Reggeli Sajtófigyelő, 2004. március - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2004-03-10
6 megkapná a magyar állampolgárságot, mint a vajdasági magyarok, ami képtelen helyzetet teremtene, hiszen Magyarország 810 millió embert nem fogadhat magyar állampolgárrá. Ha Magyarország történetesen így terjesztené ki a magyar állampol gárságot, szerb állampolgárok kerülnének be az Európai Unió polgárai közé, holott Szerbia még tárgyalásokat sem folytat a csatlakozásról. - Amit fontosnak tartok, s ez az, ami nem túl népszerű, nem érzelmi alapon kell a kérdést eldönteni, hanem józan mérlegelés alapján: mit visel el a magyar költségvetés, mit fogad el az Európai Unió és mihez lehet megszerezni a szerb kormány támogatását - idézte a lap a magyar külügyminisztert. Kovács szerint sajnálatos, hogy a vajdasági magyarok megosztottak, s a magyar pártok "egymás ellen mennek". Emiatt nincs most képviselete a magyarságnak a szerb parlamentben. A politikus tart attól, hogy hasonló dolog megy most végbe Romániában is, ahol a Romániai Magyar Demokrata Szövetséggel (RMDSZ) szemben három ú j szervezet jött létre. Ennek az lehet a következménye, hogy nyáron, az önkormányzati választásokon az eddigi egy magyar jelölt helyett négy indul egy erdélyi magyar település polgármesteri tisztségéért, s a nevető ötödik fut be. Félő, hogy az év végére me gmarad ez a fajta megosztottság, s a romániai parlamenti választások azt eredményezik, ott sem kerül be magyar képviselő - mondta az újvidéki Magyar Szónak Kovács László külügyminiszter. vissza +++ kpj/kkn 09.38 LMT 090304 3 652 BP0077 4 230 MTIk1014 Romániapártokmagyarság - Már kedden aláírhatják az RMDSZ és a román kormánypárt együttműködési szerződését kod: PART/nemzetiség/BELP fk: RO ld: Garzó Ferenc, az MTI tudósítója jelenti: Bukarest, 2004. márc ius 9., kedd (MTI) - Aláírásra kész az új együttműködési szerződés a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) és a kormányzó román Szociáldemokrata Párt (PSD) között - olvasható a keddi romániai sajtóban. A romániai magyar és román lapok mind előrej elzik, hogy az újabb, idei évre szóló együttműködési megállapodás tervezetét várhatóan már kedden aláírják. A Szabadság című kolozsvári napilap Markó Bélára, az RMDSZ elnökére hivatkozva írja: a nap folyamán még újabb egyeztetések várhatók a kormánypárttal a dokumentum tartalmát illetően, s az RMDSZ Operatív Tanácsa (a szervezet döntéshozó csúcsszerve) is ülést tart az ügyben. A szövetségi elnök hangsúlyozta: a 2004re szóló együttműködési megállapodástervezet általános elvi kitételei megegyeznek az el őző éviben rögzített elvi keretekkel. Ebben is szó van például a törvényjavaslatok előzetes egyeztetéséről, illetve a kormánypárttal való rendszeres találkozók tervezéséről. Az újdonságot az jelenti, hogy az idei dokumentumban jóval nagyobb súlyt fektetnek a szociális kérdésekre. Ezzel kapcsolatban több konkrétumot tartalmaz a szövegtervezet, például a nyugdíjak összehangolását vagy a szociális segélyezés javítását. Az Independent című, magát "nemzeti napilapnak" nevező újság hasábjain Borbély László, a z RMDSZ kormányzati ügyekkel megbízott ügyvezető alelnöke úgy fogalmazott, hogy bár a megállapodás szövegtervezetén apró simításokat kell még végrehajtani, nem valószínű, hogy lényegi akadályok állnának az aláírás útjában. Az erdélyi Krónika Ion Solca nut, a kormánypárt szenátusi frakcióvezetőjét szólaltatta meg, aki szerint egy dolog gondot jelenthet: az RMDSZ továbbra is ragaszkodik ahhoz, hogy az egyezségben szerepeljen a két magyar egyetemi kar létrehozása Kolozsváron. (Puskás Bálint RMDSZszenátor, a szenátus alelnöke hangsúlyozta korábban, hogy a szövetség csupán ezzel a feltétellel ír alá új megállapodást a PSDvel.) Az újság emlékeztet: a kormány a múlt héten határozatot hozott az aradi Szabadságszobor elhelyezéséről, ezt követően pedig Mar kó Béla kijelentette, hogy hajlandó újabb egyezséget kötni a szociáldemokratákkal. Ami a szoborcsoport ügyét illeti, Markó Béla, a marosvásárhelyi Népújságban kedden megjelent interjújában azzal kapcsolatban fejtette ki véleményét, hogy a román kormány zópártnak volt bátorsága hosszas lavírozás után szembeszállni a másfél évtizede szinte változatlan nacionalista érzelmi túlfűtöttséggel. vissza +++ kgó/kgf/kbgy 09.41 LMT 090304 2952