Reggeli Sajtófigyelő, 2004. március - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2004-03-31
6 +++ bpk/bly 14.27 LMT 300304 2987 BP0263 2 230 MTIk1065 A vajdasági parlament elítélte a sovinizmust kod: nemzetiség/parlament/TARS/BELP fk: HU/VAJDASÁG ld: Petky József, az MTI tudósítój a jelenti: Belgrád, 2004. március 29., kedd (MTI) - Nyilatkozatban ítélte el kedden a vajdasági parlament a tartományban elharapódzott soviniszta kilengéseket, s követelte a szerb belügyi szervektől, hogy haladéktalanul derítsenek fényt a nacionalista indíttatású bűncselekmények tetteseir e. A vajdasági események arra utalnak, hogy terjed a tartományban a nacionalizmus és a vandalizmus. A vajdasági parlament a legélesebben elítéli az esztelen cselekményeket, és határozott intézkedések megtételét, illetve a tettesek bíróság elé állítását követeli a szerb belügyminisztériumtól - áll a parlamenti nyilatkozatban, amelyet Egeresi Sándor, a parlament és a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) alelnöke olvasott fel a képviselők előtt. A hét végén ismeretlen tettesek megrongálták a szabadkai hor vát temetőt, mintegy 85 keresztet téptek ki helyéből, némelyiket összetörték, megrongálták a kőből vagy gránitból készült sírdíszeket. Ugyanebben a temetőben januárban 36 fejfát törtek ki. December 27én - a parlamenti választás éjszakáján - a város mellet t, Tavankúton ledöntötték Gubecz Máté horvát felkelővezér mellszobrát, majd néhány nappal később horvát apácákat zaklattak, s halálosan megfenyegették a Hrvatska Rijec című hetilap újságíróit. Más vajdasági kisebbségeket is ért támadás: Bacspalánkon be törték a szlovák ház és a szlovák evangélikus templom ablakait, Sajkásgyörgyén (Djurdjevo) pedig sértő falfirkák jelentek meg a Tarasz Sevcsenko nevét viselő ruszin házban. Ugyanezen a településen letörtek több ruszin nyelvű utcanévtáblát, illetve néhány r uszin házat is megrongáltak. Az etnikai alapú incidensek megszaporodását sokan részint a koszovói szerbellenes pogrommal hozzák kapcsolatba. Noha két magyarországi szervezet - az Egyesült Magyar Ifjúság (EMI) és a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) - is azt állítja, hogy a koszovói erőszakhullám után megszaporodtak a délvidéki magyarok elleni támadások is, Korhecz Tamás vajdasági kisebbségügyi miniszter és Józsa László, a Magyar Nemzeti Tanács elnöke korábban az MTInek nyilatkozva határozotta n cáfolta, hogy kimondottan a koszovói események miatt a korábbiaknál több támadás éri a vajdasági magyarokat. A HVIM elnöksége szombaton bejelentette: április elején nagygyűlést tart a Délvidéken, hogy eldöntse, miként tudna más, főként délvidéki szer vezetekkel összefogva gátat szabni a délvidéki magyarellenes cselekedeteknek. Józsa László kedden az MTInek nyilatkozva veszélyesnek minősítette a HVIM kezdeményezését. "Elzárkózom annak a gondolatától is, hogy magyarországi szervezetek valamiféle int ézkedésekről határozzanak a Vajdaságban. A saját helyzetünkkel kapcsolatos elképzelések megfogalmazása, s netán intézkedések foganatosítása kizárólag a mi dolgunk. Hallatlanul veszélyesnek látnám azt, ha máshonnan importálnánk az elképzeléseket és főleg az intézkedéseket" - figyelmeztetett az MNT elnöke. vissza +++ kit/kpj 15.01 LMT 300304 3340 Románia számít a magyar csatlakozás tapasztalataira Magyarország.hu 2004. március 30., kedd Románia örül Magyarország EUcsatlakozásának és számít a magyar tapasztalatokra saját uniós belépésénél - mondta Mircea Geoana román külügyminiszter kedden, miután Medgyessy Péter miniszterelnökkel és Kovács László külügyminiszterrel tárgyalt. Románia örül Magyarország EUcsatlakozá sának, saját uniós belépéséhez számít a magyar tapasztalatokra, Bukarest NATOtaggá válásával pedig a két ország ugyanazon szövetség tagja lett - mondta Mircea Geoana román külügyminiszter kedden, miután Medgyessy Péter miniszterelnökkel, Kovács László kül ügyminiszterrel és Németh Zsolttal, a Fidesz frakcióvezetőhelyettesével folytatott megbeszéléseket.