Reggeli Sajtófigyelő, 2004. február - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2004-02-17
10 Éppenséggel akad még bőven. Igazságügyi együttműködésben például, vagy adózásban, hogy csak kettőt említsek. Ak adnak olyan vélemények is, amelyek szerint az EU már eddig is egyfajta szuperállam felé haladt, és az új alkotmánnyal még inkább ezt tenné. A GNP 1,24 százalékát kitevő költségvetéssel?! Szuperállam?! Tudja, amikor ez a vád felmerül, akkor derül mindig ki , hogy sokan mennyire nem ismerik, miről is van szó. Valahányszor előadást tartok például korábbi egyetememen, és felteszem a kérdést a hallgatóknak, ugyan mekkorára becsülik az EUbüdzsé nagyságát, soha senki nem gondol 5 százaléknál kevesebbet. 2025 szá zalékot már inkább. De 1,24 százalékot – soha! Sok mindent lehet persze csinálni ebből is. De szuperállamot!? A konventen is, az alkotmányozó vitákban is Magyarország volt szinte az egyetlen, amelyik következetesen kitartott amellett, hogy különböző fóru mokon újra és újra felvetette a nemzeti kisebbségek kérdését. Akadnak vélemények, hogy a probléma napirenden tartásával a magyarok voltaképpen az unión belülre hoznak egy történelmileg megörökölt kérdést, és ez még terhére lehet az EUnak is. Hogyan látja ezt? Az ismert formulával élve: vajon Magyarország mindezzel a probléma, vagy a megoldás részét alkotja? A megoldásét. Ha összevetjük azzal, ahogyan ezt a kérdést oly hosszú időn át nem létezőnek tekintették, s ahogy most áll – nagyon léptünk előre. Beleértve az önök praktikus intézkedéseit bizonyos alapok létrehozásáról és hasonlóról. Majd kiderül, hogy miké nt működnek ezek a gyakorlatban. A lényeg, hogy kezelik a problémát. Mert ugye ehhez képest az alternatívát az jelentheti, amit a kommunista időkben csináltak. A problémát nem létezőnek nyilvánították. És ezzel a napi politikában sikerült elérni, hogy mive l a kérdés hivatalosan nem létezett, ezért a probléma sem. Pedig közben ott volt. Nem lát tehát mindebben egyfajta bajkeverést? Egyáltalán nem. Mert civilizált módon nyúl a problémához! Tudja, nálunk Olaszországban csak egy helyen merült fel tényleges k isebbségi probléma: az északtiroli németajkúak esetében. Volt idő, amikor nagyon sok gond járt az ottani helyzettel. Sokkal súlyosabbak, mint amit esetleg önök megéltek. Robbantások voltak, incidensek és hasonlók. Azzal, hogy Ausztria az unió tagja lett, az élet magától feloldotta a feszültségeket. Fiatalok elkezdtek Innsbruckba, meg Bolognába járni egyetemre. És többé senki sem gondolt igazán azzal, hogy kihez képest ki a kisebbség és ki nem. Nem számít többé. És még valami: ez az egész nemzetiségi ügy ne m csupán a magyarok miatt érdekes. Hanem a Balkán miatt is. Valamikor az ottani országok is az unió részévé válhatnak. És igazából ez hozza majd meg nekik az egyetlen tényleges megoldást a történelmietnikai konfliktusok feloldására. Visszatérve a soron következő fejleményekhez: alig negyedév múlva a tízek tagokká válnak. Láthatóan kicsi a valószínűsége bármilyen védzáradékintézkedésnek ellenük, de mi lesz a netán mégiscsak bekövetkező elmaradásokkal? A magunk részéről ugyanúgy végezzük majd a munkánkat , mint most. És anynyival még kedvezőbb helyzetben is leszünk, hogy immár a bizottsági tagok között lesznek azon országok biztosai is, amelyek esetleg érintettek lehetnek egyes ügyekben. Egy biztos: az új tagok, mihelyt tagokká váltak, már nem újak, hanem tagok. És ez fog számítani. vissza Megalakulhat a szerb kormány - Visszatérhetnek a kisebbségi pártok a belgrádi parlamentbe? Népszava 2004. február 17. Mégsem szükséges idő előtti parlamenti v álasztásokat kiírni Szerbiában, mivel hosszú huzavona után a jelek szerint mégiscsak sikerül megalakítani az új kabinetet. Vasárnap ugyanis a Szerb Megújhodási Mozgalom (SPO) főbizottsága úgy döntött: a párt hajlandó belépni a kisebbségi kormányba úgy, hog y azt ellenzékből a Szerb Szocialista Párt támogatja. Az SPO elnöke, Vuk Draskovics előzőleg még nem volt hajlandó igent mondani egy ilyen verzióra. A párt testülete azonban nagy többséggel: 168 szavazattal harminc ellenében döntött a kisebbségi kormány