Reggeli Sajtófigyelő, 2004. április - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2004-04-07
14 tájékoztatja a parlamentet, amely minden ügyben ellenőrizheti a kormányt, de nem írhat elő számára kötelező m agatartást. A miniszter azt is elmondta, hogy az előterjesztés szerint az uniós ügyekben általában a parlament integrációs bizottsága végzi majd az érdemi munkát. A nagyobbik ellenzéki párt szerint a kormány nem akarja a törvényt, mert betegesen irtózi k a parlamenti ellenőrzéstől. Szájer József azt mondta: a Fidesz biztosítékokat szeretne arra, hogy az integrációs bizottság meghatározhasson irányokat a kormány számára, és a kabinet ettől csak indokolt esetben térhessen el. Az MSZP szerint az előterjes ztés biztosítja, hogy az Országgyűlés hozzájusson az uniós ügyekkel kapcsolatos szükséges információkhoz. Az SZDSZ is támogatja a javaslatot. Ők - a Fidesszel ellentétben úgy látják: a továbbiakban is megmaradhat az uniós nagybizottság, mert ez nem jelente ne az integrációs bizottsággal való párhuzamosságot. Az MDF szerint a jelenlegi javaslat is megfelelő, de a módosító javaslatokról egyeztetést tartanak szükségesnek. Herényi Károly szerint fontosabb a törvény annál, hogy politikai viták miatt ne szülesse n meg. A kormány 77 milliárd forint értékben 75 önkormányzati beruházás támogatását javasolja az Országgyűlésnek. Erről Pál Tibor, a Belügyminisztérium államtitkára beszélt. Így támogatást kap több megyei kórház, de művelődési ház építésre és belterületi vízrendezésre is kapnak pénzt az önkormányzatok. Az ellenzék szerint főleg kormánypárti településeknek jut a pénzből, a kormánypártok pedig hangsúlyozták, minden megyébe jut támogatás. vissza Orbá n kitüntetésével Kósáné igazolva látja állítását Népszava 2004. április 7. Nem szándékozom semmiről lemondani, nem szándékozom semmit visszavonni, nem szándékozom magyarázkodni - jelentette ki tegnap Kósáné Kovács Magda MSZPs parlamenti képviselő, aki szerint a Fidesz példátlan és nemtelen támadást indított a szocialista párt ellen, amihez az ő vihart kavart kijelentései csak az ürügyet szolgáltatták. Kósáné kikérte magának, hogy vallási és egyházpolitikai kérdésekben kioktassa őt az ellenzék, és hozzát ette: vitatott állításait érdemben senki sem cáfolta. Emlékezetes, Kósáné néhány héttel ezelőtt a Hetekben a Vatikán külpolitikai törekvéseiről szólva azt mondta, a bőrén érzi, hogy "a Vatikán Brüsszel hivatalain, plenáris és bizottsági ülésein keresztül, Prodistul és Strasbourgostul egész Európát le akarja nyúlni, és be akarja kebelezni. Méghozzá elképesztő gyorsasággal és agresszivitással." A hétvégén Szili Katalin házelnök, az MSZP elnökhelyettese elhatárolódott a kijelentéstől, fideszes politikusok ped ig szalonképtelennek minősítették, és lemondásra szólították fel az MSZP EPlistájának 5. helyére jelölt szocialista politikust. Tóbiás József, az MSZP kampányigazgatója tegnap úgy nyilatkozott, a pártban senki nem kérdőjelezi meg Kósáné további szerepváll alását, de egy demokratikus pártban létezhetnek eltérő vélemények. Kósáné barátjának nevezte az elnökhelyettest, akivel ebben a kérdésben nem ért egyet. Tóbiás a Kósáné elleni támadásokat annak tudja be, hogy a "Fidesz frusztrált politikusai mindent megte nnének a hatalom visszaszerzéséért", míg Kósáné Fideszműbalhénak minősítette az ügyet. Szerinte Vatikán külpolitikai szerepvállalása széles körben ismert - és vitatott - Európában, a téma az uniós politika fősodrába tartozik, de a Fidesz nem a valódi kérd ésről nyitott vitát, hanem "kampánycélú vallásháborút indított". Kósáné magát a demokratikus és laikus Európa hívének nevezte, aki - az Európai Parlament többségéhez hasonlóan - nem akarja a világi államot a vallással összehozni. Továbbra is fenntartja vé leményét a Vatikán külpolitikai aktivitásáról, amit szerinte Orbán Viktor tegnapi kitüntetése is igazol. Mint mondta, az egyház