Reggeli Sajtófigyelő, 2003. december - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2003-12-05
10 hivatalos látogatása végén Medgyessy Péter miniszterelnök. JeanClaude Juncker luxemburgi miniszterelnök hozzátette: teljes mértékben megérti a csatlakozó országok, köztük Magyarország ig ényét arra, hogy az Európai Unió tagországai - ugyanúgy, mint az előző bővítések során - legyenek szolidárisak az újonnan belépőkkel. Medgyessy kifejtette: Jean Spautzcal, a képviselőház elnökével folytatott csütörtöki megbeszélésén felvetette, hogy Lux emburg még nem ratifikálta az EU leendő tagjai, köztük Magyarország csatlakozási szerződését. Tárgyalópartnerei biztosították, hogy ebben nincs hátsó szándék, a parlament még nem végzett a jövő évi költségvetés megtárgyalásával. A magyar miniszterelnököt hivatalos luxemburgi látogatása befejező napján fogadta Henrik nagyherceg, az ország uralkodója. Az Európai Unió legkisebb, ám egyben leggazdagabb államában a nagyhercegi tisztség főleg protokolláris feladat. vissza Szerveződik a bősi tárgyalóbizottság - Tardy János lehet a kormánymegbízott Népszava 2003. december 5. Információink szerint szinte biztos, hogy Tardy János főtisztviselő, a környezetvédelmi tárca korábbi helyettes államtitkára lesz a bősi vízlépcsővitában tárgyaló kormánymeghatalmazott. Megkeresésünkre Tardy egyelőre nem kívánta kommentálni az értesülést. A jövő héten meg kell alakulnia az erőművita megoldását kidolgozó tárcaközi bizottságnak, a Külügyminisztériumnak pedig ki kell j elölnie a Hágai Nemzetközi Bíróság előtt hazánkat képviselő jogi csoport vezetőjét. Egyes szakértők szerint jogi szempontból még nem vesztette érvényét az Orbánkormány idején Szlovákiának átadott megoldási javaslat. Az ajánlat lényege az volt, hogy Magyar ország kész lenne végleg lemondani a bősi vízierőműben megtermelt elektromos áramról, illetve a létesítményben meglévő hozzávetőleg 2035 százalékos tulajdoni részesedéséről, ha a szlovák fél hajlandó lenne átadni a szigetközi térség ellátásához szükséges vízmennyiséget, s elfogadná, hogy nem épül meg a nagymarosi duzzasztó. Úgy értesültünk, hogy a jelenlegi kormányzat érdemben nem változtat a korábbi ajánlaton. Ezt megerősíteni látszik, hogy a napokban Persányi Miklós környezetvédelmi miniszter kijelentett e: Magyarország nem építi meg az alsó duzzasztót, vagyis a nagymarosi gátat. vissza Készítette: Boér Krisztina, Balogh Zsuzsanna és Csoma Sándorné i a Figyelőben előforduló rövidítések: - Nsz = Népszabadság - MN = Magyar Nemzet - MH = Magyar Hírlap - Nszv = Népszava - MaNcs = Magyar Narancs - MF = Magyar Fórum - ÉS = Élet és Irodalom - VH = Vasárnapi Hírek - Vg = Világgazdaság - Ng = Napi Gazdaság - BN = Budapesti Nap