanság rend szeresen részt vesz a katolikus egyház Szent Jobbkörmenetén. (Itt érdemes megjegyezni, a Fidesz lapjaként induló Magyar Narancs elhíresült "cápalátogatási" különszáma idején a párt már nem bírt befolyással a lapra.) Orbán a későbbiekben is antiklerikális an nyilatkozott. 1992: "Amennyiben (az egyházak) a politikai élet szereplői közül egyeseket ellenségeknek, másokat szövetségesnek minősítenek, maguk is politikai szereplővé válnak." Ugyanabban az évben, parlamenti felszólalásban bírált egy kormánypárti kép viselőt, amiért az azt mondta, hogy a vallás nem magánügy, valamint, hogy nem a szülők joga, hogy eldöntsék, miképpen kívánják neveltetni a gyermeküket. Orbán magát 1992ben még agnosztikusnak vallotta, akinek alapvető vallási kérdésekben nincs végső állás pontja. A volt miniszterelnök pártja keresztény szellemiségéről csak az 1994es súlyos választási vereség után beszélt először. Arccal a hívők szavazatai felé "A Szent Istváni ország nem csak állam, leírható úgy is, mint egy gondolat, egy álom. (…) Nincs kétségem afelől, hogy Magyarország és kereszténység, a magyarok és a történelmi egyházak egymástól nem választhatók el" - nyilatkozta Orbán Viktor az 2000 decemberében Új Ember című lapban. A rendszerváltás után még az állam és az egyház különválasztása m ellett kardoskodó Orbánt vélhetően a választói magatartások motiválták egy a "trón és az oltár" összetartását sugalló államkép megfogalmazására. Akik Istenben hisznek, azok egyes pártokban is bíznak - pontosabban a vallásososság komoly súllyal esik latba a pártválasztásnál. A rendszerváltás után a vallásukat aktívan gyakorlók nagyobb része a jobboldali pártokat preferálta. Vélhetően ez a felismerés motiválta az 1994es választásokon csúfosan alulmaradó, alig nyolcszázaléknyi voksot besöprő Fideszt abban, h ogy irányt váltson, és a vallásos állampolgárok szavazatainak megszerzésére koncentráljon. (Mindezt úgy, hogy közben a fiatalok támogatását se veszítse el.) A stratégia sikeresnek bizonyult, míg 1994ben a Fidesz szavazók között volt a legkisebb a hívők
